NOÉ

Ádám, Éva és Káin, Ábel,
Rég múlt, a földön sok év eltelt.
Az emberek gonoszak lettek,
Romlottak és Istentelenek.

Csak Noé és családja maradt,
Isten, hű szolgálata alatt.
De csúfolták és kinevették,
Az Úr igaz szeretetéért.

Az erőszak elharapódzott,
Isten ezért megharagudott,
Hogy a bűnös élet pusztuljon,
Földre özönvizet zúdított.

Ám, Noénak még időben szólt,
Góferfából, bárkát készítsen.
Élelemből eleget vigyen,
Állatfajokból egy pár legyen.

Megnyíltak az ég csatornái,
Mélységből földnek forrásai,
Élet felett víz uralkodott,
Bűnnek nyoma nem maradhatott.

Fél év múlva, új élet sarjadt,
Eltűnt a víz, föld kiszáradt.
Noé bárkája megfeneklett,
Ararát hegyén áldott kezdet.

Úrnak, Noé oltárt épített,
Isten neki, ígéretet tett;
Nem lesz több özönvíz a földön,
Szövetségre lépek veletek.

Szivárvány ívem lesz felhőkön,
Szövetségemet, így jelölöm,
Én közöttem és a föld között,
Látva, újszövetséget kötök.

Táncolt.
A fekete szatén átölelte, vele lebbent tökéletes társaként. Valaki felé nyújtott egy pohár pezsgőt.
Hűs volt, és a buborékok csiklandozták az orra hegyét.
Nevetett, és vele nevettek.
A poháron hagyott rúzsnyom csókká vált az éjben...
Elvarázsolt órák vagy csak egy pillanat.
Ki tudja?
A hálószoba ablakán beszűrődő holdfény, Ő látta!
Szaténruha a szőnyegen, mellé egy nyakkendő ledobva. Sóhaj töri meg a csendet,
s vérvörös körmökkel beletúr a fölé hajló férfi hajába,
majd gyengéden hátába mélyeszti körmeit,
hogy magához húzza őt.
Magához, magába.

Egyszer fent, egyszer lent,
Egyszer sírva, egyszer nevetve.
Egyszer boldogan és happy-sen,
Egyszer komoran és depisen.

Egyszer fent, egyszer lent,
Egyszer egyedül, egyszer nem.
Egyszer barátokkal dalolva,
Egyszer magányosan agyalva.

Két személyiség, két lélek,
Egyik mondja: hajrá, másik, hogy véged.
Két gondolat, két eszme,
Egyik mondja: jó vagy, másik, hogy el vagy cseszve.

Köszönöm, hogy vagy nekem,
Hogy értem odaadnád mindened.
Köszönöm, hogy mindig itt vagy mellettem,
Hogy veled nem kell a boldogságot keresnem.
Köszönöm, hogy meghallgatsz és megértesz,
A kitűzött célokat te mindig eléred.
Köszönöm a sok nevetést, vidámságot,
Odaadást, szeretetet, igazságot.
Köszönöm a vigasztalást, a segítséget,
A hosszú beszélgetéseket, a szelídséget.
Köszönöm kreativitásod, türelmességed,
Hogy mindig tudod, mit kell mondanod, a figyelmességed.
Köszönöm a napi öleléseket, szép szavakat,
Amik mindig felvidították a szörnyű napokat.
Nem győzöm a sok köszönöm szót mondani,
Ha baj van, csak szólj, és közösen meg fogjuk oldani.

EGY IGAZ GYÖNGYSZEM
Írta: Poór Edit

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretet fényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S, ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S, ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,
Hogy Ő, az én lélekpárom.
Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,
Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát!