Idő 
Értékelés 
Értékelés Még egy kutya is jobban tud szeretni
néha, mint akit szeretünk,
hisz ő sosem bánt. Mellénk ül nyüszítve,
amikor látja, hogy szenvedünk.
Meleg szeméből hála sugárzik,
mit érez minden kis falatért,
s mindig úgy vár, oly boldog csaholással,
amikor fáradtan hazatérsz.
Még egy kutya is hálásabb annál,
mit a menhelyről elhozol,
mint az, akin már annyit segítettél,
ha szükséged volt rá, s elhagyott.
Szó nélkül, némán, reád se nézve,
akár egy furcsa idegen,
nem is érdekli, mennyire fájhat,
hogy keresztülgázolt a szíveden.
Még egy kutya is többet ér annál,
ki a lelkedbe taposott,
Elfeledve, hogy valaha adtál
szívedből néki egy darabot.
Csak egy kis állat, de tán az egyetlen,
ki értékeli a szeretet,
s mindig, ugyanúgy szeretni fog, míg
el nem fogy utolsó lehellete.
néha, mint akit szeretünk,
hisz ő sosem bánt. Mellénk ül nyüszítve,
amikor látja, hogy szenvedünk.
Meleg szeméből hála sugárzik,
mit érez minden kis falatért,
s mindig úgy vár, oly boldog csaholással,
amikor fáradtan hazatérsz.
Még egy kutya is hálásabb annál,
mit a menhelyről elhozol,
mint az, akin már annyit segítettél,
ha szükséged volt rá, s elhagyott.
Szó nélkül, némán, reád se nézve,
akár egy furcsa idegen,
nem is érdekli, mennyire fájhat,
hogy keresztülgázolt a szíveden.
Még egy kutya is többet ér annál,
ki a lelkedbe taposott,
Elfeledve, hogy valaha adtál
szívedből néki egy darabot.
Csak egy kis állat, de tán az egyetlen,
ki értékeli a szeretet,
s mindig, ugyanúgy szeretni fog, míg
el nem fogy utolsó lehellete.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ideért ez az erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága nem szűkül,
Ideért és én azt érzem, hogy minden szélrohama én vállamra nehezül…
Ideért ez az erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága nem szűkül.
*
(Senrjon csokor)
Ez a tavaszi vihar
Öröm-e nekünk, vagy nagy keserv…
Hogy lesz; akárhogy?
Mindig volt ilyen vala,
Világban oly' sokféle keserv…
Hogy lesz akárhogy?
Búsulás téli éjen
Idő, emberekkel csak játszik…
Hogy lesz akárhogy?
*
Kilesek én a redőny egy keskeny résén,
De a sötétben mit sem látok út szélén.
Megjött épp egy óriási fény-villanás
És láttam, ez a kíméletlenség, nem más.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ideért az első erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága reggelre szűkül,
Ideért és én azt érzem, hogy szélrohama reggelre szün’, addigra már elnehezül…
Ideért az első erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága reggelre szűkül.
*
(Leoninus)
Sírjon bár várakozásból vagy hisztizzen a gyermek, rettegve villámlástól,
Férfi is félhet, öleli feleségét boldogságból... bújna valóságtól.
(Anaforás, bokorrímes: leoninus)
Bíznak, hogy első tavaszi reggel, majd színes, derűs fénnyel kel fel.
Bíznak, a korán kelő reggel; meleg nyár gyors várására hergel.
Bíznak, hogy holnap reggel a jó idő, már magát, meleggel nyergel…
Vecsés, 2022. március 1. – Kustra Ferenc József
Ideért ez az erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága nem szűkül,
Ideért és én azt érzem, hogy minden szélrohama én vállamra nehezül…
Ideért ez az erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága nem szűkül.
*
(Senrjon csokor)
Ez a tavaszi vihar
Öröm-e nekünk, vagy nagy keserv…
Hogy lesz; akárhogy?
Mindig volt ilyen vala,
Világban oly' sokféle keserv…
Hogy lesz akárhogy?
Búsulás téli éjen
Idő, emberekkel csak játszik…
Hogy lesz akárhogy?
*
Kilesek én a redőny egy keskeny résén,
De a sötétben mit sem látok út szélén.
Megjött épp egy óriási fény-villanás
És láttam, ez a kíméletlenség, nem más.
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ideért az első erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága reggelre szűkül,
Ideért és én azt érzem, hogy szélrohama reggelre szün’, addigra már elnehezül…
Ideért az első erőszakos tavaszi vihar, minek tágsága reggelre szűkül.
*
(Leoninus)
Sírjon bár várakozásból vagy hisztizzen a gyermek, rettegve villámlástól,
Férfi is félhet, öleli feleségét boldogságból... bújna valóságtól.
(Anaforás, bokorrímes: leoninus)
Bíznak, hogy első tavaszi reggel, majd színes, derűs fénnyel kel fel.
Bíznak, a korán kelő reggel; meleg nyár gyors várására hergel.
Bíznak, hogy holnap reggel a jó idő, már magát, meleggel nyergel…
Vecsés, 2022. március 1. – Kustra Ferenc József
Hazánk ékköve vagy!
A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.
Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…
Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…
A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.
Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel
Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.
Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József
A víz felől rám telepszik a pajkos esti szellő,
És imádni való a vízszaga, jó, hogy erre jő.
Bajuszomat kócoló
És arcomat csókoló,
Hűvösödő fuvallat
Langymelegen simogat.
Van a Balatonnak partján sok porszem és még több, sok kőszikla,
Én az egyikre ültem, szeretem, ha a víz lábamat mossa…
Nincs messze tőlem a nádas, hallom benne neszez a vadkacsa,
Én drukkolok, jól bújjon el, nehogy belőle legyen vacsora…
Bokáig áztatom lábamat,
Ezzel döntöm mai falakat…
Idejöttem haza, pihenni,
Fülledt levegőt, itt cserélni…
A víz oly’ mintha tükör sima lenne,
Néha kiugranak… hal is van benne.
Horgászcsónakban a horgász biztos elfáradt,
Látszik, hogy elbóbiskol, víz csónakot ringat.
Nézem, csak gyönyörködve nagy vizedet,
Mélyen beszívom az illatfelhődet,
Most élvezem a partodat, szerelemmel
Csak nézek jobb-balra, tágra nyitott szemmel
Balatonunk, te magad a varázs vagy,
Míg élek, jövők… hazánk ékköve vagy.
Vecsés, 2015. július 21. – Kustra Ferenc József
Az én kincseim különös kincsek,
és nekem olyan fontosak,
mint a levegő, melyet beszívok,
s kitágítja az orromat.
Amikor tépett álmaimból
néha riadtan ébredek,
úgy félek: s álmos tekintettel
bénultan, őket keresem.
Hallom, ahogyan hozzám szólnak
álmomban. Szinte észlelem
minden apró kis mozdulásuk,
pedig már nincsenek velem.
Olyan nehezen múlnak a percek,
pedig az óra úgy ketyeg,
mintha valami itt lüktetne
fejemben. Furcsán, idebent.
Oly messze vannak. És olyan ritka,
amikor velük lehetek!
Olyankor szinte újra élek
minden percet, mely elveszett.
Annyi öröm, és annyi féltés
él bennem, s most is őrizem
elhasznált szívem rejtekében,
mélyen bezárva, idebent.
Istenem! Add, hogy végre egyszer
köztük lehessek, míg lehet!
Hiszen az idő úgy suhan már
fölöttem, mint az éji nesz.
Fehér lepellel, búcsút intve
deret szitál a fák felett,
s messzire tűnik, akár az álom,
amely oly régen elveszett.
és nekem olyan fontosak,
mint a levegő, melyet beszívok,
s kitágítja az orromat.
Amikor tépett álmaimból
néha riadtan ébredek,
úgy félek: s álmos tekintettel
bénultan, őket keresem.
Hallom, ahogyan hozzám szólnak
álmomban. Szinte észlelem
minden apró kis mozdulásuk,
pedig már nincsenek velem.
Olyan nehezen múlnak a percek,
pedig az óra úgy ketyeg,
mintha valami itt lüktetne
fejemben. Furcsán, idebent.
Oly messze vannak. És olyan ritka,
amikor velük lehetek!
Olyankor szinte újra élek
minden percet, mely elveszett.
Annyi öröm, és annyi féltés
él bennem, s most is őrizem
elhasznált szívem rejtekében,
mélyen bezárva, idebent.
Istenem! Add, hogy végre egyszer
köztük lehessek, míg lehet!
Hiszen az idő úgy suhan már
fölöttem, mint az éji nesz.
Fehér lepellel, búcsút intve
deret szitál a fák felett,
s messzire tűnik, akár az álom,
amely oly régen elveszett.
Hosszú az út az állomásig
s azon tűnődöm, mit vegyek?
Valami szépet szeretnék most,
amelyben örömed leled.
Elbambulok. És nem veszem észre,
hogy a vonat jön, s hirtelen
csak a vonatok sípolása
hangzik fülembe élesen.
felszállok gyorsan, s álmos utasok
közé leülök csendesen,
kora hajnal van, alig van élet,
s néhány utas még szendereg.
Lehunyt szemekkel utazom én is,
a kupé olyan jó meleg,
vagy csak a vágy fűt, nem tudom már,
amellyel hozzád érkezem.
Nem tudtam neked venni semmit,
hisz a vonat jött hirtelen,
pedig annyira szerettem volna,
hogy érezd: fontos vagy énnekem.
Rád gondolok, és feltolul bennem
annyi öröm, és félelem,
vajon szeretsz még? S vársz- e, engem?
Kérdezem magamtól csendesen.
És a vonat most közelebb visz,
egyre gyorsabban robog velem,
olyan hangosan zakatol most,
akár az én bolond szívem.
Aztán hirtelen megáll, s látom,
olyan boldogan integetsz!
Nem tudok szólni, karodba omlok.
De jó, hogy itt vagy kedvesem!
Mintha valami fény derengne,
amely átjárja mindenem,
s összeforrunk egy ölelésben,
szelíden, szerelmesen.
s azon tűnődöm, mit vegyek?
Valami szépet szeretnék most,
amelyben örömed leled.
Elbambulok. És nem veszem észre,
hogy a vonat jön, s hirtelen
csak a vonatok sípolása
hangzik fülembe élesen.
felszállok gyorsan, s álmos utasok
közé leülök csendesen,
kora hajnal van, alig van élet,
s néhány utas még szendereg.
Lehunyt szemekkel utazom én is,
a kupé olyan jó meleg,
vagy csak a vágy fűt, nem tudom már,
amellyel hozzád érkezem.
Nem tudtam neked venni semmit,
hisz a vonat jött hirtelen,
pedig annyira szerettem volna,
hogy érezd: fontos vagy énnekem.
Rád gondolok, és feltolul bennem
annyi öröm, és félelem,
vajon szeretsz még? S vársz- e, engem?
Kérdezem magamtól csendesen.
És a vonat most közelebb visz,
egyre gyorsabban robog velem,
olyan hangosan zakatol most,
akár az én bolond szívem.
Aztán hirtelen megáll, s látom,
olyan boldogan integetsz!
Nem tudok szólni, karodba omlok.
De jó, hogy itt vagy kedvesem!
Mintha valami fény derengne,
amely átjárja mindenem,
s összeforrunk egy ölelésben,
szelíden, szerelmesen.
