Mint égről földre hulló
lázadó csillagok,
attól tartok egyszer én is
egyedül maradok.

Kihűlt csillagot már régen
elhagyta a fénye,
mélysötétbe levetődve
burkolódzott éjbe.

Míg körülöttem fényükkel
ragyognak a lelkek,
szeretettel elborítva
társaimmá lesznek.

Ha mellőlem ők majd egyszer
végleg eltávoznak,
örök csendben a már elhalt
szavak visszhangoznak.

Tüzek égnek sápadt pusztán
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.

Eltekint a messzi tájra
ráncok véste arccal,
merre csak lát ősi puszta
zöld terített asztal.

Lába mellett ül a társa
a hű juhászkutya,
az egyetlen lény akiben
nem kell csalódnia.

Utolsónak kelő napnak
biccent oda némán,
csendben, nyugodtan pergett le
élete a pusztán.

Kisalföld gyönyörű tája
mosolyog Öreg-Dunára.
Tavaszi virágillatok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Balaton nyári díszben
hajók ringanak a vízen.
Minket várnak itt a habok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Bakony ősi erdeiben
a lelkem kissé megpihen.
Ősz színeiről dalolok.
Örülök, hogy magyar vagyok!

Szőke Tisza befagyott már,
hólepelben alföldi táj.
Ragyognak rám a csillagok.
Büszkén mondom, magyar vagyok!

Nem tudom, miért kel fel a Nap
minden reggel és ragyog aznap?
Tudom, fényben virágok nyílnak,
s hogy őrködik a Hold hajnalig.
Bár, biztosan van rá felelet
miért ilyenek az emberek?
Gondolom a válasz az lehet,
szeretet szó róluk lepereg.

Talán kellene egy varázsszó,
amely minden szívhez elvezet.
Tűnő csendben, végtelen vágyak
felett álomvilág lengedez,
szívekben ott lesz a szeretet
és halkan majd hálát rebegnek.
Felkelt nappal a lélek izzik,
hisz a szeretet naggyá válik!

Három hete nem fürödtem,
és saját orrommal észlelem
a hónalj, a láb és fenék szagom.

De most már elegem van, mert
irtózok olajos, festékes kezemtől is.
Fürödnöm kell, és a koszt le kell súrolnom!

Csak a citrom és alma szag volt mentésem
hogy eltűrjem magam, mert hetekig
festettem sárga és piros csendéleteket.

De néha kimentem a nyílt és dúsan zőld dombokra is,
poros ösvényeken, és engedtem hogy az izzó nap
égesse nyirkos testemet az irgalmatlan hőségbe.

Ezek a kirándulások hasznos változást nyújtottak,
mert fél tucat Provence-i jelenetet is sikerült megfestenem -
ragyogó zöld cserjék, barnás tetők, és csillogó kék egekkel!

Végül is itt állok, mint egy zsákba öltözött bűnbánó, ahogy
a forró víz gőzölög a kádban. Szappan, pamacs, és a borotva
készen áll egy új, bemutatható énemnek létrehozására.

És ha végre kilépek a kádból, mint egy újszülött
csecsemő első fürösztése után, szeretőm, aki még
egy rövid ideje kifogásolva ráncolta az orrát,

már melengetni fogja az ágyamat a paplan alatt,
ahonnan megcsodálhatja tiszta testemet, és végre
telt karjai és combjai közt extázisig ringathat.