Előkerül néha pár gyerekkori képem,
összeszorul szívem,könnyes szemmel nézem!
Tudom,hogy hibáztam és okoztam sok gondot,
olyan ember nincs,ki semmit el nem rontott!

Végtelen űr tátong múltam s jövőm között,
úrrá lenni nem tudok,bús jelenem fölött!
Örök vihar tombol lelkem tüzes egén,
egy ismeretlen világ nyújtja kezét felém!

Arra vágyom mindíg,hogy újra boldog legyek,
ne állják el utamat sziklák,vízek,hegyek!
Repülni a magasban jobb életet várva,
távolodik múltam,de nem nézek már hátra!

Én nem akartam nagy lenni mint mások
csak segíteni néhány emberen
kinek sorsa keserűbb mint másé
kinek rózsa helyett csak tövis terem.

Én nem akartam több lenni mint mások
csak meghúzódni halkan,csendesen
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
hogy a tövisét ne érintse meg.

Én nem akartam úgy tenni mint mások,
én nem gúnyoltam senkit sohasem,
mert akinek hűvösebb az árnyék
az a fájdalmát is másként éli meg.

Én nem akartam oly messzire menni,
s most mégis eltűnök némán,hirtelen,
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
tövisektől vérzőn némán,csendesen.

Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.

Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.

Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.

Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.

Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.

Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.

Az erő, mely, ha néha enyhül,
Ha néha mégis elgyengül,
Akkor se hagyd el magad
Mert küzdeni kell,- hogy légy szabad!

Hagyd el a régi rosszat,
Hogy többet soha ne okozza
Fájdalmad velejét!

Engedd el hát, ne figyelj rá
Legyél mindig jó és vidám!
Hagyd a bút a búsba,
Hogy téged soha ne kössön gúzsba!

Örülj hát, minden apró jónak!
Örülj, hogy fetrenghetsz a hóba!
Vagy, ahogy láthatod a nap sugarát
Érezheted a föld talaját.

Engedd, hogy segítő kéz elérjen!
Légy vidám hogy ezt megtette!
Felrázott és felemelt
S ezt mind igénybe vehetted!

Keresd meg magadban a jót
S engedd látatni a valót
Mutasd meg ki is vagy igazán
Engedd, hogy megismerjen a világ!

S ezek után légy büszke magadra
Hogy igen is, amit akartam
Küzdelem,- s annyi idő után
Bármit elérhetsz, amit akarsz igazán!

Mondd ,hogy szabad szeretni téged?,
Hogy a terhedre ne legyek soha,
Mondd hogy tudnál szeretni engem?
hogy a szívemet ne bántsd meg soha.

Talán elég,ha álmaimban látlak,
s néha-néha hallom hangodat?
halkan,suttogón,ahogyan leszáll
a bíborba öltözött vörös alkonyat.

S mondd!Elég,ha álmaidban látsz csak,
angyalként simítva végig arcomat?
Hogy fájdalmat ne okozzunk másnak,
s szívünket ne marja bűntudat soha.