Ki egyszer elárult ne engedd vissza!
Hiába próbálsz megbocsájtani,
hiába próbálod nem tudod feledni
nem tudod törölni az emlékeid.

Ki egyszer elárult százszor is elfog!
Hiába ígér néked kincseket!
Hiába kapsz tőle égő,piros rózsát
tövise véresre szúrja a kezed.

Hiába próbálsz újra hinni néki
az örökös kétely mindig benned él,
hisz a széttört vázát is hiába ragasztod,
szilánkot hagy az összetört cserép.

Ne menj hát vissza a múltba!
Töröld le hulló könnyedet,
s várj,míg a kihullott könnyed
meggyógyítja a szívedet!

Valami elsuhant a szélben
akár egy múló pillanat,
próbáltam lágyan visszafogni
de némán, hirtelen elsuhant.

Nem láttam belőle semmit
csak arcodnak halvány mosolyát,
s ajkadnak néma suttogását,
mintha azt súgná: menj tovább.

Mintha azt kérné tőlem halkan
ne küzdjek érted ostobán,
ne bánjak semmit mi elmúlt,
s lépjek végre már tovább.

Valami elsuhant a szélben
szerelmed volt az! Semmi más!
Menj csak! Már el is temettem,
légy boldog mással! Menj tovább!

Magyarföld, ahol megszülettél
Meghatározza hogy mi lettél.
Csak magyar lehetsz, semmi más. .
Szívedbe ütve ősi sorsod ,
És ezt keresztként egyre hordod.
Érhet ezernyi új hatás,
Mégis maradsz minek születtél.
Szent örökség, hogy magyar lettél.


Ha a hazád ad otthont néked,
Természetes, hát sohsem kérded
Magyarnak lenni mit jelent.
A szó körötted anyanyelved,
S ha tanulod a történelmet
Megértesz multat, és jelent.
Szabad vagy végre, valahára,
S felállsz a Himnusz dallamára.


De, ha külhonba visz a végzet,
Nem akartad, és nem is kérted ,
A sors mégis ezt mérte rád.
Gyökér nélkül is talpon állni,
Idegenben otthont találni, ,
Megbecsülni egy új hazát
Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :
Miközben siratod a régit.

Ha megpróbálsz mindent temetni,
Adyt, Petőfit elfeledni,
Eltörölni a multadat.
Új földön, új emberként élni
Magad tagadva azt remélni
Babylonban értik szavad.
Muskátli és waratah két tő,
Hiába piros mind a kettő.

Légy büszke arra hogy Magyar vagy.
Szép a világ, de bármilyen nagy
Beolvadni nem kell neked.
Neveld családod új hazádnak
De álmaid csak hazajárnak.
Neked Magyar az éneked.
Zúghat ezer nyelven a tenger,
Csak magyarul vagy teljes ember.

Őrizd híven az anyanyelved.
Cserélhetsz hazát, hitet, elvet
Élhetsz bárhol a fold szinén.
Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,
Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,
Áldás mely végig elkisér.
Összetartó erő és egység.
Magyarnak lenni szent örökség!

Születésnap, elmúlt ez is,
Hosszú volt és magányos.
Egy kéreggel több lett a szívem körül,
Talán feltörni még sikerül,
Ha mégsem, hát úgy is jó.

Ez már nem oszt és nem szoroz,
Évek óta csak gyűlik a rossz,
A kerék óriás és csak lefele halad,
S köröttem egyre szűkebbek a falak.

Komorak, magasak, sötétek és durvák,
Sunyin lesnek, hogy mikor tudják beomlasztani a tetőt?

S ha elfogy a végső, maradék erőm,
A hit, a bizalom és a szerelem,
A remény, az ugye megmarad, az ugye nem hal meg utoljára sem?!

Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.