Hívj ! Várj !
Fogadj be !
Gyönyörűm

Szépséges
Asszonyi
menedékem !

Szoríts magadhoz
Égj el velem
Egy lobogó lázas
Ölelésben

ha forró
ágyékomra
kulcsolnád
a kezed
s ujjaid bilincsébe
vernéd a vágyam

izzama majd tőle
az ölem és a
te tested is
feloldozásra
várna

gyönyörű tested
száz csókkal
borítanám
száz csókkal
csókolnálak

takaró helyett
meztelen testemmel
szeretetem
édes ölelésével
betakarnálak

betakarnálak
míg jő a reggel
míg az áldott
napfény sugarai
felkelnek

s mi szerelmesen
összefonódnánk
veled
s elégnénk
gyönyörű öledben

Szemeddel sírsz, nevetsz,
szíveket átölelsz,
álmokat szövögetsz,
s hőn életet lehelsz.
Gondozol lelkeket
szelíden, érzéssel,
s hogy nyílsz a Napfényben,
lényed örvendezem.
Vágyaink ereje
láncol össze minket,
eleven bilinccsel,
s lángol túl mindenen.
Te vagy a rejtelem,
hevével, csendjével,
s való Nőiséged:
maga a szerelem.

2013.

Ha aranysárga napfényben fürdik nappal a határ,
Éjjel a hegyek közt a hold botorkál.
Kis szobádban a társad csak a szomorú magány.
Mondd galambom néha eszedbe jutok, gondolsz-e reám?

Ha éjfélkor néhány ragyogó csillag ablakodon szomorúan néz be rád.
A hold könnyes szemekkel kíván neked szép jó éjszakát.
Mondd kedves néha eszedbe jutok,
gondolsz-e rám?

Ha sírva simogat a zöldellő réten a fáradt szél,
a patak arcodra tükrözi fénylő sugarát.
Mondd a füzes patak partján Kisvejkén eszedbe jutok kedves,
gondolsz-e néha reám?

Ha a völgy szép ölén,
ámulsz a sok vadvirágok ezer színén,
és hallod a gyümölcsfák keserű suttogó szavát.
Mondd édes eszedbe jutok, gondolsz-e néha reám?

Ha bánattal összetörik teljesen az árva szívedet.
Nem vigasztal meg senki tégedet.
Legbelül a lelked nagyon fáj.
Mondd néha eszedbe jutok kedves,
a messzeségből szívből gondolsz-e reám?

Hosszú téli éjjeleken fájó láztól kipirult arcú beteg.
A szomorú téli éjjeleken,
csak a szép emlékeket kergetem.
Fájón érzem,hogy a percek nehezen telnek,
kínaimra sötéttel a nehezen múló percek
sóhajtva felelnek.
Hiába várom a jót és szépet.
Az ablakon csak a sápadt hold fényével simogat.

Ha majd napfényes lesz egyszer a szomorú világom.
Hűséges örök vendég lesz nálam,
a boldogság és öröm.
Akkor rácsókolom arcodra,
szívem összes melegét.
A nagy cseppekben hulló könnyes szemmel,
sírva mondom neked és Istennek,
mindent szívből köszönök.

Szinte mindenem elveszítettem.De ha egyszer le kellene mondanom mindenről és ha csak egy valamit vihetnék magammal téged választanálak.
Mióta az életem része lettél,minden nap új dolgokat veszek körülöttem észre.Olyanokat amik eddig is léteztek de nem láttam őket.
Mert a múlt árnyékában éltem,míg meg nem ismertelek.Folyton a tegnapokon rágódtam,elfelejtettem megélni a mát,és nem láttam a holnapokban rejtőző lehetőségeket.
Hosszú és nagyon göröngyös nehéz utat jártam be, még betegen rád találtam.
Most már nem hagyom,hogy a múlt tönkre tegye a jelenemet.Reggelente még mindig félelemmel ébredek,de már nem az elmúlt életem,hanem az előttem álló nehézségek táplálják a félelem érzetet.

A legértékesebb vagyonom te vagy.
A te létezésedért vagyok a leghálásabb.
Órákat mélázok minden nap magamban,hogy jó választottam hűséges ember vagy e.
De ha téged nekem szánt a teremtő isten akkor nem lehetsz olyan rossz ember.

Minden este mielőtt elalszom imádkozok istenhez,hogy reggel találkozzunk.
Ez tart fenn bennem egy érzést,melyet még soha senkivel nem éltem át.
Biztonság és bizalom -ezt teremtetted meg,és alakítottad át a fogalmat számomra érzéssé.
Valóban úgy van,hogy amit láttál és látol,azt még nem mutattam senkinek,
ha nem láthatnálak többé belehalnék. A lelkem semmi nem menti meg, csak a melletted ébredés.
Mert olyan melletted ébredni mint megszületni.
Ha két test összeolvad azt nem lehet elválasztani,éppen úgy mint az összehegesztett vasat.
Én ugyan azt gondolom és hiszem.

A szobámban zárt halk sóhajok őrzik a tegnap este emlékét.
A redőnyök repedésén szemérmesen kukucskál be a reggeli napfény.
Még most is érzem a libabőrt ha felidézem a tenyered nyomait a testem minden táján. Bőröm a bőrödön - testek fedésében -izzadt homlokod nyomod az enyémhez,s én a sötét hajadba túrok.
Szoros ölelések apró simogatások - ziháló lélegzeted még most is a fülemben hallom.
A szemeid majd felfal,kíváncsiskodik simogatva végigpásztáz,s közben magamat látom benne.
Már nem szégyenlek tőled,merek melletted fingani pisilni és pucéron fürödni.

Mert mi már egyek vagyunk s így szeretsz. Ide-oda puszit adsz a szemeid mosolyognak rám,tudod és érzed mi jó nekem. Nagyon jó amikor nézel,szeretem látni a szemedben és arcodban amit érzel.
Megosztom magam veled,s te velem magad.Nagyon jó ilyen sebezhetőnek látni,mikor a gyönyör mámorában a fellegekben úszol.
Szóval megadtuk magunkat egymásnak.
S azóta valami furcsa csillogás van a szemedben.
Hevesebben dobbog a szíved.
S már szavakkal le sem tudom írni,hogy mennyire szeretlek imádlak.