Nem érted a gyíkok szavát?
Kiküszöböljük a hibát.
Megmondom én, itt van nesze.
Min is jár egy kis gyík esze:

Lehetsz persze műveletlen,
de kérem ez már tűrhetetlen!
Ki látott már ilyen ármányt?
Gyíknak nevezni egy sárkányt.

Kérlek ne alázzál porig.
Nem látsz te az orrodig?
Sárkány vagyok, jobbik fajta,
ennek direkt nincsen szárnya.

Minek is az, hisz ha futok,
abban biztos orra bukok.
Kérlek szépen téged ezért,
legközelebb konkrét legyél.

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!

Szép a magyar a költő ajkán,
és szívemben van a szépsége,

de a szép szónak minden
nyelven egyenlő az értéke.

Ki bejárta a világot,
az egy kissé messzebb látott,

és minden népnek embere,
mert a földnek nincsen pereme.

De kétségtelenűl szép a magyar,
főképpen ha szívből szaval.

Hogy sejthetted volna
azon a vidám éjszakán,
Hogy a Francia udvar csapda,
és veszteni fogsz pár év után?

Púderozva és locsolva,
a fiatal arcod ragyogott,
de tudtad-e hogy minden
hamisság felé mutatott?

Kellemes kocsikázás,
az élet csupa szeretet,
szíved gyorsuló dobbanása,
s egy gavallér ki nevettet.

Néhány királyi gyermek
mely anyaságod bizonyítja,
és gyanúsított szeretők,
kik apaságukat biztosítja.

És mikor a guillotine árnyékában
a rövid múltra gondoltál,
hogy mi is volt az élet,
és mi volt amit megbántál?

Talán a királyi protokoll
csak gyerekes játék volt,
s most itt a rideg valóság
mely sajnos csúnyán megcsúfolt.

Nem szabadott volna mondani
hogy kinek nincsen kenyere,
az úgy oldja meg bánatát
hogy kalácsot egyen helyette.


Némely űgyröl jobb hallgatni,
mert talán jobb etikett.
Szegény frivol kis királyné!
Szegény Marie Antoinette!

Versben és európai stílusú haikuban…

Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet,
Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet…
Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget?
*
Rossz úton jár az,
Aki álomvárban él.
Múlt, realitás.
*
Ódon falak is
Omlanak, nem mesélnek…
Már nem regélnek.
*
Megfoghatatlan…
Jelen lesz ásatag múlt…
Ódon eszmények?
*
Régi emlék, mar.
Vigasztal, küzdet, lezúz.
Hiánypótlás nincs.
*
Emlékek foltos,
Rojtos, varázsszőnyege.
Nincs már varázsszó!
*
Régészkedni a
Múlt kutatóárkában.
Titok leletek.
*
Régi rögöt kell
Nagyon is porrá rúgni…
A múlt már örök.
*
Utána kell nézni, hogy mikor mi történt?
Keresni kéne, az én magam fenomént…
Hiába mondják, hogy a múlt volt, nem számít,
De! Érzem, amit átéltem, az még ámít.
*
Esetlen a múlt,
Már hiába keressük.
Történelem lett.
*
A jó dolgokat
A bölcs örökre őrzi.
Rosszat veszejti.

Vecsés, 2013. december 1. - Kustra Ferenc József