A megsárgult Hajdúbagosi rónán járok,
csöndes lett és fakó.
Szeretném-e tájat itt hagyni sokszor.
Istenem hogyan is tehetném,
mikor annyira imádom?
Haldoklásában is csak a szépségét látom.

Nagyon csöndes lett novemberben kis falum felett az ég is,
Afrikában mentek a vándormadarak.
Maguk mögött hagytak végtelen nyugalmat.

Az ősz jötte miatt minden fecske búcsút intett nekünk.
Az égbolton egyet sem látok pedig annyira szeretnék.

Hiába nézem egész nap a Hajdúbagosi sárguló tájat.
A szemem villás farkú fecske helyett csak sötét varjat láthat.
A gólya sem vadászik békára a szendergő tájon.
Elmélázom a fán csókolózó vadgerle páron.

Néha csak egy kis magányra vágyom,
Ismét szobám ajtaját bezárva látom.
Csak meredek, s nézem szobám sötét falát,
Ahogy a rózsa vörösből feketébe folyik át.

Az érzés fura, pörgetem magányos lelkembe
A régi, megfakult emlékeket,
S közben a szobám sötét falára meredek,
Csak meredek...

Hosszú holdfényes éjszakán fejét vállamra hajtja úgy karol a magány.
Alszik ölében mozdulatlanul gyermeke a csend.
Néha - néha álmából ha felébred megsimogatja lágyan a kezem.

Nappal a temetőt járom.
Némán nézem a halottak virágos honát.
Ahol még a nap is,
könnyezve szórja a sírhalmokra sugarát.

Lábam alatt megcsörren a száraz avar.
A szívem hevesen dobog az elmúlás felkavar.
Felriad,elinal tőlem a csend.
A magány ragad belém,
fogja szorosan a kezem.

Böbe egy szál törölközőbe tekerte pucér testét úgy jött be a fürdőszobába.
Én a kádban a habok között pancsoltam.
Rám pillantott elmosolyodott és a mosdóhoz lépett.
Az ablakon beszűrődő huncut napsugarak a mellén cikáztak.
Mellén ragadt a szemem,tetszett neki,hogy nézem a tükörbál rám-rám pillantott.
Észrevétlenül mögéje léptem.
A meleg víztől felmelegedett kezemet észrevétlenül a törölközője alá csúsztattam a teste szinte sütötte a kezem.
Böbe széttárta a karját mint aki repülni készül. A törölköző magától hullott le róla, felfedve a világnak apró kis titkokat.

Éreztem a szívének minden dobbanását. Egyre sűrűben kezdte szendi a levegőt.
Ahogy a kezeim a mellére fonódtak.
A melleit óvatosan masszíroztam,olykor két ujjam közzé csíptem egyre keményedő mellbimbóját.
A szám a nyakát kereste,először csak óvatosan csókoltam, majd enyhén bele-bele haraptam a nyakába.
A két test remegett az izgalomtól.

Gyengéden de határozottan magam felé fordítottam Böbét.
Ahogy egymás szemébe néztünk elárulta,hogy mind a ketten ugyan azt a pillanatot várjuk.
A gyengéd csókokat erősebb és erőszakosabbak követték.
Szívtuk és haraptuk egymást. Az ajkaink már közösültek.
A fürdőszoba a szőnyeg alig várta,hogy ráfeküdjünk.

Az egyenletes lüktetés belepte a fürdőszobát.
Repkedtek az angyalok. Böbe az élvezéstől ájultan nézet rám. Sírt a gyönyörtől.
Lassan csillapodtak le az utó remegések pajkosan osontak át testünkön,mintha csak pont arra jártak volna.
Kezeink egymásba fonódva pihentek az elfáradt testünk mellett.
Lassan felültem és egy puszit adtam Böbe mellbimbójára.
Mielőtt felálltam volna a verejtéktől fénylő szőnyegről. Gyengéden végig simítottam Böbe punciját felállás közben.
Majd jó meleg zuhanyzás után bementünk aludni.

Ölbe tett karral nézem, hogy
Eldobod az életed,
Ölbe tett karral érzem, hogy
Közel a végzeted.

Ki vagy Te? Honnan s hová mész?
Ki vagyok én? Mikor kérdeznéd?

Tudunk-e egymásról mélyebbet, mint a felső rétegek?
Kérdeztünk-e valaha többet, mint, hogy vannak a fellegek?


Egy másik síkon bár sokszor, őszintén öleltük egymást
Itthon mégsem leltük soha a másik karját.

Fájnak a szavak, fáj a múlt
Lehetett-e volna másképp?
Haragom már rég elmúlt.

Talán eljön a perc, mikor kitisztul minden,
Leülünk egymással, tiszta vérrel.

Akkor kinyílik a kapu egy új léttel
Addig pedig szüntelen kérdem:
Miért mész el?