Idő 
Értékelés 
Értékelés Élet csak egy van,
Jól kellene használni.
Lét nagy ajándék.
Az életspirállal írható le az élet?
Az mutatja meg az életed… egész létet!
Van fehér spirál, mi a pozitív
És piros spirál, ami negatív.
Belül van az éned, ez nagy origó,
Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
Változik folyvást a pozitív és negatív
Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.
Belül az origóban a felettes éned
Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?
Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.
Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
Lehet még a spirálod is görbe,
Untalan csak mész-mész körbe-körbe.
Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
Mert akkor már utolért végzetes halálod.
De ezzel persze ne siess,
Ha az élet veled szíves…
Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…
Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?
Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!
Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.
Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.
Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…
Ahova születünk olyanok a körülményeink,
Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.
Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.
Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.
Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…
Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…
Vannak persze kevesen elkötelezett jók
Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.
Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
De van családi és társadalmi életspirálunk.
Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.
Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!
Az életspirál
Miben benne az élet.
Élni, mi jutott…
Van, kire süt a napfény.
Mindenkinek aranyfény?!
Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
Versben és az eleje haiku, a vége tanka…
Jól kellene használni.
Lét nagy ajándék.
Az életspirállal írható le az élet?
Az mutatja meg az életed… egész létet!
Van fehér spirál, mi a pozitív
És piros spirál, ami negatív.
Belül van az éned, ez nagy origó,
Kívül kör zárja, mint kerítés… hohó!
Fehér belül széles, szűzies, kívül már vékony,
Piros belül kezdődik, kívül széles, kártékony.
Mi vagy Te a nagy spirál játékban? Tán' a golyó?
Sorsod a rugós lökő, golyó nocsás, mint bolygó?
Változik folyvást a pozitív és negatív
Utadon biztos nem oly' sok a diadalív.
Belül az origóban a felettes éned
Közérzetedtől függ, Tenmagad hogyan érzed.
Az életed folyását Te, hogy látod és a buktatókat?
És elhasalsz, vagy zihálás nélkül veszed a kaptatókat?
Az életspirál szélére jutni nem egy leányálom,
Kérlek, hogy ne tégy olyat, hogy mondani kelljen: úgy bánom.
Ha a börtönbe csuknak, vagy nagy kaszás alanya leszel
Akkor bizony Te már új életspirált biztos nem veszel.
Egyenes élete senkinek nincsen, az mind csak spirális
És sokaknak ráadásként olyan büdös, mint egy kanális.
Lehet még a spirálod is görbe,
Untalan csak mész-mész körbe-körbe.
Az sem olyan jó, ha egyenes a spirálod
Mert akkor már utolért végzetes halálod.
De ezzel persze ne siess,
Ha az élet veled szíves…
Ha majd az életvonatod az utolsó spirál kanyarban
Kisiklik és Te kiesel, landolhatsz a betonárokban.
Akkor még röptében jobb híján fogsz Te imádkozni
Ha ateista voltál is, erre fogsz szorítkozni.
Életben lőnek is ránk, fülünk mellett süvítenek a golyók,
Én oltári nagy szerencséd van, ha ezek csak puha hógolyók…
Ha néha esőfelhők lógnak életrétek felett,
Akkor kitörnénk, elmennénk egy nagy probléma mellett.
Hogyan lehet a spirálban gondtalanul dönteni?
Ki lehet életproblémákat a vízzel önteni?
Életspirál mutatja, bár akárhogy szeretnéd, nem vagy szabad!
Mert szabadság nem létezik, mely, az összes körülményből fakad!
Szabadság nem létezik, körülmények gátlása miatt
Mert azokat levetni nem lehet az életünk alatt.
Megoldás nincsen, csapódunk az életspirálban
Mely olyan, mint elsétálni a labirintusban.
Sokan vannak, kiket csak a szabadságvágy űz
Velük élni oly' nehéz, mert nagy bennük a tűz.
Spirálban is alkonyodik, eljő a bíborral festett est,
De a csak a szerencsésnek olyan a sorsa, hogy ilyet fest.
A többségnek a kín estéje jön el, nem feledhető,
Mert az életspiráljában csapódva nincs elő-tető
Tavasszal még vegetál, de sarjad a mező...
Bús az őszi lombhullás... több mint kifejező.
Ki hogy alakul, milyen ember, olyan az életspirálja
A dolgait ennek megfelelően jól-rosszul csinálja.
Van, akinek a spirálja önmagába fordul vissza
És van, aki a körből kirepül, ennek levét issza…
Ahova születünk olyanok a körülményeink,
Kinek az apja király volt, ő lesz a mi királyfink
Aki gazdag család életspiráljában jött világra,
Korán tanulta, már kiskorában is a pénzt imádta,
Kinek -ha az jutott- a családja koldusszegény és éhezik,
Annak életspirálja olyan, hogy talán… súlyosan vétkezik.
Életspirálunktól függhet attól, hogy jók vagyunk-e?
Valamint attól, hogy átérezzük, rosszat tettünk-e?
Ettől függ, hogy a gyermekünket szeretjük, és hogyan neveljük
Meg a családot, rokonokat, barátokat hogyan szeretjük.
Előfordul, hogy valaki életspirálja korán megszakad
Sőt van, ki bármit tesz, mellette a fránya élet csak elhalad.
Van, kinek az életspiráljában friss mezőillat terjeng
És létezik, ki egész életében, hideg sárban fetreng.
Életspirál lehet a szerencse mesebeli tartálya
De bóklászhat benne a patás ördög, mit rúg: a fartája…
Vörös pipacsok integetnek nekünk, rétek zöld színében,
De ne feledd, ez káros gaz, bármily szép az ember szemében.
És a vérszínű -piros- vér, mi minket soha el nem hagyó
Az ereink foglya.. néha lázad és folyik a csavargó…
Vannak persze kevesen elkötelezett jók
Ők a kevesek, akik mutogatni valók.
Jó ember, kinek az életspirálja erőszakmentes
És milyen ember, akinek a bűn a legnagyobb szegmens.
Életspirálként működik a mi egyéni sorsunk,
De van családi és társadalmi életspirálunk.
Kinek az életvonala rosszul, körbe-körbe megy
Előbb utóbb elszédül, saját életére rámegy…
Akinek meg hepehupás, göcsörtös sínen húz a mozdonya,
Annak életét nem ezüstözi, világítja fényorgona.
Vannak az életspirálunkban események, miről nem tudunk
Élet alakulhat úgy, hogy rejtélyek közé látni nem fogunk...
Lesz-e, hogy visszakapsz valamit befektetett szeretetedből?
Pucold ki az eszed, lelked és feledj mindent a keservedről!
Az életspirál
Miben benne az élet.
Élni, mi jutott…
Van, kire süt a napfény.
Mindenkinek aranyfény?!
Vecsés, 2014. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott: (avagy spirális a létünk…?!)
Versben és az eleje haiku, a vége tanka…
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
Három millió ember nevében
kérlek: nézz le ránk! Istenem!
Nem hiszem el, hogy ilyen sok ember
önhibájából nincstelen!
Mért nézed el, hogy esőben, fagyban
néhány forintért küzdjenek?
Mért tűröd el, hogy közmunka néven
porig alázzák népedet?
Mért azt véded, ki önkényes gőggel
sátánként poklot teremt?
Százat, ezreket dönt nyomorba,
elvéve tőlük a kenyeret.
Mért nem segítesz végre rajtuk?
Hisz ők is épp olyan emberek,
mint azok, kik díszes kehelyből isznak,
dőzsölnek, és csak züllenek.
Három millió koldus néz rád
esdve, hogy segíts! Istenem!
Ha látod és hallod ott az égben,
nem tűröd el, hogy így legyen!
kérlek: nézz le ránk! Istenem!
Nem hiszem el, hogy ilyen sok ember
önhibájából nincstelen!
Mért nézed el, hogy esőben, fagyban
néhány forintért küzdjenek?
Mért tűröd el, hogy közmunka néven
porig alázzák népedet?
Mért azt véded, ki önkényes gőggel
sátánként poklot teremt?
Százat, ezreket dönt nyomorba,
elvéve tőlük a kenyeret.
Mért nem segítesz végre rajtuk?
Hisz ők is épp olyan emberek,
mint azok, kik díszes kehelyből isznak,
dőzsölnek, és csak züllenek.
Három millió koldus néz rád
esdve, hogy segíts! Istenem!
Ha látod és hallod ott az égben,
nem tűröd el, hogy így legyen!
Mama. Én félek a hosszú éjszakáktól!
Olyan sötét van, és te messze vagy!
Kiáltanék, de nem jön hang a számból,
s neved suttogom: mama! Merre vagy?
Úgy hiányzik a forró ölelésed,
s lágyan ringató, becéző szavad,
amely fátylat sző lehunyt szempillámra,
s olyan nyugodttá teszi álmomat.
Mama. Már érzem sűrű érverésed,
amely úgy lüktet, mint egy gyorsvonat,
mikor zakatol, míg robog a sínen,
de nekem mégis biztonságot ad.
Mint egy burok, mely úgy védelmez engem
körbefonódva, mint selyemszalag,
amely átölel gyöngéd érintéssel,
s úgy tapad rám, hogy szinte simogat.
Mama. Ölelj át. Maradj itt mellettem,
egészen addig, míg a pirkadat
aranysugárral simítja az arcom,
ne menj el mama! Őrizd álmomat!
Olyan sötét van, és te messze vagy!
Kiáltanék, de nem jön hang a számból,
s neved suttogom: mama! Merre vagy?
Úgy hiányzik a forró ölelésed,
s lágyan ringató, becéző szavad,
amely fátylat sző lehunyt szempillámra,
s olyan nyugodttá teszi álmomat.
Mama. Már érzem sűrű érverésed,
amely úgy lüktet, mint egy gyorsvonat,
mikor zakatol, míg robog a sínen,
de nekem mégis biztonságot ad.
Mint egy burok, mely úgy védelmez engem
körbefonódva, mint selyemszalag,
amely átölel gyöngéd érintéssel,
s úgy tapad rám, hogy szinte simogat.
Mama. Ölelj át. Maradj itt mellettem,
egészen addig, míg a pirkadat
aranysugárral simítja az arcom,
ne menj el mama! Őrizd álmomat!
A tengeri vihar fölvette torz arcát,
És lehet, hogy a gyűlölet hatotta át,
Mert fékeveszetten tombolta ki magát.
A vihar annyira heves volt, hogy nem jutott szóhoz,
Vert, fújt, csapkodott, esett… hasonló depresszióhoz.
Akik hajón voltak imádkoztak, mindenhatóhoz.
Ármány volt a többnapos ember ellenes vihar,
Megfejteni senki nem tudja, hogy ez mit takar…
Ima sem segített, mert nem maradt abba hamar.
Kint voltak a mentőhajók és eltűnt hajót kerestek,
De csak vihar hullámra leltek, amik fékeveszettek...
Vajon, a hajó és kétszáz utasa, hová lehettek?
Az eltorzult vihar, mint egy vadult rettenet…
A Waratah hajó gyors volt, de nem győzhetett.
Több cirkálót is kiküldtek, mint keresőket…
Ezerkilencszázkilenc, július huszonnyolcadikán,
A Clan MacIntyre hajó is kereső hajó lett most-mán.
A Jóreménység fokát, még soha nem látott vihar borította be,
Jó volt a hajó, nagy gépekkel, próbáltak előre menni semmibe.
A szél rendkívüli és rettenetes erővel fújt,
Valósággal felszaggatta a vizet, sőt belebújt.
A gőzös, bár teljes gőzzel dolgozott előre,
De a szél hátra fújta őket, hullámtetőre.
Augusztus tizedikén a hajót még mindig többen keresték,
Időjárás még megvolt, „Waratah időjárásnak” elnevezték!
Rövid széllökések okozta brutális taszigálás a lényege
És bíbor-fekete égen száguldó felhőzet is még jellemezte.
A vihar nem kímélte az óceánt, és saját magát,
Tizenkét méteres hullámokkal kísérte a csatát!
Kutató, vontatóhajókat időjárás visszakergette a kikötőbe,
Folyamatos pörölycsapások és szélnyomás... rongálódott hajók szerkezete.
Hajót így, sohasem találták meg,
Hogy hová lett, sohasem tudták meg.
Vecsés, 2016. július 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Megtörtént eset ihletésével.
És lehet, hogy a gyűlölet hatotta át,
Mert fékeveszetten tombolta ki magát.
A vihar annyira heves volt, hogy nem jutott szóhoz,
Vert, fújt, csapkodott, esett… hasonló depresszióhoz.
Akik hajón voltak imádkoztak, mindenhatóhoz.
Ármány volt a többnapos ember ellenes vihar,
Megfejteni senki nem tudja, hogy ez mit takar…
Ima sem segített, mert nem maradt abba hamar.
Kint voltak a mentőhajók és eltűnt hajót kerestek,
De csak vihar hullámra leltek, amik fékeveszettek...
Vajon, a hajó és kétszáz utasa, hová lehettek?
Az eltorzult vihar, mint egy vadult rettenet…
A Waratah hajó gyors volt, de nem győzhetett.
Több cirkálót is kiküldtek, mint keresőket…
Ezerkilencszázkilenc, július huszonnyolcadikán,
A Clan MacIntyre hajó is kereső hajó lett most-mán.
A Jóreménység fokát, még soha nem látott vihar borította be,
Jó volt a hajó, nagy gépekkel, próbáltak előre menni semmibe.
A szél rendkívüli és rettenetes erővel fújt,
Valósággal felszaggatta a vizet, sőt belebújt.
A gőzös, bár teljes gőzzel dolgozott előre,
De a szél hátra fújta őket, hullámtetőre.
Augusztus tizedikén a hajót még mindig többen keresték,
Időjárás még megvolt, „Waratah időjárásnak” elnevezték!
Rövid széllökések okozta brutális taszigálás a lényege
És bíbor-fekete égen száguldó felhőzet is még jellemezte.
A vihar nem kímélte az óceánt, és saját magát,
Tizenkét méteres hullámokkal kísérte a csatát!
Kutató, vontatóhajókat időjárás visszakergette a kikötőbe,
Folyamatos pörölycsapások és szélnyomás... rongálódott hajók szerkezete.
Hajót így, sohasem találták meg,
Hogy hová lett, sohasem tudták meg.
Vecsés, 2016. július 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Megtörtént eset ihletésével.
