Egy angyal szállt szobámba, s nyomot hagyott,
S nyomot hagyott ott hol egy ember elhagyott,
Egy ember ki becsületes jó ember volt,
Csak nehéz volt a súly mi a vállán volt,
Zokogtam Sírtam napokon át,
De mit tehetnék?... Hisz ez az egész magával ránt,
Elfelejtem mit tett,s mit tett ellenem,
Tovább lépek s élem az életem...

Ó, de nehéz bölcsnek lenni,
fájót, ártót elengedni,
maradni a szeretetben,
lenni EGYSÉGBEN az EGY-ben!

Ó, de nehéz mosolyogni,
az EGO-val harcot vívni,
mikor sötét kezében kard,
s szítja tüzet és a vihart!

Ó, de nehéz e világunk,
anyaggá lett valóságunk,
hol békétlenség alapja
embereket ostorozza!

Ó, de nehéz csak szeretni,
ha bántanak megölelni,
felnőtt korban gyermek lenni,
bántó tettet jóvá tenni!

Ó, de nehéz boldog lenni,
boldogságban megpihenni,
a félelmet eltemetni,
embert Istenként szeretni!

Ne hidd, hogy az élet nehéz,
Te csak azzá teszed,
azzal, hogy a gondolataidat
nem rendezed.

Tedd túl magad minden zűrön,
apróságon, bajon,
csakis arra koncentrálj,
mely Neked nem fájdalom.

Ha
tetteidet mindig a
tiszta szíved vezérli,
nem kell többé makacsul
az EGO-dra hallgatni.

Hagyd csak szépen dolgozni,
jól megvan ő magával,
ne figyelj rá, ne töltsd fel
soha energiával.

Hogyha figyelmeddel
az igaz szívedben maradsz,
boldog, s gondtalan leszel,
ha a szívedre hallgatsz!

Az
emberélet változékony,
olyan, mint a természet,
sík terepek, emelkedők,
lejtők, mezők, dzsungelek.

Vannak buckák, dombok, hegyek,
és jön még egy alagút,
meg kell mászni mindegyiket,
s utána jön sima út.

Ha
problémák és viharfelhők
tornyosulnak felettünk,
kuszaságból ki nem látszunk,
megoldást kell keresnünk.

Nehéz nap után jöhetnek
pozitív változások,
türelemmel, kitartással
jönnek a megoldások.

Gondtalan, könnyű napokkal
sivár lenne életünk,
szükség van kihívásokra,
így lesz ember belőlünk.

Mozogj úgy, mint aki él,
ne úgy élj, mint aki fél!
Égi áldás életed,
a
megoldás nem végleges.

Rövid élet, boldogság,
a legnagyobb kihívás.
Tele érzelmeiddel,
a rosszakat felejtsd el!

Nehéz biz', nem egyszerű,
ez nem is új keletű,
mióta az ember él,
valamitől mindig fél.

Belénk van tán kódolva?
Bevésték az agyunkba?
NEM!
Ezt mint mi teremtettük,
mi agyunkba mi véstük!

Lelkünket, s szellemünket
Isten teremtette meg!
Ő csak jót akart, tudjuk,
Tőle csak a jót kapjuk.

Így hát ne félj, imádkozz!
Mindenható Neked hoz
olyan áldott életet,
hol
nem kell élned félelmet!