Hová bújtál kis csacsi?
Pedig azt mondta Mami.
Itt a füled, itt van ám.
Ezen a gyűrött irkán.

Keresem, kutatom.
Sehol sem találom.
Kinyitom, becsukom.
Akkor sem találom.

Hová bújtál? Nem talállak!
Megmondom majd Apának.
Engem becsapott a Mami.
Nincs is itt semmi csacsi.

Kakasszóra, pitymallatra Jónás mester felébredt.
Hogy készítsen majd délidőre, egy nagyon finom ebédet.
De jajj, mi van itt.Jajj,mi van itt!Sötét még a szobája.
Fel sem készült. Fel sem készült ekkora nagy csodára.
Ragyogó nap. Ragyogó nap. Hová bújt a te fényed?
Jónás mester. Jónás mester ablakához el lépdel.
Mi takarja? Mi takarja a nap fényét az ablak előtt?
Valami nagy. Valami nagy ablaka előtt kinőtt.

Adok neked! Adok neked! Ragad fejszét Jónásunk.
Ily sötétben. Ily sötétben nem fől meg a kolbászunk.
KI is szalad. Ki is szalad. Bőszen csattog a fejsze.
Dolgozik is. Dolgozik is kezében a nagy penge.
Dől a gonosz fénytakaró. Szabad lett a fény útja.
Jónás mester háza mellől a gonoszt messze elhúzza.
Jó Jónásunk, jó Jónásunk megnyugodott estére,
soha többet, soha többet nincs szükség a fejszére.
Éjjel, mikor bagoly huhog sötét erdő szélében,
Jónás mester pihen ágyán békében.
Harmatcseppek, harmatcseppek hullanak háza elé.
Kis fűszálak, kis fűszálak nőnek majd minden felé.
Reggel mikor, reggel mikor újra ébred Jónásunk.
Egy fűszálat, egy fűszálat ablak előtt találunk.
Pici ház áll. Pici ház áll erdő mellett a völgybe.
Nem mondtam még? Jónásunk egy ici pici kis törpe.

Langyos esők, fájó könnyek,
Sötét éjen felhők jönnek.
Bíbor alkonyon vérfolyók,
Földre csorog lehangolón.

Kopár égen nincsen csillag,
Égi jelenség álmot ringat.
Hervadó rózsa, cigány élet,
Tarna partján napfény nincsen.

Kunyhóink helyén vad füvek,
Templomunk harangján süket fülek.
Földünkön kevés a hit, sír az Isten.
Némán hallgat az idő csendes hitben.

Az ember fiai

Felkelt a Nap halott, sápadt fényével,
Késői szeptemberi nap gyenge melegével.
Nézem a messzi, távoli tájat,
Perzsel a múlt emlékei, ég a vágyam.

Keres a gyűlölet, itt jár a hideg szélben,
Megtalál minket a vándorló messzeségben.
Mindenhol mérgező, keserű élet várt,
Hordozza múltunk a régi gyászt.

Örök szülőhazám e drága hon,
Hol könny és bánat ostromol.
Nincs szívünkben harag, már nem várunk csodát,
Ősrégi cigány telepek őrzik még a lábam nyomát.

Szívet cserélük a hűség jelén.
Földi mennyország adja - e reményt.
Bérctetőn rózsák illata száll,
Tavaszi nőnapon a szív kalapál.

Repül az idő, szárnya felszáll,
Ámornak nyila szíven talál.
A múló időkön reménykedik a szív,

Boldog, békés nőnapot kívánok minden nőnek.
Vörös rózsák tengerén szerelemre hív.

Nélkületek, hidd el, nincsen értelem,
Bíborezüst vérén a szívünk remeg.
Elmúlt időkön elszállt a nyár,
Virággal a kézben ébredő vágy.