"Szegedi Istvánnak."

A lelkem mint egy ódon ravatal,
Fekete selymekbe dúsan burkolt,
Tompa fényben gyászolja múltam.

Arcom bársonyán bú remeg,
Borús bánat, tavaszi halál,
Őszi levélhullás bús fájdalma.

Szívem mezején, e vérmezőn
Pipacsok nyílnak, véres pipacsok,
Vörösen nyílnak a nyár virágai.

Homlokomnak ívelt ívén
ezernyi ránc ballag fáradt csendben
Lomha lábbal, lankadt ínnal.

Testemben csendben kering a vér,
Némán folyik csobogva lágyan
Szívemnek piros életfolyója.

Nekem minden csak játék és ajándék
A csók is játék
A csók is ajándék.

Nékem minden fáj, minden szívembe váj
A kacagás csak fáj
A sírás sebet váj.

Az életem sápadt és elfáradt
ajkam fakó sápadt
Agyam bomlott fáradt.

Széjjelhúllok törve és meggyötörve
Rútul összetörve
Véresre gyötörve.

Mosolyogj az én vakságomon
Hogy a fehért is feketének látom,

Mosolyogj halálos vágyamon
Hogy az életből a halálba vágyom.

Mosolyogj, hogy oly sokat sírok
Hogy én a könnyeimmel írok.

Mosolyogj, hogy fáradt a testem
Hogy az útszélén összeestem.

Mosolyogj tikkadt, bús dalomon,
Hogy én csak a halált dalolom.

Nem volt még részeg az életborától
Nem szürcsölt még a mámor poharából
Nem ért ajkához lázas asszonyi száj
Csak messzi villogott egy-egy női váll.

Feje nem pihent még nő ölében
Vágyva gondolt asszonyra néha
Elnézett a ködös messzeségbe
Fiatal vérének lázában égve.

Sanyaru őszben némán járt
Törékeny sápadt nőre várt
Halkszavú legyen s könnyű a teste
Oh mikor jő már a csókos este?

És jött a Tél a Nyár helyett
Elomlott a testének sátora
Eljött a Tél, a szomorúú vég
Eltávozott egy kóbor vendég.

Kacagj Bajazzo
Én sírok zokogok helyetted
Csak ne borítsa könny a szemedet.

Kacagj Bajazzo
Sírnod neked nem - óh - nem szabad
Nekem pedig csak a szívem szakad.

Kacagj Bajazzo
Táncolj röpke lenge táncot
Csak ne borítsák arcod ráncok.

Kacagj Bajazzo
Fuldokolva a mámorba
Ne nézz a messze távolba.

Kacagj Bajazzo
S legyen vak mind a két szemed,
Mert kacagni csak vakon lehet.