Nem vár senki
1.
Akit az ég is megáldott
mi dolgom nékem azzal
eleget küszködök
önmagammal

2.
Te kitakart-szívű
te fedetlen
táncoló fekete kocsisok
úgyis
eljönnek érted egyszer
a fákon merengő fény fog játszani
elhallgat a csend is
nálad
s nem fog többé senki sem bántani

3.
Nem vár senki
csak a tárgyak
az asztalon halkan porszemek
járnak
és a sarkokban pókhálót sző a sötét
magam vagyok
magam vagyok egyetlen árva
készülök a leszámolásra
de nem figyel senki
sem lent sem odafönt

4.
Arra gondolok
majd megvígasztalnak a nappalok
nappal arra: majd az éjszakák
a vázáimban mind elhervadt a virág
levelük, szirmuk hullik
de kinek hozzak frisset ?
gyors idő hurcol szekerén
te nem vagy itt
s szívem a tenyeremben tehetetlen
lüktet

5.
A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra
egyforma fényt vet
falaimra
s már csak azt figyelem
milyen szabályosan fut a festékcsík
a mennyezet alatt

1.

Zápor,
zápor
zuhogó
villámok
között
állok

ökölnyi
cseppek
esnek
tisztára
mosnak
összevernek

2.

A házak közt kóbor
macska ténfereg
s tarkómon
mint hideg
lámpafény
az éjszaka
messzi csillagai
fénylenek

a gyorsuló idő
hurcol szekerén
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd

Hiányod
sustorog a fákon,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt

Kutya sem törődik veled,
Te sem vársz már senki másra.
Álmodból rázod fel magad,
Fittyet hányva a világra.

Mindig túlléped a határt
A célpontot elhibázod,
Könnyű kérdésre merengőn
Bámulod a délibábot.

Annak idején egy ember
Éppen többre vitte volna.
Kain, bár megölte Ábelt,
Életét földön futotta.

Reménynek hitte a napot,
Akár pillangó szárnyait.
Halványan derengő fényben
Álmodta ember vágyait.

Sűrűn osztva a lapokat
Pörög az élet, úgy rohan,
S ha sorsod lehunyná szemét,
Pirkadni új hajnalt fogan.

S bár fény ragyog a sírodon,
S végzeted nem lesz mostoha,
Fejfádat benőtte a múlt,
Neved sincs, nem is lesz soha.

2015. május 7.

Hogyha múlnak az évek,
maradok veled,
szemem mélyül szemedbe,
s fogom két kezed.

Ha szólít a végtelen,
én kísérlek el,
átfonódva lelkeddel,
végzetem ölel.

Hogyha csillaggá leszel,
felfénylek veled,
és elsugárzom neked,
lángszerelmemet.

Ha porlad égitested,
én is por leszek,
s ekkor részecskéiddel,
újjáéledek.

Kedvesem

2013.

Halkan csukd be az ajtót,
egyszerű itt minden és szegény,
egy szék, várj leporolom, ülj le,
illedelmes vagy, szoknyád simítod
térdeden, jól-nevelt mosolyod
viseled és halk vagy, és figyelsz.

Szeretem tekinteted,
ahogy szavaimra reagál,
néha szememben nézve megáll,
és elmosolyodsz, simogató mosoly,
a mindig komoly, az időt oldja fel,
ne törjük meg a csendet.

Mivel kínáljalak?
Látod, üres az asztal, egy pohár,
üresen koccan az is, szégyenlem,
ne nézd, mit viselek, ócska gönc,
itthonra jó, majd levetem,
takarva a szakadásokat.

Feküdtél már földön matracon?
Most húzódj mellém, nevess velem,
oldd fel zavarom, kínos ez nekem,
neked is, csavargó világba
csöppentél, én világom,
osztozol rajta velem?

Hajtsd a ruhád a székre,
vigyázz, ne essen a földre, piszkos,
nincs nő, ki takarítana, főzne,
emberként kezelne, talán még a
férfit is meglátná,
s együtt ébrednénk.

Eljöttél.


(Tiszai P Imre)