Hétköznapi pszichológia

Ha majd meghalok? Akkor már nem húzza életteher a vállaimat,
De majd a leszármazottaim, haragban lesznek, mert volt valamim…
Ha majd meghalok? Már nem tudom elmondani ezt a nagy bánatomat,
Pedig kéne,
Mert a háború majd akkor kezdődik, hogy markolják a valamim…

Levegő, mérgező lesz, szerelem eltűnik... Hagytam hagyatékomat…
*

(Septolet)
Szív-gyűlölet föltámad,
Értetlenség letámad,
Van, mi rád marad,
Gazdagítsd magad!

Mi maradt,
Jogosan rád-maradt,
Odaragadt!
*

(Anaforás senrjon duó)
Kiváltság nem-igen van,
Mert a juss, mi jogosan jár!
Már nem kedvezek…

Kiváltságot, nem-igen
Adtam, fontos: élet-igaz!
Halállal vége…
*

(Bokorrímes)
A halál nem csodatévő,
Sőt, még nem is megigéző,
Gazdagodna ingyenélő!

(3 soros-zárttükrös duó)
Feszültségben bugyborékol a harag,
Rokonok közt, ez maga büdös dögszag…
Feszültségben bugyborékol a harag.

Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő,
Már látszik, az örök-harag is kifejlődő…
Rokonok közt az ellenségeskedés csak nő.

(HIAfo csokor)
Emberi faj ilyen.
Van, kinek a vagyon
Egész élete értelme.

Emberi faj ilyen.
Van ki mindenkiét
Begyűjtené, ó boldogan.
*

Én már nem tudok, és nem akarok változtatni,
De nem is fogok senkit, kicsit sem kárhoztatni.
Mindenki éljen meg, ahogy tud, ha én már meghaltam,
A túlvilágon jó lesz, majd elmondom, ha rákaptam.

Vecsés, 2020. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Mellőzöttnek érzem ma magam.
Nem is hallja ma senki szavam.
Megfojt a magány sűrű köde.
Én csak úszok, sodródok vele.

Egy szó megtörhetné az átkot.
Letéphetné lélekemről a láncot.
A láncot, mely béklyójába veti,
bezárja, és el nem engedi.

Egyetlen szó, mely erre képes,
tőled jöhet, szeretlek édes.
Hogy te ki vagy, még nem is tudom.
Ősi rejtély vagy te angyalom.

József Attila vagyok,
A szentségit, majd meg fagyok.
Három napja nem eszek,
de leszámolok veletek,

mert nem illik kocsikázni,
s csóró árán rongyot rázni.
Ezért verek írógépet,
s bámulom a Lenin képet.

Könnyű Ady módon írni,
jó gubáért jókat sírni,
Pulcsiba búj hogyha fázik,
bérkocsit hív hogyha ázik.

Csak az az igazságos bér,
ha megvan a napi kenyér,
de nagyon nagy akadály
az üres gyomor, éhes száj.

Fáj is nekem szívem tája
míg másnak jut libamájra.
Hát verem csak az írógépet,
s hizlalom a Szabad Népet.

Földre szálltál, itt teremtél.
Tudd meg, nekem te vagy minden.
Túlvilági, ritka, drága kincs.
Szárnyak nélkül is angyal vagy.
E világon ilyen szépség nincsen!

Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.

Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.

„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”