Szófelhő » Napot » 18. oldal
Idő    Értékelés
NÁZÁRETI MÁRIA

Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.

Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.

Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?

? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?

A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.

Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.

Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.

Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.

Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?

Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 685
A kezdet
/ Bibliai történetek versben /

A világot a jó Isten
Hat nap alatt teremtette.
Megáldotta hetediken,
E napot meg is szentelte.

'Legyen világosság' - mondta,
Lett világosság nappala,
Majd sötétség - az éjszaka,
Így szólt Isten akarata.

Teremtett földet és eget,
De a nagy pusztaság fölött
Az Úr szent Lelke lebegett,
Lett szárazföld és tengerek.

Teljes sötétség ne legyen,
Hold ezüst fénye megjelent,
Izzó százszorszép csillagok
Ragyogtak fel az égbolton.

Éltető földön hajtottak
Zöldellő bokrok, pázsitok,
Édes gyümölcsöt termő fák,
Mezőkön színes virágok.

Életet lehelt vizekbe,
Szárazföldre, levegőbe,
Fajok szerint kelt életre
Állatok csodás élete.

Szaporodtak, sokasodtak,
Nyüzsögtek az élőlények,
Madarak sokszínűsége
Repdesett földön és égen.

Napkeleten, Édenkertben,
Paradicsomi létben
Ádámmal és Évával
Kezdődött az emberélet.

Az Atya megparancsolta:
Népesítsék be a Földet,
Tiétek fáknak gyümölcse,
A tudás fáját kivéve.

Uraljátok állatokat,
Hódítsátok ég madarát,
Tengerekben élő halat,
A kígyótól óvd magadat.

Éva szóra nem hallgatott,
Kíváncsi hiúságára
A kígyó okosan hatott,
Tiltott gyümölcsből harapott.

Ebből Ádámnak is adott,
Engedetlenségük zsoldja
Fájdalom és test halála,
Kiűzetés e világba.
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 1948
Magányom korábban már megszoktam,
Így egyedül is jól éreztem magam.
Szívemet páncélba zártam
A gyötrő érzelmek elől,
S ez szolgált nekem védelemül.
Ámor nyila mégis szíven talált,
Keresés, kérés nélkül megtalált.
Nehéz volt ellene a küzdelem,
Feladtam, győzött az érzelem.
De az igazi küzdelem
Csak most kezdődött el nekem.
Minden nap egy újabb gyötrelem,
Csak arra várva, hogy itt legyen.
Az égő érzéssel a szívemben
Már őrjítő volt az életem.
Mindig abban bízva, hogy a holnap
Majd hozhat egy új napot,
S talán boldog lesz holnapom.
Hiába vártam éveket,
Nem változott életem.
Számomra már reménytelen.
Így ezt a harcot feladom,
A küzdelmet tovább nem bírom.
Bezárom hát szívem s lelkem,
Melyet soha többé nem tör fel érzelem.
Majd a magány lesz méltó helyen.
A boldogság adománya
Ebben az életben
Nem jutott énnekem,
Hiába szerettem.
Beküldő: POÓR EDIT
Olvasták: 1159
Ami fent összetartozik,
Az lent is összetartozik!
A föld, s az ég egybe tartozik.
Várok csendben, türelemmel,
Míg végre két karod átölel!
Az élet rendjét elfogadom,
De soha ? soha fel nem adom!
Túlélek minden napot,
Mert a holnap hozhat egy új napot!
Azt a boldog pillanatot várom,
Amikor e földi világban is,
Magához ölel a lélekpárom!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 3298
Árnyékban ülök
felfogja előlem a napot
egy nyárfa
csobban a tóban a víz
felszínén nesztelen
fürdik a fény
az alkonyatra várva

Nyár van
forróság közeleg
valószintűtlenül
kék az ég
s kis fellhő- pamacsok
úsznak felettünk
messszi égtájakfelé


Ma vihar
mnennydörgés nem lesz
bújj hozzám mégis
kedvesem
ha félsz
bújj hozzám
karjaimmal majd
átölellek
érintésed vad
vágyakat ver majd
bennem
ha támad a szél
Beküldő: Sz.István Bálint
Olvasták: 1341