Idő 
Értékelés 
Értékelés Mért érzem azt, hogy sajog a szívem,
ha úgy érzem, senki nem szeret,
hisz az enyémben oly sok a féltés,
s olyan forró a szeretet.
Hegyeket mozgatnék meg néha
azokért, kiket szeretek,
s nem várok semmit sem érte, hisz melengeti a szívemet.
Az a féltő, nagy szeretetvágyás
úgy vértezi fel mindenem,
s erőt ad, mikor gyöngül a lábam,
s nem találom a helyemet.
Jöhet vad vihar. Porig zúzva, összetépve a lelkemet,
én csak azért is talpraállok, nem ingathat meg semmi sem.
Olykor nem szólok. Félreállva, csöndben és némán szeretek,
ne tudja meg és ne érezze az, kiért annyit szenvedek.
A szeretet nem kér.
Nem vár cserébe semmit,
és amíg hűn szeret,
nem vádol önzőn,
csak reméli, majd a másik is úgy szeret.
S ha már úgy érzi nincs mért várni,
némán, csöndesen eltemet
minden érzést, mi fáj és éget,
s egyre kínozza odabent.
Csöppnyi a szív. És sokat elbír,
de ha vérzik és sebhelyes,
minden egyes szó új sebet szúr,
s halkan, csendesen megreped.
Talán a másik akkor érzi,
mikor már minden elveszett,
hogy az a szív, mely érte dobbant,
kihunyt. S örökre néma lett.
ha úgy érzem, senki nem szeret,
hisz az enyémben oly sok a féltés,
s olyan forró a szeretet.
Hegyeket mozgatnék meg néha
azokért, kiket szeretek,
s nem várok semmit sem érte, hisz melengeti a szívemet.
Az a féltő, nagy szeretetvágyás
úgy vértezi fel mindenem,
s erőt ad, mikor gyöngül a lábam,
s nem találom a helyemet.
Jöhet vad vihar. Porig zúzva, összetépve a lelkemet,
én csak azért is talpraállok, nem ingathat meg semmi sem.
Olykor nem szólok. Félreállva, csöndben és némán szeretek,
ne tudja meg és ne érezze az, kiért annyit szenvedek.
A szeretet nem kér.
Nem vár cserébe semmit,
és amíg hűn szeret,
nem vádol önzőn,
csak reméli, majd a másik is úgy szeret.
S ha már úgy érzi nincs mért várni,
némán, csöndesen eltemet
minden érzést, mi fáj és éget,
s egyre kínozza odabent.
Csöppnyi a szív. És sokat elbír,
de ha vérzik és sebhelyes,
minden egyes szó új sebet szúr,
s halkan, csendesen megreped.
Talán a másik akkor érzi,
mikor már minden elveszett,
hogy az a szív, mely érte dobbant,
kihunyt. S örökre néma lett.
Talán a sok fény volt a végzeted,
Kezdve mikor szobádban
a napraforgókat festetted.
Ez volt a te varázslatos vágyad,
olyan szemekkel nézve,
amelyek túl fényesnek látták a világot,
s megvonta a józan érzéseid,
melyek ellen senki s semmi sem segít.
Kóborló különc voltál,
aki átölelte a mindenséget.
Pazar álmaid lettek a véged.
A föld már nem volt elég –
szíved csillagok után vágyott.
Nem engedtél magadnak egyetlen korlátot,
s nem ismertél el bármi gátló rácsot,
mintha azok a csodás napraforgók
az apró, bérelt szobádban
soha el nem hervadtak,
de örökké eszmédben virultak,
és megtalálták magasztosabb helyük
egy ragyogó és csillagos éjszakán,
s vakító sárga fénnyel töltötték be az eget.
Alatta a falu álomba burkolódzott,
de a templomtorony és a karcsú ciprus
a varázslatos magasságok felé ágaskodtak
mintha részesei lennének a csodás csillagoknak.
Borzongok amint sóvárgó szívedbe nézek –
ott található szenvedélyed és a fények.
Kezdve mikor szobádban
a napraforgókat festetted.
Ez volt a te varázslatos vágyad,
olyan szemekkel nézve,
amelyek túl fényesnek látták a világot,
s megvonta a józan érzéseid,
melyek ellen senki s semmi sem segít.
Kóborló különc voltál,
aki átölelte a mindenséget.
Pazar álmaid lettek a véged.
A föld már nem volt elég –
szíved csillagok után vágyott.
Nem engedtél magadnak egyetlen korlátot,
s nem ismertél el bármi gátló rácsot,
mintha azok a csodás napraforgók
az apró, bérelt szobádban
soha el nem hervadtak,
de örökké eszmédben virultak,
és megtalálták magasztosabb helyük
egy ragyogó és csillagos éjszakán,
s vakító sárga fénnyel töltötték be az eget.
Alatta a falu álomba burkolódzott,
de a templomtorony és a karcsú ciprus
a varázslatos magasságok felé ágaskodtak
mintha részesei lennének a csodás csillagoknak.
Borzongok amint sóvárgó szívedbe nézek –
ott található szenvedélyed és a fények.
Az öreg kínai törökülésben és hajlott
háttal ül az alacsony asztalnál.
Az üres papírt, tintatartót és ecsetet
bámulja, de aztán kiegyenesíti
a gerincét és lehunyja a szemét.
Légzése emelkedik és süllyed és
Szemhéja mögött szaporodnak a képek.
Suttog neki a szelllő amint enyhe
Lehelettel a lombok közt fecseg,
És a bivaly prüszköl amint
Felrántja fejét a mocsárból
A veszélynek gyanújára.
A nyári égbolt színekben beszél:
Havas fehérben és búskomor kékben.
A hegyek viszont makacsul hallgatnak.
Az öreg kinyitja a szemét,
az asztal felé hajol és bemártja
az ecset a szénfekete tintába.
A nedves ecset hegye űgesen
Halad a papíron, amint árad a szó.
háttal ül az alacsony asztalnál.
Az üres papírt, tintatartót és ecsetet
bámulja, de aztán kiegyenesíti
a gerincét és lehunyja a szemét.
Légzése emelkedik és süllyed és
Szemhéja mögött szaporodnak a képek.
Suttog neki a szelllő amint enyhe
Lehelettel a lombok közt fecseg,
És a bivaly prüszköl amint
Felrántja fejét a mocsárból
A veszélynek gyanújára.
A nyári égbolt színekben beszél:
Havas fehérben és búskomor kékben.
A hegyek viszont makacsul hallgatnak.
Az öreg kinyitja a szemét,
az asztal felé hajol és bemártja
az ecset a szénfekete tintába.
A nedves ecset hegye űgesen
Halad a papíron, amint árad a szó.
Ó, Te szerelmetesem, Linda!
Nyárfasoron jó ez a séta!
Nyakunkon van a Valentin nap,
Tegnap kiprédikálta a pap….
Idézett is; mondta, hogy „szeressük egymást gyerekek”,
Legalább Valentinkor egymást szeretők legyetek.
Ugye Linda nálunk -életben- mindez rendben van,
E nyárfasori séta is csak mienk… rendben van?
Nem engedjük el a boldogságot,
Mi nem teszünk ilyentén csúfságot…
Nem engedjük el a boldogságot!
Vecsés, 2023. február 11. – Kustra Ferenc József- íródott: romantikus gondolatokban Valentin napra!
Nyárfasoron jó ez a séta!
Nyakunkon van a Valentin nap,
Tegnap kiprédikálta a pap….
Idézett is; mondta, hogy „szeressük egymást gyerekek”,
Legalább Valentinkor egymást szeretők legyetek.
Ugye Linda nálunk -életben- mindez rendben van,
E nyárfasori séta is csak mienk… rendben van?
Nem engedjük el a boldogságot,
Mi nem teszünk ilyentén csúfságot…
Nem engedjük el a boldogságot!
Vecsés, 2023. február 11. – Kustra Ferenc József- íródott: romantikus gondolatokban Valentin napra!
Írok én a szemetelő, szitáló esőben,
Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben
Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben.
Agyamból, szinte betűpermet hullik,
Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik!
Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban,
Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban.
Ma már rég nem lúdtollal írok,
De golyósok, bizony kifogyók!
Olyankor betétet gyorsan cserélek,
Mert gondolatok útról még letérnek…
Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami,
De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni,
Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid,
A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid.
.
Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk,
Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod…
Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok,
De közben van, hogy öt verset is előrántok,
Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból.
Fekve megelevenedik golyóstollamból…
Én csak fogom finoman toll szárát
Ő meg szántja a betű vonalát.
Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet,
Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet!
Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van,
Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban!
A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl,
És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl.
Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar,
Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar.
Elhamvadó láng haloványodó fényénél
Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél.
Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József
Ücsörgök, a parki ernyő alatt kőszékemben
Egyik kezemmel megfogva, bízok az ernyőben.
Agyamból, szinte betűpermet hullik,
Vágyam, hogy most írjak, biz' el nem múlik!
Írok én szitáló esőben és szitáló gondolatban,
Le is írok mindent, őszintén, de nem álnok fondorlatban.
Ma már rég nem lúdtollal írok,
De golyósok, bizony kifogyók!
Olyankor betétet gyorsan cserélek,
Mert gondolatok útról még letérnek…
Írni, akkor kell, ha eszedbe jut valami,
De akkor gyorsan, papírra le kell karcolni,
Mert különben kiderül, emlékezet bizony rövid,
A legjobb gondolat is elszáll, lelép, marad semmid.
.
Legyen kezed ügyében mindig cetli és ceruzacsonk,
Ezek kicsik, nagy helyet nem foglalók, és már írhatod…
Én lefekvéskor mindig egy kicsit olvasok,
De közben van, hogy öt verset is előrántok,
Mert megszáll az ihlet, ki kell adnom magamból.
Fekve megelevenedik golyóstollamból…
Én csak fogom finoman toll szárát
Ő meg szántja a betű vonalát.
Elálmosodni, majdan csak ezek után lehet,
Mit leírtam, az olvasók örömére…? Mehet!
Az én kezem ügyében kicsi gyertyacsonk is van,
Mert hátha ott ragadok lelkemben, egy kunyhóban!
A sötétben is erőt ad a kis csonk, lángra gyúl,
És bennem így sok romantikus gondolat kigyúl.
Aztán, ha a láng a már piciny testébe belemar,
Akkor vége, az aprócska tűz el is alszik, hamar.
Elhamvadó láng haloványodó fényénél
Még azért, gyorsan írok, majdnem vaksetétnél.
Vecsés, 2015. április 29. – Kustra Ferenc József
