Megint eltelt egy év,mint egy pillanat,
magával söpörve jót,és rosszakat.
Vajon az újév mit hoz majd nekünk?
Örömet,bánatot?Az majd kiderül.
Temesd el a múltat,ne légy keserű
még a rossz is jobb lesz,hogyha szeretünk.
Ne add fel soha!Higgy ,remélj és szeress!
Nyújts barátaidnak segítő kezet!
Én nem kérek mást,csak boldog életet,
jólétet,nyugalmat,békét mindenkinek!

Téli éjjel ,téli álom
hűvös,hideg pillanat,
mely lelkembe belegázol
mint egy űzött éji vad.

Lassan jő a szép karácsony
nyisd meg hát kő szívedet!
Látod?Lassan átitatja
békesség,és szeretet.

Minden,mit ígértél nékem
csak hazug szavak,
lopott percek és órák,
eltűnt pillanat.

Mindent ami szép volt,
tönkretetted rég,
mért is küzdjek érte?
Úgysem értenéd!

Azt mondod szerettél?
Hazug szavak!
Eltapostál mindent,
hol virág fakadt.

tagadtad merre jársz
s észre sem veszed,
csalárd ,hazug szavad
szívem tépi meg.

Nem sírok már többé,
könnyem elfogyott,
kinek lelke fáj
szíve is halott.

Robert Rush - Kimondhatatlanul:

A pillanat, feltámasztotta bennem a rég kiölt vágyat.
Az érzést! Minek szikrájától ismét lángra lobban, reményt vesztett szívemben a szerelem tüze.
Úgy ég! Úgy tombol! Szilaj, pajkos lángjai felemésztik a múlt, kínzó gyötrelmét.
Nincs kontrol! Nincs már az, rég, minek kellene?!!
Hiszen EGY valaki számít és az nagyon, mert ő neked él.
Csókjaitól a szívedben a tűz szüntelen, kiolthatatlanul ég.
Érintéseitől a tested, remeg, földön állva a világ érzi át.
Vonzalom ez?! Vad szenvedély, forrón izzó tested, verítékeinek kábán áradó hada hűti le.
Vele lenni, neki élni! Csak ez számít még, még és még ezerszer még.
Akarni őt! Megálmodott határokon túl és még azon is túl! Mindenen át!
Szívedben lángot vető tűz, mellkasodba fájdalmat űz, szerelemtől fáj az? hát kit érdekel?
Boldogságtól némán, ülsz, vele szemben?
Szemében a láng, ami szívedben beforratlan hegként mély utakat hág, örökre, kitörölhetetlenül, magyarázat nélkül... ez a szerelem?ha ezt nem érzed át, nem az...

Mi ez a szenvedély? Ami gátlásoktól mentes, mélyen a szívünkben él!

Ha ütne az utolsó óra
Lobogtatnám magyar zászlaját
Régi magyar térképet adnám mindenki kezébe
Honfi tudást szórni mindenkinek tenyerébe

Magyarnak lenni oly nehéz
Annyira fájdalmas ez
Nem tudok mindent megtenni
Hogy honfi tudjak lenni

De már nyakamban érzem a halált
És a kaszás sajna már reám vált
Hasító óriási kaszája
Egy pillanat alatt torkom vágja