Álomtündér berepült
Az ablakomon éjszaka,
Csókot nyomott arcomra
Aki küldte, fülembe súgta,
Nagyon szeret csak
Nem mutathatja!

Ha Te is küldesz egy forró csókot,
Máris fordulok, viszem Neki,
Üzend meg, hogy Őt szereted,
Tiszta szívedből, igazán,
És várod a napot már,
Hogy eljöjjön hozzád!

Van egy szó mely szívemet bántja,
mert ki szeretném mondani egy szép lánynak.
De a lány is ki kimondaná,
ezért várok még egy napot,
máma szerda van,
ma kimondom amit akarok,
ott e lány kit szeretek,
ide is jön,
menten ki is mondom,
rögtön nyakamba borul.

Jézuska a kereszt alatt,
Megfeszült, vagy még ott halad -
Felfeszítették őt rája,
Emberölő keresztfára.

Ismerős a története,
A keresztények gyereke
Hallott erről, mint a mesét:
Elmeséli a hét törpét.

Tudja, számol napot, hármat,
Hogy a sírjából föltámadt.
Mennybe ment? Vagy maradt alant?
Cifrázza a bizonytalant...

Húsvétkor...az milyen másé:
Extra kölni, meg tojásé.
Vagy, ahol még nem haladtak:
Sárga földig leitatnak...

Jézuska már csak múlté,
A nap immáron a keddé,
Aztán itt van már a szerda:
Hol volt, hol nem volt Jézuska.

(Utóirat)
Mint a varázsló, ki hisz is, nem is,
Elhagyták ember is, meg Isten is.
Súgva, mormogva, ismételve, félve
Felsuttogja vad igéit az égre.
Így mondhassam el én is titkomat,
A szó elszáll, a hús meg elrohad.
De ami szónál, anyagnál erősebb,
Megérintett s lelkem, testem merő seb,
Mint a bélpoklos, kin a Jel világít,
Úgy jelölt meg örökre e világ itt.
Láttam a titkot, s nem hallgathatok,
A Bűn füstje elfödte a napot.
A túlsó partra láttam, a sötét fény
Igézetébe, hol a láng lobogva
Kel és elalszik, Sátán csipkebokra.
A világ messze van már, iszonyú
Ólomhangon vonít a háború.
A parázs bűn perzsel mindent ma itt:
Zsidót, keresztényt, európait.
A házak ajtaját vérrel jelölték.
Akiben hinni érdemes, megölték,
Amiért élni érdemes, gyalázat.
Ágyadban dög, bűzös barlang a házad,
Pecérek kezén a hivők s a hit is.
Megnyíltak kapuid, Apokalipszis,
A vérvád vijjog a világ felett.
Aki ma csókol, holnap eltemet,
Akit ma ölelek, holnap halott,
Reggel elad, ki este ringatott.
A világ végén ülök, Babilon
Partjain, már a halált hallgatom.
Az ég, a föld, a víz mind zengenek,
Gyászoljon jól, ki világot temet,
Sirasson jól, aki mindent sirat,
Amit ma toll ír, mind sírfelirat.

A koldús áll, csak áll az utca sarkán,
Szemének fénye tükrözi a napot,
Fülében feledett melódia cseng
És sírva dícséri az alkonyatot.
A koldús áll, csak áll az utcasarkán.

Áll. Vár. Autó, nők, emberek sietnek,
Áll. Éhes, tátongó száj a kalapja
Üres, elhagyott, árva mint az élet
S előtte áll a jólét kirakatja.
Áll. Vár, Autó, nők, emberek sietnek.

Minden pillantása egy éhes nyelés,
Csak néz, csak vár két boldogtalan szeme
S amíg mellette megyek eszembe jut
Hány éhező száj néz így az ég fele . . .
A koldús áll, csak áll az utca sarkán.