„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit
„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!
Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.
Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.
Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.
Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.
Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.
Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.
Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.
Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.
Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.
Írta: Poór Edit
„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!
Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.
Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.
Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.
Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.
Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.
Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.
Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.
Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.
Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.
Száraz panasz
1.
Állok
Állok.
Senki nem figyel
rám.
Rohanok.
Észrevesznek,
és én mosolygok,
mint alma a
fán.
2.
Mindegy
A hegyet völgy
veszi körül;
belül marad
a hegy,
s azt mondja:
mindegy.
3.
Bizalom
Kerestek.
Örvendek.
Nem hiányzom
nektek?
Pityergek,
és rátok bízom:
mit tesztek.
4.
Remény
'Robotol a remény'.
Még mindig?-
kérdezhetném.
De hiába;
a zászló leng,
de nincs már remény.
5.
Sóhaj
Kiürült a rét,
barna tenger
hullámzik,
eltűnt a sok
széna,
egy boglyába
rakták.
Keserű sóhajt
hallani:
sóhajt egy kis
szénaszál;
'Maradtam volna
a réten,
elegánsan,
zöld mentében.
1.
Állok
Állok.
Senki nem figyel
rám.
Rohanok.
Észrevesznek,
és én mosolygok,
mint alma a
fán.
2.
Mindegy
A hegyet völgy
veszi körül;
belül marad
a hegy,
s azt mondja:
mindegy.
3.
Bizalom
Kerestek.
Örvendek.
Nem hiányzom
nektek?
Pityergek,
és rátok bízom:
mit tesztek.
4.
Remény
'Robotol a remény'.
Még mindig?-
kérdezhetném.
De hiába;
a zászló leng,
de nincs már remény.
5.
Sóhaj
Kiürült a rét,
barna tenger
hullámzik,
eltűnt a sok
széna,
egy boglyába
rakták.
Keserű sóhajt
hallani:
sóhajt egy kis
szénaszál;
'Maradtam volna
a réten,
elegánsan,
zöld mentében.
1. rész
Pistike ötéves, Holnap szülinapja.
Ajándékot vásárol az édesapja.
Hatalmas játékbolt játékokkal tele.
Papa jól tudja, hogy fia mit szeretne.
Pistike gyűjti az ólomkatonákat.
Ahogy belép, meglát egy polcon vagy százat.
Jó pár ezek közül már megvan fiának.
De hamar kiderül, hogy nem jött hiába.
Volt a seregben egy délceg ólomhuszár.
Bal kezében puska, jobbjával szalutál.
Mellette ólomló szépen felnyergelve.
Ilyen nincs még otthon. A papa megvette.
Megvirrad a másnap, Pisti szülinapja.
Szüleitől az ólomhuszárt megkapja.
Majd kibújik a bőréből örömében.
Örömkönnyek szöknek a szülők szemébe.
Mostantól a huszár a kedvenc játéka.
Elmúlt öt évének legszebb ajándéka.
Vele játszik nappal, vele alszik éjjel.
Ragaszkodik hozzá tiszta szenvedéllyel.
A huszár a vezér az ólomseregbe.
A történet ezzel befejeződhetne.
De még nincsen vége, van némi folytatás.
Leírom. Nektek pedig továbbolvasás.
2. rész
Nagyon sok év eltelt a történet óta.
Alig emlékszünk a huszárra s a lóra.
Pistike rég megnőtt. Ma már Pista bácsi.
Kisfia épp most kezd iskolába járni.
Az ólom sereget húsz éve kinőtte.
Hírmondó sem maradt a házban belőle.
Már távoli emlék a huszár és lova.
Régesrég eltűntek. Csak én tudom hova.
Sokáig hányódtak akkortájt a házban.
Először a polcon, aztán a kamrában.
Kikerült végül egy hulladéktelepre.
Halványan emlékszik még a szeretetre.
Érte jöttek aztán, autóra tették.
Lovával együtt egy nagy kohóba vitték.
Kemencébe rakták, és megolvasztották.
Öntöttek belőle új ólomkatonát.
Pisti bá fiának most van szülinapja.
Nagy ünnep ez. Játékboltba viszi apja.
És vajon mit látnak meg az egyik polcon?
Délceg ólomhuszár feszít ólomlovon.
Kis Pisti már döntött. A huszárt megvették.
Apja szeme könnyes, előjön az emlék.
Elérzékenyülve megy haza fiával,
És az újjáéledt ólomkatonával.
Pisti szülinapja pompásan sikerül.
Este a huszár a játékpolcra kerül.
Jobb kézzel szalutál, baljában puskája.
Vigyáz a családja éji nyugalmára.
Hány ember él itt a földön ,
kinek sorsa keserű magány?
Hány ember van,kit régen kifosztottak,
s sűrű könnyeitől nem tud látni már?
Hány ember van,ki más pénzéből dőzsöl
büszkén,dölyfösen,mint egy kiskirály?
Szívtelen lelke még csak meg se rezzen,
azért kit kifosztott,s tönkretett talán?
Hány ember van ki szótlanul tűri?
Miért nem fogtok végre össze már?
Miért akartok más helyett bűnhődni?
Vegyétek vissza mi nektek kijár!
Azok a régi téli esték
csikorgó,hűvös éjszakák,
amikor csöppnyi ablakunkon
nem látszott más,csak jégvirág.
Azok a régi,édes álmok,
azt hittük vannak még csodák,
.amikor szívrepesve vártuk
a karácsony fehér angyalát.
Azok a régi téli esték
megfakult emlékek ma már
de ma is őrzöm szívem mélyén
a friss fenyőfa illatát.
Azóta eltelt sok karácsony
hajamra dér és hó szitál,
de most is érzem nem leszek már
boldogabb sohasem talán.
Nem voltak villogó díszek,
de ott voltunk egymás oldalán,
boldogan egymáshoz bújva
a szent karácsony hajnalán.
Most messziről kívánok néktek
ezernyi jót,és új csodát,
békét,és szebb világot
e szent karácsony hajnalán.