Idő 
Értékelés 
Értékelés Ácsorgok a létem peremén,
Onnan nézem a létemet én.
Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…
Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.
Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!
Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József
Onnan nézem a létemet én.
Van nekem nagy igazságom, de mélyen hallgat,
Tudom, hogy a pusztába kiáltom szavakat…
Aknavetőt nem látok, de a szavak gellert kaptak, azzal lőnek,
Butákkal szemben hiába érzem magamat, művelt emberfőnek.
Életemben, soha nem érintett meg az isteni fuvallat,
Mi meghozta volna a jót, a szépet, jó-emberi nyugalmat!
Nem tudom, hogy nekem, még meddig lehet itt ácsorogni,
De majd jő fuvallat… akkor engemet le fog sodorni…
Vecsés, 2016. május 1. - Kustra Ferenc József
Anyába is lehet csalódni…
Egy vén huncut lett vagy talán más az élet?
Én magam azt hiszem gonosz, mert mivé lett…
A szép és boldog gyermekkorom, sok-sok év
Nyugalma és biztonsága, volt boldog rév…
Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Egy vén huncut lett vagy talán más az élet?
Én magam azt hiszem gonosz, mert mivé lett…
A szép és boldog gyermekkorom, sok-sok év
Nyugalma és biztonsága, volt boldog rév…
Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
Ismét ott voltunk látogatóba.
Jó érzés volt ott lenni… a pillanatot élvezni,
Csendet hallgatva, csendesen nézni folyót… érezni.
Selymes palástú napsütésben
Felolvadtunk, ennyi szépségben.
Varázslatos mesésen szép tiszta, kék ég,
Nézzük, mesés, remek valószínűtlenség.
A Tiszánk ezer éve kanyarog erre,
Ukrajna erdőiből elő tőr… ide.
Uszadékot, titkait sodorva hömpölyög,
Vize Fekete-tengerig végighömpölyög.
Mint a jó tündérek tánca… úgy viháncoltak
Napsugarak… apró hullámokon táncoltak.
A szemközti parton a zöld feletti légben,
Boldog madarak táncoltak a fenti égben.
A nappal fényei, már úgy lassan eltántorogtak
Mire tárcsa előkerült, abba húsokat raktak.
Megint volt egy fölöttébb nagyszerű lakoma
Ezt irigyelheti bárki… szakszerű koma?
Nézzük, a tűzet, lobogva, pattogva ég,
Oly’ nagyokat lobban tűz lángja… csodaszép!
Élvezzük hús és a tűz illatát,
A természet, vezérlő csillagát.
Némán, élvezettel hallgatjuk a tűz szavát,
Mesélnek az uszadék fák, halljuk dalát…
Hozzá nem lehet érni, biz’ nem tűri,
Forró, az ily’ atrocitást legyűri.
Szombat reggelre összevonta szemöldökét,
Tiszánk egy méterrel fölemelte vízszintjét.
Jöttek a nagy uszadék fák, „mint az oroszok”,
Nagy eső lehetett hegyekben, mik ukránok.
Szombat reggel Regina unokám, pecázott
Bedobta botot, horogra lótetűt rakott.
Tíz másodperc múlva kapása volt és horgon
Egy szép növendék csuka volt, biz’ még nem holton.
Szikrázik a napsütés délidőn, sőt, vakító,
Árnyékban hűsölni, élvezni a látványt, de jó!
Itt nincs csak béke, a lelkünkben csak szeretet,
Ezt habzsoljuk, hogy lelkünk vegyünk föl eleget.
Szombaton délben séta hajókáztunk a kishajóval,
Mentünk felfelé, komótosan… motor harcolt árral.
Tükörsima vizet nem törte meg csak uszadék,
Ami volt sok, de azért haladtunk, ezt kerülék.
Kis hajónk vidáman és csendesen halad,
Halk nesze a természetben tovaszalad.
Szabad világra vágytunk
Hajózva, ilyet kaptunk.
Fölfelé mentünk egy órányit lassan, néztük a tájat,
Embert, hajót, csónakot nem láttunk, ez béke bejárat…
Néztem a partot, az eget, sok madár csivitelt a fán,
Vonatfüttyöt sem hallottam, ez nekem a szülőhazám.
Először délután csak úgy fujt a szél,
Előredőlve hallgattam, miről mesél.
Nem mondott semmi lényegeset,
Ezzel csak növelte a csendet.
Estére a vízszint másfél méterrel nőtt…
Állítottuk a stéghíd kiegészítőt.
A jó vecsési Zoltán Lacika csak nézet és állt,
Öt év alatt ilyen vízemelkedést még nem pipált.
Hozta a nagy víz, szemetét, erdőnyi uszadékát,
Megmutatta nem zsebkendőnyi, de zordabb oldalát.
Beborult, kezdett körbe villámlani,
De messze volt, a dörgést nem hallani.
Csendet és nyugalmat csak villódzó fények törik,
Táncoló bogárseregek „égő” fényét őrzik.
Aztán vihar nem jött, eltettünk magunkat vasárnapra,
Majd másnap reggel felvirradtunk… nagyon szikrázó napra.
Vasárnap reggelre is jött még az ár,
Emelkedett méternyit, már-már barbár
Erőszakkal és primitív hevességgel
Fenyegetőzve, semmi kis kedvességgel.
Eltelt majd ez a nap is és búcsúztunk
Szeretett Tiszánktól és áradoztunk,
De nem a víz árja miatt, hanem mert megint
Itt voltunk és éreztük… boldogság meglegyint.
Vecsés, 2012. június 11. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Ismét ott voltunk látogatóba.
Jó érzés volt ott lenni… a pillanatot élvezni,
Csendet hallgatva, csendesen nézni folyót… érezni.
Selymes palástú napsütésben
Felolvadtunk, ennyi szépségben.
Varázslatos mesésen szép tiszta, kék ég,
Nézzük, mesés, remek valószínűtlenség.
A Tiszánk ezer éve kanyarog erre,
Ukrajna erdőiből elő tőr… ide.
Uszadékot, titkait sodorva hömpölyög,
Vize Fekete-tengerig végighömpölyög.
Mint a jó tündérek tánca… úgy viháncoltak
Napsugarak… apró hullámokon táncoltak.
A szemközti parton a zöld feletti légben,
Boldog madarak táncoltak a fenti égben.
A nappal fényei, már úgy lassan eltántorogtak
Mire tárcsa előkerült, abba húsokat raktak.
Megint volt egy fölöttébb nagyszerű lakoma
Ezt irigyelheti bárki… szakszerű koma?
Nézzük, a tűzet, lobogva, pattogva ég,
Oly’ nagyokat lobban tűz lángja… csodaszép!
Élvezzük hús és a tűz illatát,
A természet, vezérlő csillagát.
Némán, élvezettel hallgatjuk a tűz szavát,
Mesélnek az uszadék fák, halljuk dalát…
Hozzá nem lehet érni, biz’ nem tűri,
Forró, az ily’ atrocitást legyűri.
Szombat reggelre összevonta szemöldökét,
Tiszánk egy méterrel fölemelte vízszintjét.
Jöttek a nagy uszadék fák, „mint az oroszok”,
Nagy eső lehetett hegyekben, mik ukránok.
Szombat reggel Regina unokám, pecázott
Bedobta botot, horogra lótetűt rakott.
Tíz másodperc múlva kapása volt és horgon
Egy szép növendék csuka volt, biz’ még nem holton.
Szikrázik a napsütés délidőn, sőt, vakító,
Árnyékban hűsölni, élvezni a látványt, de jó!
Itt nincs csak béke, a lelkünkben csak szeretet,
Ezt habzsoljuk, hogy lelkünk vegyünk föl eleget.
Szombaton délben séta hajókáztunk a kishajóval,
Mentünk felfelé, komótosan… motor harcolt árral.
Tükörsima vizet nem törte meg csak uszadék,
Ami volt sok, de azért haladtunk, ezt kerülék.
Kis hajónk vidáman és csendesen halad,
Halk nesze a természetben tovaszalad.
Szabad világra vágytunk
Hajózva, ilyet kaptunk.
Fölfelé mentünk egy órányit lassan, néztük a tájat,
Embert, hajót, csónakot nem láttunk, ez béke bejárat…
Néztem a partot, az eget, sok madár csivitelt a fán,
Vonatfüttyöt sem hallottam, ez nekem a szülőhazám.
Először délután csak úgy fujt a szél,
Előredőlve hallgattam, miről mesél.
Nem mondott semmi lényegeset,
Ezzel csak növelte a csendet.
Estére a vízszint másfél méterrel nőtt…
Állítottuk a stéghíd kiegészítőt.
A jó vecsési Zoltán Lacika csak nézet és állt,
Öt év alatt ilyen vízemelkedést még nem pipált.
Hozta a nagy víz, szemetét, erdőnyi uszadékát,
Megmutatta nem zsebkendőnyi, de zordabb oldalát.
Beborult, kezdett körbe villámlani,
De messze volt, a dörgést nem hallani.
Csendet és nyugalmat csak villódzó fények törik,
Táncoló bogárseregek „égő” fényét őrzik.
Aztán vihar nem jött, eltettünk magunkat vasárnapra,
Majd másnap reggel felvirradtunk… nagyon szikrázó napra.
Vasárnap reggelre is jött még az ár,
Emelkedett méternyit, már-már barbár
Erőszakkal és primitív hevességgel
Fenyegetőzve, semmi kis kedvességgel.
Eltelt majd ez a nap is és búcsúztunk
Szeretett Tiszánktól és áradoztunk,
De nem a víz árja miatt, hanem mert megint
Itt voltunk és éreztük… boldogság meglegyint.
Vecsés, 2012. június 11. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Nyugalmas a Balaton partja, alszik a nádas is,
Gólyák állnak fél lábon, miért nem- zörren a haraszt?
Melegben a csendes pihenő antiszociális?
Gólyák meg éheznek, nincs nekik picikényi malaszt!
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa
Tó.
Cirógató, csábító.
Cakóknak
Hallal kábító.
**
A csomómentes káka nagyra nőtt, melegben nagyot szundít,
A békák meg a tövében féltve őrzik a sok kis ebit.
Az egyik gólya csak annyit tett, hogy letette a lábát,
Valamire fölfigyelt és ez már elverte az álmát.
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Nádasban jó maradni,
Békés dalra fakadni.
Fészkelőkből, békákból,
Kell hozzá egy csapatnyi.
**
Egyedül erre hemzsegett egy motorcsónakos vadállat,
Fordulva, akkor hullámot csapott, beijedt a sok állat!
Ha ez lett volna a déli tünemény-fény, kérünk még párat.
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa
Nyár!
Tudom, hogy csak reám vár.
Szépsége
Bús szívembe zár.
**
A kisebb halak beijedtek és menekülnének, de látja a gólya!
A békák meg ugrottak is, a hosszú-lábú, hosszú-csőrű meg ezt látta.
Össze is kapkodott pár falatot, így le is tudta az ebédet legott,
Ügy tűnik neki, hogy ma a türelme sikeres volt, jól beprogramozott!
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Elcsendesült a nádas,
Nem kerreg a kis szájas,
Jól lakott már a gólya,
S hál a béka, a hájas.
Siófok, 2017. május 5. – Érd, 2020. augusztus 10. - Kustra Ferenc – a verset én írtam. Kiegészítette kínai stílusban: szerző-, és poétatársam Gani Zsuzsanna!
Gólyák állnak fél lábon, miért nem- zörren a haraszt?
Melegben a csendes pihenő antiszociális?
Gólyák meg éheznek, nincs nekik picikényi malaszt!
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa
Tó.
Cirógató, csábító.
Cakóknak
Hallal kábító.
**
A csomómentes káka nagyra nőtt, melegben nagyot szundít,
A békák meg a tövében féltve őrzik a sok kis ebit.
Az egyik gólya csak annyit tett, hogy letette a lábát,
Valamire fölfigyelt és ez már elverte az álmát.
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Nádasban jó maradni,
Békés dalra fakadni.
Fészkelőkből, békákból,
Kell hozzá egy csapatnyi.
**
Egyedül erre hemzsegett egy motorcsónakos vadállat,
Fordulva, akkor hullámot csapott, beijedt a sok állat!
Ha ez lett volna a déli tünemény-fény, kérünk még párat.
*
Kínai versforma; Tizenhat szótag "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa
Nyár!
Tudom, hogy csak reám vár.
Szépsége
Bús szívembe zár.
**
A kisebb halak beijedtek és menekülnének, de látja a gólya!
A békák meg ugrottak is, a hosszú-lábú, hosszú-csőrű meg ezt látta.
Össze is kapkodott pár falatot, így le is tudta az ebédet legott,
Ügy tűnik neki, hogy ma a türelme sikeres volt, jól beprogramozott!
*
Kínai versforma; „bambuszliget”: 4x7 szótag „Zhuzchici” = Rímképlet aaxa
Elcsendesült a nádas,
Nem kerreg a kis szájas,
Jól lakott már a gólya,
S hál a béka, a hájas.
Siófok, 2017. május 5. – Érd, 2020. augusztus 10. - Kustra Ferenc – a verset én írtam. Kiegészítette kínai stílusban: szerző-, és poétatársam Gani Zsuzsanna!
Elbújnak a hangok, eláll a szél,
A sötét… csendben, magának zenél.
A csend terjed, a nagy, végtelen uralmában,
A maradék zajok… rettegett osonásban...
Körülnézek a sötétben, megyek, lepihenek reggelig,
A csend nyugalma áradóan belém hatol… a lelkemig.
Sötétben, a süket csendben, a takaró alatt nem félek,
Akkor lehet, megváltozom, éjszakai életet élek.
Majd az is lehet, hogy álmodok,
De egy biztos: nagyon horkolok.
Reggel jön a nagy zaj, vakító világosság…
Remélem, horkolástól nem lesz másnaposság.
Vecsés, 2015. február 18. - Kustra Ferenc József
A sötét… csendben, magának zenél.
A csend terjed, a nagy, végtelen uralmában,
A maradék zajok… rettegett osonásban...
Körülnézek a sötétben, megyek, lepihenek reggelig,
A csend nyugalma áradóan belém hatol… a lelkemig.
Sötétben, a süket csendben, a takaró alatt nem félek,
Akkor lehet, megváltozom, éjszakai életet élek.
Majd az is lehet, hogy álmodok,
De egy biztos: nagyon horkolok.
Reggel jön a nagy zaj, vakító világosság…
Remélem, horkolástól nem lesz másnaposság.
Vecsés, 2015. február 18. - Kustra Ferenc József
