(Bokorrímes)
Az őszi szél vadul kavarja vegyes színeket,
Üzeni is, hogy a jövőre készen legyetek,
Küldi eme üzenetét a ligetes erdőségnek,
Meg az oda kiránduló gyerek és embertömegnek!

(3 soros-zárttükrös)
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart,
A fék kérge meg néhol olyan, mint amit hím medve kapart?
A fakoronák olyanokká lesznek, mint amit rozsda mart.

Elsárgul, megbarnul és ráncos lesz a sok lombkorona,
Szép, de ez már nem az, amit az ember nagyon is vágyna!
Akárhová nézünk, mindenhol csak vastagodik az avartakaró,
Csak esnek még lefele a haldokló levelek, sikítják, hogy hahó!

(Senrjú)
Gyönyörű volt rét,
A madárijesztővel.
Bár nem válaszolt.
*
(senrjon)
Most már rétet a hollók
Foglalták el. Folyton éhesek!
Lesz még rosszabb is!
*

(3 soros-zárttükrös
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának,
A dolmányos varjúnak ban is, mint gúny tárgyának?
Őszi szél a hűvöset hozza téli gúnyának.

Nincs már tűzijáték, nincsen lecsapó, sokágú villám,
Nincs, amitől ijedtemben megszúrja számat a villám.
Készül a fák ruhája is méretre, a szél szabónál,
Idesodorja a ködöt, vak-sűrűségig meg nem áll!

Levél nincs már, a hidegült napfénypászták könnyedén átbújnak a gallyak között,
Erdő őszi színein ligetben, járdán csak taposunk sokszínű levél között!
A hűs már olyan vadul támad, hogy burkolózunk meleg pufi dzsekibe,
Jól el lett a nyár zavarva de, ősz sem jár különbül, mehet majd ízibe!

Vecsés, 2018. szeptember 3. ? Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában.

Emlékezés őseimre?

Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,
Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.
Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?
Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?

Téged takar itt egy nagy síremlék halom,
De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!
Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?
És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.

Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,
Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?
Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,
Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.

Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc

A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?

Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.

Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?

Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?

Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!

Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.

Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...

*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!

Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.

Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.

Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.

Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?

Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.

Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?

Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!

Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc

Szeretek játszani, táncolva nevetni.

Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.

Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.

Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.


Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.

Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.

Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.

Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.

Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.

Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.

Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.

Szeretem letenni a tegnapot.

Szeretek élni, Isten adta,

Hálával nézek,minden hova.

Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.

A reggeleket ami közösen telik el.

Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.

Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.

Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.

Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.

Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak,  és őket máshova hív a természet.

Szeretem mikor borús az ég.

Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.

Szeretem  friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.

Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.

Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.

A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.

Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.

Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.

A hold, teljes alakjában az est ura lesz.

Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.

Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó  hada.

Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.

Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.

Az előtörő féltő érzését.

A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.

Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.

A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.

Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!

A természet egy mindennel.

Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,

Természet!

Víz, levegő, ami éltet mindent!

Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.

Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.

Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.

Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.

Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?

Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.


Szeretem életem, emberségesen élni.

Utam során segítve, megértően hallgatni.

Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.

Szeretem szerető szívem!

Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!

Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!