Idő 
Értékelés 
Értékelés (bokorrímes)
Mint a méhdongásnak harsanása, az életem ily’ zajjal rohant le engem,
Az óta már volt sok-sok rohama, de éppen, az életem untatott engem.
Sokszor jelent meg egy-egy vad és nagyon zúgó darázsraj… ők is, mind csak engem...
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Lét!
Mért nem szép? Miért sötét,
Monoton,
Unott, vaksötét…
Búg,
Zúg a lét... beléd is rúg.
Megunt már...
Szépet mért nem súg?
*
(TANQ)
Nem sok szép ért, annál
Több lélektaposó élmény!
Ó, a körülmények!
Hullnak már fáradt levelek
Eltapossák az emberek.
Életem, bennem csak
Rohant, taposott, legázolt!
Ó, a körülmények!
Mindig siető tömegek...
Így az erdő nem nőhet meg.
*
Hiába akartam
Mást, ha nem voltak lehetők!
Ó, a körülmények!
Korhadó fák alatt avar,
Egy faj természetet zavar.
*
Az élet persze, így
Is haladt, már meg múlóban…
Ó, a körülmények!
Szomorú perc, sír az élő,
Nyugalmat, békét remélő.
*
Élet-nyártemető
Miben hetvenesen… élek!
Ó, a körülmények!
Azért még nincs minden veszve,
Egész világ eltemetve...
*
Múltam, oly’ ismerős,
Halál meg halk zenét játszik…
Ó, a körülmények!
Kaszás simítja a csendet,
Tájnak nyugalmat teremtett.
*
Volt ám sokszor, hogy a jó... csoportokban sunnyogott felém,
A vége meg szinte mindig az lett, hogy nem hatoltak belém.
Én még reménykedek...csak egy kicsit adjatok… üvölteném!
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Volt...
De mi? Az élet csak bolt...
Kapsz... fizess!
Remény még nem holt...
Jó!?
Keres, mint a rossz kopó...
Remény él...
Hívom... rossz-halló.
Vecsés, 2018. július 5. – Szabadka, 2018. augusztus 28. – Mórahalom, 2018. augusztus 24. –Kustra Ferenc, a verset és a HIAQ –kat én írtam, a kínai formákat, Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ versek Farkas Tekla munkája.
Mint a méhdongásnak harsanása, az életem ily’ zajjal rohant le engem,
Az óta már volt sok-sok rohama, de éppen, az életem untatott engem.
Sokszor jelent meg egy-egy vad és nagyon zúgó darázsraj… ők is, mind csak engem...
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Lét!
Mért nem szép? Miért sötét,
Monoton,
Unott, vaksötét…
Búg,
Zúg a lét... beléd is rúg.
Megunt már...
Szépet mért nem súg?
*
(TANQ)
Nem sok szép ért, annál
Több lélektaposó élmény!
Ó, a körülmények!
Hullnak már fáradt levelek
Eltapossák az emberek.
Életem, bennem csak
Rohant, taposott, legázolt!
Ó, a körülmények!
Mindig siető tömegek...
Így az erdő nem nőhet meg.
*
Hiába akartam
Mást, ha nem voltak lehetők!
Ó, a körülmények!
Korhadó fák alatt avar,
Egy faj természetet zavar.
*
Az élet persze, így
Is haladt, már meg múlóban…
Ó, a körülmények!
Szomorú perc, sír az élő,
Nyugalmat, békét remélő.
*
Élet-nyártemető
Miben hetvenesen… élek!
Ó, a körülmények!
Azért még nincs minden veszve,
Egész világ eltemetve...
*
Múltam, oly’ ismerős,
Halál meg halk zenét játszik…
Ó, a körülmények!
Kaszás simítja a csendet,
Tájnak nyugalmat teremtett.
*
Volt ám sokszor, hogy a jó... csoportokban sunnyogott felém,
A vége meg szinte mindig az lett, hogy nem hatoltak belém.
Én még reménykedek...csak egy kicsit adjatok… üvölteném!
(Kínai forma - „Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Volt...
De mi? Az élet csak bolt...
Kapsz... fizess!
Remény még nem holt...
Jó!?
Keres, mint a rossz kopó...
Remény él...
Hívom... rossz-halló.
Vecsés, 2018. július 5. – Szabadka, 2018. augusztus 28. – Mórahalom, 2018. augusztus 24. –Kustra Ferenc, a verset és a HIAQ –kat én írtam, a kínai formákat, Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ versek Farkas Tekla munkája.
Balaton közelben…
Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek,
Séta közben megnézgéljük, hogy sokak, midőn áttörnek…
Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek.
Ezüstfonalak,
Átszővik a lombokat.
Mesél az erdő.
*
Sétálunk a Tihanyi-félszigeti erdősbe és fény-árnyak képződnek,
Hátizsákokban bőn kaja, alágyújtós, kés és kisfűrész… lángtüzeknek…
Sétálunk a Tihany-félszigeti kis erdősben és fény-árnyak képződnek.
Tihanyi csendben,
fény és árnyjátékot űz.
Tűz csírázik már...
*
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk,
Mindjárt kész a szali, éhesek vagyunk, flammóljuk, de nem remeg a kezünk…
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk.
Dél... harangszónál,
nyárson szalonna sercen.
Nem remeg a kéz...
*
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe,
Ez nekünk nyugalmat ad, merthogy ránk hat, a nagy élvezeti értéke…
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe.
Fentről néz a szem,
zöld Balaton ring alatt.
Hat ránk, - élvezzük...
*
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága,
A fakoronák olyanok, mint a teaszűrön átfért nap sugározása…
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága.
Fák közt átszűrve
teafény dereng lassan.
Idő oldódik.
*
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés,
Még sok a séta hazafelé, meg látnivaló, de megyünk, ott is kell szemezés...
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés.
Napsütés, ebéd,
Balcsi szeme... nyugalom.
Még tart a séta...
Vecsés, 2025. május 9. – Siófok, 2025. május 15. Kustra Ferenc József – írtuk: kétszerzősként. Én a 3 soros-zárttükrös csokrot. A versszakok alá a senrjú csokrot, szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek,
Séta közben megnézgéljük, hogy sokak, midőn áttörnek…
Fénysugárkötegek a fák lombjai közt is áttörnek.
Ezüstfonalak,
Átszővik a lombokat.
Mesél az erdő.
*
Sétálunk a Tihanyi-félszigeti erdősbe és fény-árnyak képződnek,
Hátizsákokban bőn kaja, alágyújtós, kés és kisfűrész… lángtüzeknek…
Sétálunk a Tihany-félszigeti kis erdősben és fény-árnyak képződnek.
Tihanyi csendben,
fény és árnyjátékot űz.
Tűz csírázik már...
*
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk,
Mindjárt kész a szali, éhesek vagyunk, flammóljuk, de nem remeg a kezünk…
Déli harangszónál már élet van a tábortűzben, mert szalonnát sütünk.
Dél... harangszónál,
nyárson szalonna sercen.
Nem remeg a kéz...
*
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe,
Ez nekünk nyugalmat ad, merthogy ránk hat, a nagy élvezeti értéke…
Föntről belebámulunk a Balcsi hullámfodros, szép zöldes szemébe.
Fentről néz a szem,
zöld Balaton ring alatt.
Hat ránk, - élvezzük...
*
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága,
A fakoronák olyanok, mint a teaszűrön átfért nap sugározása…
A napsugár kötegek délután már fordulnak, mint nap egyik mellékága.
Fák közt átszűrve
teafény dereng lassan.
Idő oldódik.
*
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés,
Még sok a séta hazafelé, meg látnivaló, de megyünk, ott is kell szemezés...
Pazar volt ez a nap, a nagy séta, nagy ebéd, napsütés és Balcsival szemezés.
Napsütés, ebéd,
Balcsi szeme... nyugalom.
Még tart a séta...
Vecsés, 2025. május 9. – Siófok, 2025. május 15. Kustra Ferenc József – írtuk: kétszerzősként. Én a 3 soros-zárttükrös csokrot. A versszakok alá a senrjú csokrot, szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.
A föld oly békés ti veletek,
Óh, gyönyörű szép fenyvesek,
Kik védtek esőtől, melegtől,
Télen az erdő csak tőletek zöldül.
Ti otthont adtok vándoroknak,
Szép énekű madaraknak,
Édes illat szerte széjjel száll,
Szélben szívvel táncoló, szép daliák.
Suttogva álmodó fenyvesek,
Nyugalmat hozó értékek,
A nap is mosolyog rátok már,
Odakint az élet vidáman ránk vár.
Óh, gyönyörű szép fenyvesek,
Kik védtek esőtől, melegtől,
Télen az erdő csak tőletek zöldül.
Ti otthont adtok vándoroknak,
Szép énekű madaraknak,
Édes illat szerte széjjel száll,
Szélben szívvel táncoló, szép daliák.
Suttogva álmodó fenyvesek,
Nyugalmat hozó értékek,
A nap is mosolyog rátok már,
Odakint az élet vidáman ránk vár.
Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Megint nyár van, és virágzik minden,
piros pipacsoktól díszlik a határ,
aranysárgába öltözött minden,
szinte aranylik minden búzaszál.
Olyan szép minden. Foltos felhők úsznak
takarót bontva az ég vásznaján,
rongyos ruhájuk mintha szél cibálná,
olyan tépettek. Mégis oly csodás.
Felhő szemüknek kéklő tisztasága
elbűvöl mindig, és nyugalmat ád,
szinte hallom a sóhajuk a szélben,
mikor szemeikből sűrű könny szitál.
Hajlonganak a büszke búzatáblák,
s felhőkbe bújik most a napsugár,
milyen furcsa! Most mosolyog ő is,
egyszerre esik, s napfényes a táj.
Milyen jó volna nekünk is így élni,
hogy könnyes szemünkben ott a ragyogás,
felszárítva a kiontott könnyet,
mit azokért ontunk, ki nem lehet már
velünk, hisz messze, vitte már a sorsuk,
s szívünkben mégis miattuk van nyár,
s érezni, ahogy mosolyuk szétárad
szívük mélyéből, ha gondolnak reánk.
piros pipacsoktól díszlik a határ,
aranysárgába öltözött minden,
szinte aranylik minden búzaszál.
Olyan szép minden. Foltos felhők úsznak
takarót bontva az ég vásznaján,
rongyos ruhájuk mintha szél cibálná,
olyan tépettek. Mégis oly csodás.
Felhő szemüknek kéklő tisztasága
elbűvöl mindig, és nyugalmat ád,
szinte hallom a sóhajuk a szélben,
mikor szemeikből sűrű könny szitál.
Hajlonganak a büszke búzatáblák,
s felhőkbe bújik most a napsugár,
milyen furcsa! Most mosolyog ő is,
egyszerre esik, s napfényes a táj.
Milyen jó volna nekünk is így élni,
hogy könnyes szemünkben ott a ragyogás,
felszárítva a kiontott könnyet,
mit azokért ontunk, ki nem lehet már
velünk, hisz messze, vitte már a sorsuk,
s szívünkben mégis miattuk van nyár,
s érezni, ahogy mosolyuk szétárad
szívük mélyéből, ha gondolnak reánk.
