Megremeg a lelkem, ha látlak
csak álmodhattam ilyen szépről.
Hová lettek az angyalszárnyak,
mikor alászálltál az égből?

Ha kell, neked adom mindenem,
bár nem sok az amit adhatok,
Nekem mi van csak az életem,
szerelmedért meg is halhatok.

Fogadd el hát az áldozatot,
vagy sírig tartó szerelmemet.
Kérlek ne érezz bűntudatot,
te döntöd el, hogy mi kell neked.

Arcodat látom reggel-este,
látása felrepít a mennybe
lepkeszárnyon.

Éjjel-nappal csak rád gondolok,
megfestik neved angyalok
napsugáron.

Most halkan suttogom rekedten,
soha el nem múló szerelmem
rád találjon.

Ébren élő szerelmes álmok,
mint illatozó szép virágok
rózsaágon.

Öregségi vizionálás…

Bolond ez a szélcsend, összekócolja a hajam,
Nap meg nem is süt és fejemről olvad a vajam…
Nem is nyitom ki a számat, erőből hahotázok,
Folyik az izzadtságom, derék-máshol tájt, úgy fázok.

Új
Roham...
Fordítva
Megy minden.
Öregszem talán?
*
Öregszek, puhul is a bicepszem, de kemény csávó vagyok,
Kérdés, mellettem kitartanak-e öregedő angyalok?

Csak
Lóg a
Bőr rajtam.
Tegyek botox-t?
Az sem segít már.
*
Kisfiúként –régen- nevelést is kaptam,
Így aztán magamnak, soha nem hazudtam.
Megszeretették az állatokat,
Soha nem bántottam páriákat…

Jól
Nevelt
Anyám. Ne
Csalj! Szeres
Embert, állatot.
*
Nyomozó is voltam és bevarrtam a bűnözőket,
Kíméletlenül a megrögzött bűnelkövetőket...
Ahogy tudtam segítettem a gödörben levőket.

Csak
Tettem
A jót, úgy...
Mindenkiért.
A nagy semmiért.
*
Elmúlt az idő felettem is, lehet, hogy ez az öregedés?
Eddig, amit leéltem hosszabban, már, az sem volt csekély… kevés.
Sors, még ró majd rám? Gondolom az további lehetetlenkedés…

Sok
Nincsen
Már hátra.
Mit tehetek?
Eszem a kefét...

Vecsés, 2017. szeptember 2. – Szabadka, 2017. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a verset és írtam, alá az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.

Ördögöd van, angyali ördögöd,
sorsod felett eddig jól őrködött.
De előre is nézz, ne csak hátra,
többre nem is egy szívdobbanásra.

A láthatáron feltűnt egy angyal,
sorsokat átmetsző sötét karddal.
Szépség álarcába bújt gonoszság
otthona talmi, hamis menyország.

Angyali ördögöd még átölel,
nagy segítség ez, de csak félsiker.
Hiteddel kövezd ki sorsod útját,
taszítsd el kísértés édes csókját.

Rongyos kendőt lenget a szél a putri ablakán.
Nyomorúság képe látszik sárból tapadt falán.
Egy fáradt, idős asszony hajol fateknő fölé,
egyike annak a kevésnek, ami az övé.

Övé még ezen kívül bánat, és nyomorúság.
Rég elfelejtette már őt az egész világ.
Mint ősi bálvány, úgy maradt itt egyes-egyedül.
Asztalára étel csak néha-néha, ha kerül.

Már megfakult emlékeiben a sok elmúlt vágy.
Régi szerelmeket sem őriz a rozoga ágy.
Egyetlen öröme csak az, ha van betevője.
Nem lesz senki, ki kiviszi majd a temetőbe.