Idő 
Értékelés 
Értékelés Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe…
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe…
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe…
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet…
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme…
Emléked… még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél…
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
„Leheletemig”!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt…
Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi…
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte…
Merre jár halál?
*
Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz’ kikerülhetetlen…
De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!
Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?
Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?
Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett…
*
Percek, oly’ vadul
Henyélnek! Ágyútűz él…
Sohse lesz vége?
Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc – íródott; versben, senrjú -ban, apevában… történelmi visszaemlékezésként az ott veszett katonáinkról.
„Csuló” – kézifegyver lövedéke.
Jelentése: Sürgős! Azonnal! Sietni!
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
Bizony állandó a halálmadár, kitartóan lebeg fölöttem,
Még azt is sugallja, hogy itt mi forduljon meg… biza' a fejemben.
El is gondolkoztam, megmaradok? Vagy véget ér rövid életem?
Átölelem én a pillanatot és remegve kérem, hogy engem
Ölelésben élni hagyjon, dideregve túléljem szürkületem!
Erre az oximoron eredetiségre vágyok… ez életem!
Megjöttem az ideérkezett élet-szerelvényem fékcsikorgó zajával,
És rögtön szembesültem a helyszín jégbe-hóba fagyott, elemi bújával…
Időtlenül markolom a pillanatot, ne változzon, az idő múltával…
Láttam a halált, a végső búcsú utáni csendjét,
Láttam az elmúlást, a szenvedés, utolsó percét.
Láttam a hómezők esti fénytáncának meglétét.
Láttam itt a poklot, a frontot, ezt az őrült őrjöngőt,
Láttam itt már napsugaras deleket, mind a tündöklőt.
Láttam én azt is, hogy mily’ a robbanás… nagyon üvöltőt.
Már tudom, hogy itt ez a fronti lét, maga a posvány, a métely,
Már tudom, hogy befészkelte magát agyunkba a konok kétely.
Már tudom, hogy nagy kétség, életben maradunk-e... van ki, némely.
Napon észlelem, nem szállnak fel a boldog dalok,
A fájdalomból kiszakadnak, a csend-sóhajok,
Ha, csak elcsúszol a jégen, halál a kezét nyújtja,
Kit itt baj ér és lefekszik, hódomb az új vánkosa!
Fiatal katonának otthon van a mátkája, a szülei,
Harchelyzetben rájuk gondolni sem lehet, meg postát küldeni…
Ha már a levelet megírtad, tedd a zsebedbe a szíved fölé
De tudd, ha átlőtték, akkor azt a posta már ki, nem kézbesíté…
Katona hamar úgy jár, hogy ölelgeti az idegen földet,
De még jó, ha önszántából és félelmében nagyon remegett.
Itt hamar úgy jár a katona, hogy parancsra idesiet,
De még jó, ha önszántából megvédheti saját életet.
*
(10 szavas)
Itt a vágy fölemelkedik tökélyre,
De megvan-e katona lelki kielégülése?
*
(Haiku)
Halál pillanat
Hómagány-élet vége.
Üzenet haza…
*
(HIAQ)
Behívó érvényben.
Orosszal harc folyamatban.
Fiatal életek…
*
Ki tudja, hogy innen mikor szabadulunk el
Elásnak egy gödörbe, vagy megyünk… élettel.
Itt bizony, erre-arra állandóan vágtat a halál.
Én hazamennék! Jó lenne, ha erre, felém nem kaszál…
Vecsés, 2016. január 3. – Kustra Ferenc József – történelmi emlékezés az ott veszett katonáinkra…
Türelmetlenség…
Számolt napokban
Telik a sok perc fürtje.
Türelmetlenség.
*
Várt nap lassan jön,
Fürtős mosolyod várom.
Türelmetlenség.
*
Ahogy ideérsz,
Mosolyokat látsz fürtben.
Türelmetlenség.
***
Bőregerek…
Az őserdőben
Bőregér, fürtökben lóg!
Így természetes.
*
A bőregerek
Fejjel lefelé, fürtökben
Sem szédülnek el.
*
Fürtök látványa,
Bőregerek ottléte.
Társas életű.
*
Padlás sarkában
Lógnak, bőregér fürtök.
Jóllakottság… csend.
***
Varjak, télen…
A kopár fákat
Feketíti varjúhad.
Fürtök! Hófoltok...
*
Varjúcsapat a
Szántásban, fürtben nézgél.
Kóbor magszemek...
*
Éhes varjúhad
Fürtben keres. Remélt mag...
Szántás, lefagyott.
Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc – 3 db. senrjú csokor. Pályázatra készült!
Így egyben, -a kiírás szerint- egy műnek számítanak!
Számolt napokban
Telik a sok perc fürtje.
Türelmetlenség.
*
Várt nap lassan jön,
Fürtős mosolyod várom.
Türelmetlenség.
*
Ahogy ideérsz,
Mosolyokat látsz fürtben.
Türelmetlenség.
***
Bőregerek…
Az őserdőben
Bőregér, fürtökben lóg!
Így természetes.
*
A bőregerek
Fejjel lefelé, fürtökben
Sem szédülnek el.
*
Fürtök látványa,
Bőregerek ottléte.
Társas életű.
*
Padlás sarkában
Lógnak, bőregér fürtök.
Jóllakottság… csend.
***
Varjak, télen…
A kopár fákat
Feketíti varjúhad.
Fürtök! Hófoltok...
*
Varjúcsapat a
Szántásban, fürtben nézgél.
Kóbor magszemek...
*
Éhes varjúhad
Fürtben keres. Remélt mag...
Szántás, lefagyott.
Vecsés, 2018. február 7. – Kustra Ferenc – 3 db. senrjú csokor. Pályázatra készült!
Így egyben, -a kiírás szerint- egy műnek számítanak!
Múltam… semmi örömöm Tilda,
Szeretnélek ölelni, még ma.
Lenne csend hallgatag,
Nem lennék balgatag.
Örvényhullámokban játszunk ma?
Kertben állva ihatnánk kávét,
Megpuszilnám, kávés szád-szélét
Sok madárcsicsergés,
Bánat olyan kevés.
Szeretnélek, mint kaszás… kévét!
Ma láttalak, futottál buszhoz,
Emlékem kötődik arcodhoz.
Porba hullik vágyam,
Beborít az árnyam?
Holnap látlak, ha futsz a buszhoz?
Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor
Szeretnélek ölelni, még ma.
Lenne csend hallgatag,
Nem lennék balgatag.
Örvényhullámokban játszunk ma?
Kertben állva ihatnánk kávét,
Megpuszilnám, kávés szád-szélét
Sok madárcsicsergés,
Bánat olyan kevés.
Szeretnélek, mint kaszás… kévét!
Ma láttalak, futottál buszhoz,
Emlékem kötődik arcodhoz.
Porba hullik vágyam,
Beborít az árnyam?
Holnap látlak, ha futsz a buszhoz?
Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor
Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,
Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...
Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?
Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?
A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.
Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.
Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...
A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.
A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?
Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.
Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.
Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!
Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!
Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?
Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.
Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc Józs
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,
Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...
Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?
Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?
A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.
Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.
Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...
A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.
A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?
Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.
Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.
Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!
Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!
Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?
Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.
Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc Józs
