Kegyed lenne az én örök pirkadatom…
Kegyed lenne a reggeli napsugárom…
Kegyed lenne a szépség-örök napfényem,
Kegyed lenne a reggeli ébredésem…

Kegyed lehetne a szerelem-szellőm…
Kegyed lehetne szerelem észvesztőm…
Kegyed lehetne, aki inná a csókomat…
Kegyed lehetne, ki visszaadná csókomat…

Kegyed legyen már az, ki melengeti a szívemet…
Kegyed legyen már az, ki pátyolgatja a lelkemet…
Kegyed legyen már az, ki este engem álomba simogat…
Kegyed legyen már az, ki velem valósítja meg álmokat!

Vecsés, 2021. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott, szerelmesen vágyódó, anaforás csokorban.

(leoninus duó)
Zizzenő falevelek, azt sóhajtják, eltelt a nyár, de mi nem vagyunk kócbabák…
Némi enyhés szellő veti a szerelmes hullámokat, ők segítik a lehullókat!
Kéz a kézben nem tudnak lefelé hullani, mert az ősz légmozgása, nem engedi.

Nagy bizony a hullók színe kavalkádja, miközben látszik a nap aranysugara…
Zöld szín errefelé már nincsen divatban, de van rengeted nagy látomásban.
Szakértők szerint a zöldnek van négyezer változata, de ez már az ősz áldozata.
*
(HIQ trió)
Szépségek,
Oly’ sok színűek!
Levelek…

Bíboros
Az avar színe.
Levelek…

Takaró
Bíborján napfény.
Levelek…

Vecsés, 2024. október 7. -Kustra Ferenc József

(Septolet)
Micsoda ködgomoly!
Nem mosoly…

Nem látok kutyaházig,
Marad sokáig…
Napfény, benne oszlik,
Foszlik,
Porlik?
*

(Senrjon)
Idő levelet rezez,
Szépség valószínűtlen! Ez az.
Körgomoly gurul.
*
A köd ábrázolása,
Vak festőnek nem feladata.
Nap, csak áttetsző.
*
Már van őszi ezer szín,
Otthon, csak duruzsol a kályha.
Nyálkás, hideg köd.
*

(Septolet)
Kéményen,
Gólyafészek gyékényen,
Ködben fészek,
Sehol egy lélek.

Ködtündérek táncolnak,
Fázóskodnak,
Kémény, fészek álmodoznak…
*

(Haiku)
Ködtől fátyolos
A reggel, erdőn, mezőn.
Napfény elveszett!
*
Csendes a reggel,
Szélhiányban ébredez.
Köd-fátyolos… táj.
*
Puha- hajnali
Köd-fátyol fedi rétet.
Vadászkutya fut.
*
Láthatatlan a
Harmat, köd-fátyol alatt.
Hajnal, csak dereng.
*
Fehér fátyol lóg,
Lombtalan, kopasz ágon.
Egyre csak sűrűbb.
*
Új idő közelg,
Kék égre, ködfátyolt von.
Estfény halványul.

Vecsés, 2019. október 11. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.

- A szívem remél, amíg csak dobban,
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.

Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.

- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.

Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.

Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!

Kedvesemmel rét mellett jártunk,
Felébredt a szerelmi vágyunk.
Pipacstenger ringott,
Testünk úszni vágyott...
Szerelem vize. Jöjj csobbanjunk...!

Pipacsok közt a vágy belobban,
Testünk perzsel, a csókban lobban.
Most kell! Gyere Édes,
Szeretni mézédes...
Letépem ruhád rólad nyomban!

A napfény fehér bőrünkbe mart,
A vágy, mint egy szellő felkavart.
Szomjunk nem víz oltja,
Csakis egymás csókja...
És az idő, ott velünk megállt.

Fű hajolt ránk, nem tiltakozva,
Tűzben testünk összefonódva.
És nem volt már határ,
Csak te, én, s bűvös nyár.
Olvadt pipacsok piros csókja...

Siófok, 2025. május 10. -Gránicz Éva- Írtam: Romantikus LIMERIK-ben