Én úgy félek a tűző nyári naptól,
mely rőt vörösre fogja bőrömet,
melegével egyre jobban éget,
izzadt cseppet hagyva testemen.

Én szeretem, ha langy szellő fuvallat
simogatja minden részemet,
olyankor az ég is egyre kékebb,
s foltos felhők közül integet.

Én nem bírom, ha eső mossa testem,
s eláztatja szinte mindenem,
Úgy fázok! És eső mosta bőröm
lúdbőrös lesz szinte teljesen.

Langyos-meleg levegőre vágyom,
mely átjárja szinte mindenem,
mint egy régi, megtestesült álom,
mely még ma is mindenem nekem.


Én gyűlölök minden kapzsiságot!
S nem tehetek semmit ellene,
csak remélem, s imádkozom érte,
hogy a földön végre már legyen

Egy kis béke. S a szeretet lángja
ne hunyjon ki! Kérlek! Istenem!
Míg egy csöpp kis melegséget áraszt,
addig lesz csak élni érdemes.

Anyám keze erős és kérges
volt egykor, s munkától eres,
s mégis, olyan gyöngéden simította
fáradt kezével mindenem.

Esténként, mikor hozzá bújva
meséket mondott énnekem,
úgy ölelt! Olyan szeretettel,
ahogy nem tud más senki sem.

Sosem mondta mennyire fáradt,
s amikor éppen nevetett,
szeme kékjében csillagokként
ragyogtak könnyes gyöngyszemek.

Istenem! Milyen boldog is voltam!
Pedig nem volt más semmi sem,
csak néhány boldogan eltöltött óra,
mely ma is feldereng nekem.

Valahol mélyről, messzi múltból,
s úgy járja át most mindenem,
hogy beleborzongok, milyen szép volt,
pedig oly rég volt, Istenem.

Azóta megtört. Oly törékeny.
S olyan gyönge a két keze,
Mégis annyira jólesik most is,
amikor néha átölel.

Tudom, az idő olyan véges,
s nem lehet mindig itt velem,
de nekem mégis, oly erőt ád,
ha fáradt kezével átölel.

Most tűnődöm: vajon épp úgy érez
az én két drága gyermekem?
Ahogyan én, hisz nincsen másom,
csak ők! Hiszen ők a mindenem!

Bozótosban rigó matat,
Hóvirágról kapar havat,
Hogy könnyebben kibújhasson,
Fehér szirma langyot hozzon.

Langyot hozzon fehér szirma,
Élőlények minden vágya;
Zord, jeges tél eliszkoljon,
Rügy és virág hasadhasson.

Hasadhasson rügy, és virág,
Megújuljon rideg világ.
Öröm-ének széllel zengjen,
Békés zászló lengedezzen.

Lengedezzen béke-zászló,
Ne csak annak legyen látszó.
A világra szálljon áldás,
Tavaszlelkű megújhódás.

(3 soros-zárttükrös)
Hogyan is birtoklom a földi kincsem,
Ha hírem és magas rangom biz’ nincsen…
Hogyan is birtoklom a földi kincsem.
*

(Bokorrímes csokor)
Bizony benned mind ezeket föltalálom,
Mindaz mindenestől az én ideálom,
Örök hűség és a mélységes szeretet.

Benned bizony lelkem már réges-rég föllelte,
Nekem Te bármely kincsnél sokkal drágább vagy Te!
Már fölfedezett, hogy lennél jó és hű párom,
Kivel az életet, nagy szeretetben járom.

Te kedvesem, a fiam, meg a lányom
Vagytok nekem… az örök boldogságom.

Amikor meg rám nevet a két kis angyal
Lelkem rögvest elöntődig öröm dallal,
Mikor Te és a két kis angyal, rám nevet,
Én meg ismét, hosszan áldom a végzetet…

Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Dr. Kiss Rezső [1838-1915] „A Lia dalokból I.” c. versének átirataként.

Rügy fakasztó langy
Csalfa, settenkedő szél.
Flóra-kábító.

Egy bátor virág
Ösztöneire hallgat.
Kíváncsiskodó.

Szirmot ereget.
Szépsége korai báj.
Fagy veszély még tart.

Jeges szél jöhet,
Hósapka virít csúcson.
Aggodalom él!

Maci-kuckóban
Még édes a szunnyadás.
Hőség a vekker.