Vajúdik a tavasz…

Zajos a csendem,
Csendes hangja, zakatol.
Széles szivárvány!
*
Széles szivárvány,
Türelmesen vár békét.
Fönt, újabb felhők!
*
Fönt újabb felhők,
Zakatoló hangzavar.
Csendben figyelek!
*
Csendben figyelek
Hangok vértelensége…
Nagy-nagy mennydörgés…
*
Nagy-nagy mennydörgés…
Válogatok, zajokban.
Villám is lecsap!
*
Villám is lecsap,
Szénát viszek a lónak.
Nem esik újra!
*
Nem esik újra
Pedig jó… tavasz illat!
Lesz idén széna?
*
Lesz idén széna?
Ló még fiatal, élne...
Csöpög az eső.
*
Csöpög az eső,
Pont fölöttünk felhő sincs…
Villámgyors zápor.
*
Villámgyors zápor,
De dörgés erősödik.
Boldog esőzés.
*
Boldog esőzés.
Csendem, halkan zakatol.
Nagyon figyelek.
*
Nagyon figyelek!
Tavasz? Lehetetlenség.
Pedig, valóság.

Vecsés, 2017. augusztus 31. – Kustra Ferenc József – készült: zárt haiku-láncban, ahol az első sor, mindig azonos az előző utolsó sorával!

Üres a szívem, sokszor irgalmatlanul becsapattam,
Pedig az Isten látja lelkem, én mindig jót akartam.
Ilyen genyó volt a saját sorsom, pedig épp’ ilyet nem akartam,
Harcoltam is ellene vadul, de csak az lett… fejemet vakartam.

(3 soros-zárttükrös)
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás,
Tetszik vagy sem ez öregségi azonosulás…
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás.

(Anaforás, önrímes)
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Álljak meg? De, ott utol is ér… vagy fussak én, előre tovább…
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?

Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan,
De most akkor mi okból élek tovább… megaszottan…
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan.

Megtört az élet, vég-aszottra megöregedve lettem,
Mint aszalt szilva kint, polcon élem öreges életem.
Aszottság a szilvánál további eltartást szolgálja,
Nálam azt, mit? Úgyis nemsokára lesz: alá szolgálja…

(Senrjú)
Sok becsapatás,
Ámítás, nagy átverés.
Ez volt sorsomban!
*
(Senrjon)
Érdekes, nem is érzem,
Hogy öregszem… látom tükörben.
Látva, mit higgyek?
*
(HIAKU)
Még harangozáskor
Erősen dobban a szívem.
Múltat köszörülném…
*
(Septolet)
Átvertek,
Levertek,
Beköptek legyek.

Fájón elmúló évek,
Régi tévedések,
Használhatatlan elmélkedések...
Kárhoztató tűzbe, elégek!

Vecsés, 2020. szeptember 11. – Kustra Ferenc József

Nem vagyok senkinek a pártolt embere,
Pedig ez a siker előfeltétele.
Még mindig igen töröm, hajtom magamat,
Állítom, hogy ez a sikeres folyamat.

Ápolgathatna már egy kicsit az élet,
Dönthetne már, hogy feladattal megméret.
Mért jó a sorsnak; éjjel-nappal kesergek,
Példánya vagyok az igazi pechesnek.

Sorsom! Tegnap lejárt a hét szűk esztendő,
Születésnapom volt, mondjuk, hogy évelő.
Ma már az ötvenkettediket taposom,
Ideje lenne változtatni nem? Sorsom…

Vecsés, 1999. május 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi mű 51 év után…

Csókolózzunk nyakra-, főre,
Közben megkíván a dőre.
Én rendes úrinő vagyok,
Akárkivel, dehogy búgok.

Férfiak hiszik, egyszerű,
Tán’ borúra jön a derű.
Fiuk bizony, más az élet,
Én hozom a döntéseket.

Engem az anyám nőnek szült,
S vagyok életből felkészült.
Azért adott Isten eszet,
Használjam férfiak felett.

Rám hagyta anyám örökül,
Fogyassz férfit, szeretetbűl.
Csókolózni még csak lehet,
Tovább az eset nem mehet.

Szép vagyok és kívánatos,
Jó a férfi hogyha sármos.
Pár lenni azzal akarok,
Akit bizony én kívánok.

Ha ő kérdez, akarom-e?
Én kérdezem, akarod-e?
Így is, úgy is vagyok döntnök,
Valahogy, de csak én döntők.

Ezek után kérdezem én,
Ki evez élet tengerén?
Aki evez, biz’ a férfi,
A nő pedig, ki vezeti.

Budapest, 1997. május 26. – Kustra Ferenc József

Társaságban… humor.

Megbotlott a kezem…
Poharamat elengedtem, jól kilöttyent,
A nadrágomra víz csöppent.

Úgy néztem ki, mint aki
Részegen, maga alatt –fekve- volt, pisiléskor…
Pedig ilyen, nem történt… máskor.

Társaságból észrevették,
Hahotát vadul elkezdték, nem kérdeztek, csak nevettek,
Jókedvvel ellátva… így szerettek!

Vecsés, 2018. október 30. – Kustra Ferenc – íródott: farkasfog versformában.