Változunk egy perc alatt,
mások lettünk egy év alatt.
Másként látlak téged,
másképp látsz engem.
Már a világ sem olyan,
nem olyan, mint régen.
A szeretet elavult,
szerelmünk elfakult,
mint egy régi fénykép
a doboz alján,
porosodik, s tán,
ha újra látjuk egymást,
nem szeretünk mást.

Alattomosan, hívatlanul érkezett.
Féktelenül zabálta a testét nyolc hónapig.
Csodadoktorok mérge szőke zuhatagát elvette.
Anyám haján és emlékeken lépkedek,
felsérti talpam ez az új szőnyeg.
A porszívó és önámítás enyhíti a kínokat.
Rózsaszín lakk a körmén utolsó méltósága.
Félrenéz, mikor pelenkáját cserélem.
Szövöm a szót, nem öklendezem.
A kínai piacos olcsó paróka elkíséri végső útjára.
Némán ment el. Egy székben ülve.
Napszemüvege sem csúszott le.
Ennyi egy ember, négy és fél kilónyi zöld biourna.

Szél cibálja a redőnyöket,
hó helyett vízcseppek csillognak az ablakon.
A rohanásban eddig elmaradt az elcsendesülés.
Porcelánok fölött imára kulcsolódnak a kezek,
a sokból egy lesz, túl a vérségen, egy család.
Fényfüzér csillog a szívek körül,
szabadságra ment a kötelesség.
Eltelítenek az illatok és a mosolyok,
megfürdöm bennük, tisztára mosnak.

Nekem ez a hazám!
Itt hallják halkuló hangom,
szavaim értik is talán.
Itt ölelt fáradt ölébe,
tanított igaz szóra,
imádságra anyám.
Ide tartozom.
Őseim emlékei
erre vonulnak éjszakánként.
E tájon vágtat
ifjúságom szilaj-vad
csikója, rázva sörényét.
Itt, ahol élek, e határ-peremen.
A vihar-tépte, ár-cibálta
gondok ösvényein.
Itt akarom, hogy lássák hasznom,
szolgáljon szavam, szívem.
Ide tartozom.
Gyökereim holtak hajába
kapaszkodnak mélyen a földbe,
a szülőföld fekete ragacs-rögeibe.
Vele eggyé válik majd porladó porom,
míg humusszá változom.
Itt vagyok itthon.
Közétek tartozom,
kik még dacosan dédelgetitek
az árva magyar szót
a megtartás okán.
Ez a hazám.
A születés jogán!

Ránk mosolyog a hajnal,
Szél susog a hegygerincen,
Ódát zeng az OROMI DAL.

Lenn is indulóban a nap kereke,
A völgyből bölcsen felelget
A mindent aláfestő ZEN ÉNEKE.

Érzelmekben dús HAT CINKE,
Szárnyukat kibontotta a zene,
Vidáman trilláznak egyre csak egyre.

Sárga család összedolgozik,
Döngicsélők rajzanak a hárserdőben,
POR, ISTEN MÉHESÉN születik.

Korgó gyomorral ébredem,
Zümmögés simogatja érző sejtjeim,
Az erdőben köztudott: ITT MÉZES SER TEREM.

A múlt megterített jelennek s jövőnek,
Ikonokban gazdag TOR FIAIMNAK,
Csordulásig rakott asztalon az étek.

Heverészik, nyújtózik, tekeredik,
Napozik a jámbor IGLÓI BOA,
De kivetkőzik magából s vedlik.

Vonalakból és színekből építkezzetek!
Példát mutat a VITÁLIS KARÚ ZULU,
S kirajzolódnak a részletek.

A páston pattog a pettyes lasztid,
Dribli után lövés, majd gólöröm,
ÉLTET, NEVESS élethosszig!

Tegnapi az örökifjú logika,
A MAI MAKETT épp erről híres,
Holnap is friss leszel újra meg újra...

Históriafüzér: ÉNEMRE TÖLT,
Te vagy az emlékezés írmagja,
Ez a tudat a lelkemben verset költ.

Trák gyanta :Tantárgyak anagrammája