Ó ,mily gyorsan telik az idő, az élet,
Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet
És most megrendülve, meghatva itt állunk
Jó tanitó néni tőled el kell válnunk.

Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk
El nem feledhetjük, soha amíg élünk,
Hálával gondolunk az elmúlt négy évre
Miként gondolunk az elmúlt négy évre
Miként tanítottál az első betűre.

Mi tudjuk ,hogy te is szerettel bennunket
Valami ugy hozzad kototte szivunket,
S, most szakad e kotel,s kis szivek vereznek
S,o, mikor a sziv faj, a szemek konnyeznek.

Bucsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,
S megköszöjük négy év minden fáradságát,
Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk
És most legyen béke teveled és velünk.

Még csak egy év és elmész
Magad mögött hagysz mindent
a múltat, engem.
Elfelejtesz,
elfelejted azt, hogy szerettelek.

Moslolyogni fogsz,
hisz boldog vagy,
egy új világ tárul fel előtted
ami talán szebb
talán jobb.

A tudat, hogy elmész
lebénit
Szinte látom, ahogy elsétálsz
és én csak állok könnyes szemekkel.

Most fáj minden
az emlékek, a múlt,
a jelen, a jövő.
Leginkább az fáj,
hogy nem látlak többé.

Csak egy mosoly, egy szó
elég lenne,
akkor el engednélek örökre
Fáj a szivem, szinte vérzik
Hiába,nem gondolsz rám.

Ahogy ülök és e sorokat irom
Szememben millió könnycsepp találkozik
Majd sorban a mélybe zuhannak
Lehetetlen,hogy elengedjelek,
Nem megy szeretlek.

Kint tombol a hideg,
hófútta,zord idő,
a kandalló mellett
itt bent velem van ő.

Pattognak a szikrák,
duruzsol már a tűz,
a szívünkből minden
fájó gondot elűz.

Nyugalom szigete
ahol most mi vagyunk,
halk zene szól,amit
boldogan hallgatunk.

Emlékezünk együtt
a régmúlt időkre,
az egymáshoz kötő
csodás szerelemre.

Melynek szikrái itt
pattognak köröttünk,
az idő oly gyorsan
elrepült felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
hogy együtt lehessünk,
és az úton tovább
még ketten mehessünk!!

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.

Mint halk sóhaj a szélben
mely könnycseppet szitál
úgy fogok én is sírni
ha nem leszel talán.

Úgy kérlek ne menj még
maradj itt nekem!
Sajgó szívemre gyógyír
egyedül te lehetsz..

elmúlt az ősz,a tél is,
újra jő a nyár.
Látod?A zúgó szél is
napsütésre vár.

Elmúlik egyszer minden
bánat és harag,
helyette jön majd új nap,
mely mosolyt fakaszt.

Látod?Itt vagyok én is
megfogyva,törve bár,
s fájó szívedre gyógyír
én leszek talán.