Függő ágyban heverészve
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.

Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.

A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.

Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.

Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...

Balaton közelben…

Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek,
Séta közben megnézgéljük, hogy sokak, midőn áttörnek…
Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek.

Ezüstfonalak,
Átszővik a lombokat.
Mesél az erdő.
*
Sétálunk a Tihanyi-félszigeti erdősbe és fény-árnyak képződnek,
Hátizsákokban bőn kaja, alágyújtós, kés és kisfűrész… lángtüzeknek…
Sétálunk a Tihany-félszigeti kis erdősben és fény-árnyak képződnek.

Tihanyi csendben,
fény és árnyjátékot űz.
Tűz csírázik már...
*
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk,
Mindjárt kész a szali, éhesek vagyunk, flammóljuk, de nem remeg a kezünk…
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk.

Dél... harangszónál,
nyárson szalonna sercen.
Nem remeg a kéz...
*
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe,
Ez nekünk nyugalmat ad, merthogy ránk hat, a nagy élvezeti értéke…
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe.

Fentről néz a szem,
zöld Balaton ring alatt.
Hat ránk, - élvezzük...
*
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága,
A fakoronák olyanok, mint a teaszűrön átfért nap sugározása…
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága.

Fák közt átszűrve
teafény dereng lassan.
Idő oldódik.
*
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés,
Még sok a séta hazafelé, meg látnivaló, de megyünk, ott is kell szemezés...
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés.

Napsütés, ebéd,
Balcsi szeme... nyugalom.
Még tart a séta...

Vecsés, 2025. május 9. – Siófok, 2025. május 15. Kustra Ferenc József – írtuk: kétszerzősként. Én a 3 soros-zárttükrös csokrot. A versszakok alá a senrjú csokrot, szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.

A föld oly békés ti veletek,
Óh, gyönyörű szép fenyvesek,
Kik védtek esőtől, melegtől,
Télen az erdő csak tőletek zöldül.

Ti otthont adtok vándoroknak,
Szép énekű madaraknak,
Édes illat szerte széjjel száll,
Szélben szívvel táncoló, szép daliák.

Suttogva álmodó fenyvesek,
Nyugalmat hozó értékek,
A nap is mosolyog rátok már,
Odakint az élet vidáman ránk vár.

Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!

Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?

Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.

Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.

Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…

Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…

A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...

Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.

Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?

Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Nyújtsd kezed felém,
Tedd aszalt tenyerembe
Csak tarthassam én,
S érezzem pulzusod
Ahogy szíved dobog belém;
Lüktetve olvad lélek-fény.
Ez több a szerelemnél...
Hiszen ifjúságod s egész léted
Ha e földi idővel méred-
Akkor...azóta
Igéretedhez hű volt véred.
Már unokáink ölelnek
Engem s téged.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem cseperedtél.

Nyútsd kezed felém,
Hogy merülhessek én
A végtelen peremén
Nyugalmadba, s ha majd hív az ég-
Így békés lesz a vég.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem együtt cseperedtél.
Két fél vagyunk egy Egésznél.