Ne ígérj nekem boldogságot,
ne ígérj kincset,csillagot,
csak azt ígérd,mit meg tudsz adni,
amíg még melletted vagyok.

Ne ígérd nekem hogy örökké!
Nem tart örökké semmi sem!
Csak most szeress!Ölelj át némán.
Most oltsd el lángoló tüzem!

Én most akarlak!Ahogy a szikra
szítja a lángoló tüzet!
Most szeress!Holnap már késő!
S ki tudja holnapig mi lesz!

Ahogy ég és föld összeolvad,
ahogy összeér árnyék és a fény,
ahogy a tűz is lángra lobban
perzselő tűzzel,úgy szeretlek én.

Ahogy a hold az esti szellőt
szobámba lágyan hinti be,
ezüstös fénnyel átragyogva,
amíg vállamon megpihen.

ahogy a hold az édes álmot
szememre lágyan hinti le,
én úgy szeretlek szelíden,némán,
s bárhogy volt,melletted leszek.

Te voltál mindig ,minden álmom,
te voltál minden vigaszom,
te voltál minden reménységem
borongós,hűvös alkonyon.

Hány éjjel sírtam már miattad
párnámon könnyek záporát,
s e könnyeken keresztül láttam
arcodnak édes mosolyát.

Hány éjjel?Nem tudom követni!
Hány nappal?nem számít nekem!
Csak egyet tudok.Szívem mélyén
nem számít,bárhogy is legyen.

Dühöngj csak,pusztító özönvíz!
Söpörj csak,zúgó áradat!
Nem törsz meg!Pusztító erőddel
felszítod minden lángomat!

Ne hidd hogy széttörtél mindent!
Ne hidd hogy mindent elvehetsz!
Pusztító tűzként küldöm vissza
amit most tőlem elveszel!

Mint tomboló tűz,ezernyi fájdalom
vöröslő vérként csorog le arcomon.
Mint pusztító szélvész,mely mindent elsöpör,
szívemet tépázza,lelkem őrli föl.

Mint pusztító láva,mely a földre hull,
köröttem minden leégett hamu.
Mellettem minden kopár,és kihalt,
csak egyetlen láng maradt,amely felkavar.

Hogy felégessen mindent, ami még maradt,
hogy ne legyen semmi,ami visszatart.
Ne hidd hogy megtörtél,zúgó fergeteg!
Mit elvettél tőlem,én is elveszem!