Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.
Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?
Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*
(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*
(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*
(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.
Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.
(Septolet)
Jó lenne…
Nem-csak munka lenne!
Mindenki dolgos lehetne…
Lehetne.
Munka érdekli… kicsit?
Fikarcnyit?
Jottányit?
*
Normális, szokott élet kell neki?
Semmittevő léhaság élteti?
Tehetne hangyányit,
Akármit!
Gyűszűnyit,
Mákszemnyit…
Valódit!
*
(3 soros-zártükrös duó)
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Akik csak létszámnövelői az egész emberiségnek…
Vajon milyen azoknak élete –egyenként-, akik élnek?
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság,
Az élet a vége felé, nem egy nagy mulatság...
Már lassan –mindenkinek(!)-csak emlék az ifjúság.
*
(Bokorrímes)
Vajon milyen emlékek azok, melyek csak úgy a könnyedségről szólnak,
Ha nem volt az ólban disznó, akkor nem is kellett adni a disznónak!
És a munka sem volt szempont, nem is volt meszelése a disznóólnak.
*
(Senrjonix trió)
Mulatság, gondtalanság,
Szórakozás, ingyen vendégség!
Buli meg buli!
Vajh’ biz’ szórakozás az élet?
Van kinek! Normál élet lehet?
*
Ember, nem fáradhat el…
Mutatni; mulat egy magyar úr!
Ráerősítés!
Állandón szórakozó: buta!
Annyira, hogy nem maga ura…
*
Vannak; eszem-iszomok,
Fogy a kávé és a vadkender.
Ez modern élet?
Ez egy nagyon egyirányú lét!
Másra, Te nem hallgatsz biz’ ismét...
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd,
Bíznod kell abban, hogy egy jövendő életre még marad…
Ha majd végül sok lesz, az eszem- iszom, lesz majd hadd-el hadd.
Vecsés. 2016. március 21. – Kustra Ferenc József - A vers alloiostrofikus versformában íródott.
Hétköznapi pszichológia… + filozófiai meditáció.
A látszat és a tény…
Mint a sötét és fény!
Lehetnek édes testvérek,
De, még szembe is mehetnek…
A látszat, mondhat jót és oly' rosszat,
De ha nem figyelsz, jól elkábíthat!
A tény lehet jó és oly' rossz,
De járhatsz úgy, mint Ikarosz.
Ha jó a hajó, úszik és szárnyal, akár indulhatunk
Nagy vizeken, folyón, és nagy homokhegyen átjuthatunk
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jaj, ha, mondatod alulmarad.
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jó, ha ott nem ásod el magad…
Alapból fehér a hó és lehet, hogy fehéres a felhő.
Fehér jégen, fehér a leesett szűz hótakaró kendő…
Ha van egy jó hajónk, akkor már indulás, mehetünk, örülhetünk,
Ringatózva a viharos hullámon, vad szélnek is örülhetünk.
Ha jó az élet, nagyon megérte, hogy mi ide születtünk
Megérte a kínlódás, hosszan felnőttünk, megöregedtünk...
Kéklő, felhőtlen égen repül a boldogság kék madara,
De nem látni, mert egybeolvadnak, mint őzzel az agara.
Ha jó ma a látszat, tegyünk érte, hogy tény legyen,
Tegyünk érte, hogy a kétség tovább úr ne legyen.
A tényt, te vágyod, vagy el is tudod viselni?
Vagy majd az őrületben elkezdesz hisztizni?
Majd, ha már itt az őrület, annak a küszöbén belépsz?
Ez lényeges döntés, mert akkor a látszaton, te túllépsz.
Van bizony, fekete varjú és ott ül a feketerigó
Fekete űrben meg lesben áll az éji, fekete bíró.
De, hogy melyik, melyik, azt megtudni csak, pontos mérleggel lehet,
Itt a látszat nem él, tényt megállapítani méréssel lehet…
Ha látszat, maga a tény,
Mint a sötét és a fény…
Ez egy örök rendelvény…
Ne higgy a látszatnak, az nem vezet sehova,
Ha meg tudsz a tényről... talán, nem oda Buda!
A látszatot az emberek nagyon imádják, akkor van miről morfondírozni,
A tény meg véges, abba a piaci csoportmeditálás bele szokott bukni.
Pedig a látszat nagyon megkeseríti az életet,
Nagy kínt hozhat terád, mert körbe kell járnod a végeket!
Lehet, hogy a látszattal, ha elfogadod, elrontod az életed,
Míg, ha ténynek hiszel, vágányon tartod, éppen kisikló életed!
Ha, tény, hogy fehér ló jön szembe, felugrassz és vágtatsz, mint mesebeli herceg?
Önbecsapás, mert a látszatot éled meg, nem oda születtél, nem vagy herceg.
Ki ezeket szétválasztja és úgy él, ő lehet egy igazi életherceg.
Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József
A látszat és a tény…
Mint a sötét és fény!
Lehetnek édes testvérek,
De, még szembe is mehetnek…
A látszat, mondhat jót és oly' rosszat,
De ha nem figyelsz, jól elkábíthat!
A tény lehet jó és oly' rossz,
De járhatsz úgy, mint Ikarosz.
Ha jó a hajó, úszik és szárnyal, akár indulhatunk
Nagy vizeken, folyón, és nagy homokhegyen átjuthatunk
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jaj, ha, mondatod alulmarad.
Az írásművel, ha, te mérlegre teszed magad
Pellengérre állsz, jó, ha ott nem ásod el magad…
Alapból fehér a hó és lehet, hogy fehéres a felhő.
Fehér jégen, fehér a leesett szűz hótakaró kendő…
Ha van egy jó hajónk, akkor már indulás, mehetünk, örülhetünk,
Ringatózva a viharos hullámon, vad szélnek is örülhetünk.
Ha jó az élet, nagyon megérte, hogy mi ide születtünk
Megérte a kínlódás, hosszan felnőttünk, megöregedtünk...
Kéklő, felhőtlen égen repül a boldogság kék madara,
De nem látni, mert egybeolvadnak, mint őzzel az agara.
Ha jó ma a látszat, tegyünk érte, hogy tény legyen,
Tegyünk érte, hogy a kétség tovább úr ne legyen.
A tényt, te vágyod, vagy el is tudod viselni?
Vagy majd az őrületben elkezdesz hisztizni?
Majd, ha már itt az őrület, annak a küszöbén belépsz?
Ez lényeges döntés, mert akkor a látszaton, te túllépsz.
Van bizony, fekete varjú és ott ül a feketerigó
Fekete űrben meg lesben áll az éji, fekete bíró.
De, hogy melyik, melyik, azt megtudni csak, pontos mérleggel lehet,
Itt a látszat nem él, tényt megállapítani méréssel lehet…
Ha látszat, maga a tény,
Mint a sötét és a fény…
Ez egy örök rendelvény…
Ne higgy a látszatnak, az nem vezet sehova,
Ha meg tudsz a tényről... talán, nem oda Buda!
A látszatot az emberek nagyon imádják, akkor van miről morfondírozni,
A tény meg véges, abba a piaci csoportmeditálás bele szokott bukni.
Pedig a látszat nagyon megkeseríti az életet,
Nagy kínt hozhat terád, mert körbe kell járnod a végeket!
Lehet, hogy a látszattal, ha elfogadod, elrontod az életed,
Míg, ha ténynek hiszel, vágányon tartod, éppen kisikló életed!
Ha, tény, hogy fehér ló jön szembe, felugrassz és vágtatsz, mint mesebeli herceg?
Önbecsapás, mert a látszatot éled meg, nem oda születtél, nem vagy herceg.
Ki ezeket szétválasztja és úgy él, ő lehet egy igazi életherceg.
Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József
Megfáradt szekeremet tolom,
nap mint nap el-elvonszolom
kikövezett, bágyadt ösvényen
csak úgy magam, ha nincsen öszvérem.
Felnőnek mellettem az út menti fák,
lombernyőjük lassan árnyékot ád`,
s barna fürtöm ezüstbe vegyül,
mint parányi csillag: ott legfelül.
Nap és a hold, víz és a föld,
tavasz a virággal, tél meg az imákkal,
ég a kékkel, az örök mindenséggel,
letérdelek utam végén - dicsőséggel!
nap mint nap el-elvonszolom
kikövezett, bágyadt ösvényen
csak úgy magam, ha nincsen öszvérem.
Felnőnek mellettem az út menti fák,
lombernyőjük lassan árnyékot ád`,
s barna fürtöm ezüstbe vegyül,
mint parányi csillag: ott legfelül.
Nap és a hold, víz és a föld,
tavasz a virággal, tél meg az imákkal,
ég a kékkel, az örök mindenséggel,
letérdelek utam végén - dicsőséggel!
A mesélő csönd,
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
