Ó, te ragyogó áprilisi nap,
Ó, ti nagy, határt szabó Kárpátok!
Ó, de várjuk, hogy ránk süssön a nap,
Ó, de szeretünk, magas Kárpátok...

Szemgyönyörködtető... így a medencéből nézni,
Az ölelő Kárpátok, magas, büszke ormait...
Olyan lélekemelő a Kárpát-medencében élni,
És visszaidézni... szeretett haza évszázadait.

Vecsés, 2013. március 27. – Kustra Ferenc József

Egyszer volt...meg egyszer
Szivárvány nyílt a kertben
Alatta állt egy kis anygyal
Csillagfényű szép ruhában

Tündérhaja arany fürtje
Lengedezett ahogy járt
Ha kérdésre választ felelt
Zengő hangja muzsikált

Sétálgatott fel és alá
A madarak is daloltak
Lába nyomán amerre járt
Százszorszépek nyílottak

Gyöngyszemével ha rád nézett
A világ felragyogott
Kedved öröm-tóba fürdött
S a borúság elhagyott

Egy kislány unoka
Maga az angyalka

Éppenhogycsak dagad a hold
Mint jobbkezes égi sarló, zord.
Kaszálná a csillagokat.

Most írigy és dühös,
Biggyedt ajka nem közömbös.
Balról égi ármány a sötétség.

De eljön még az ő napja,
Mikor túl tesz mindenen ragyogva
Büszkén csillagokat taposva.

Morcossága lassanként el száll,
Mert havonta a slágerlistán
Nemvitás, hogy ő a sztár.

Üres sötétség fogsága
Kínozza
A magány súlya alatt.
A szorítás keserű,
Torka alatt elakadt
Égő fájdalom.
Jeges köd száll alá,
Szürke szél süvít
A hangulat pitvarában,
És a szavak dermedten
Elvesznek az éterben.
Éberen oson léptei nyomán
Nyomasztó pillanat,
S a homály.

Keresi tiszta fényét
A csillagsugarú álmatlan éj.
Felvillanó képek tartják össze
A megfáradt pihenés
Gyertyafény-árnyékát.
Vacogva tétován didereg
A tegnapi határozott bizalom.

Egyszer biztos- ne félj
Ránc-ba szed az idő ereje,
S rádöbbensz-
Hé....te!
Látni, ölelni, szeretni
Élni kellene!

Minden egyes napra
Fényesen ragyog az ég,
Csak a felhő néha eltakarja.
Az alkalom elillan,
És kései bánat fenyeget
Ha elszalasztod az életet.
Az öröm és a bú
Kéz a kézben járnak;
Mint az óra inga
Fel, és alá szállnak.

Szívemig ér
Az a telér
Ami a szemedből
Ragyog felém.