Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.
Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.
Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.
Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.
Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.
Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

Két falevél
az őszt hozó szélben
az élet fájáról lehullva
könnytelen, zörgő avarként
kapaszkodik a múltba.
Tegnap még fönn,
hűs árnyat adva
friss szellők zenéjén
vidáman kacagva
minden élőnek a reményt nyújtva
Ma révedezve.kérdik
- hová lett a nyár?
sodródnak kelletlen
a tölgy, a fűz
a nyár.
Saját fáját vesztve
új talajt keresve
idegen tájakon a két csatangoló
még egy kicsit élni .../akaró
míg/ eljön s hullni kezd a hó .
az őszt hozó szélben
az élet fájáról lehullva
könnytelen, zörgő avarként
kapaszkodik a múltba.
Tegnap még fönn,
hűs árnyat adva
friss szellők zenéjén
vidáman kacagva
minden élőnek a reményt nyújtva
Ma révedezve.kérdik
- hová lett a nyár?
sodródnak kelletlen
a tölgy, a fűz
a nyár.
Saját fáját vesztve
új talajt keresve
idegen tájakon a két csatangoló
még egy kicsit élni .../akaró
míg/ eljön s hullni kezd a hó .
Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.

Bámultam ki az ablakon,
Szemem vakította a fény,
Mi lesz ha megfordulok, vajon?
Dermesztő, sötét, ocsmány lény.
A tükörből tekint vissza rám,
Elbitorolta arcomat magának,
Önnön undok, mocsok fajtám,
Vége van életem javának.
Az úton pedig csak mennek
Mintha mit sem érne semmi.
Kocsik, biciklik, emberek
Már ennyi embernek lenni.
Hiánytermék lett az élet,
Végül ez is elhalványult,
Néhány belátja, hogy téved,
S a végtelenbe tova száguld.
Leromboltad, amit tudtál,
Romokon lépkedve tapsolsz,
Régen karjaim közt voltál.
Saját véred ellen volnál?
Te, ki magad ellen vagy,
Te, ki mindent tönkretettél,
Te, ki fajtád ellen fogad,
Te, ki mindent rosszul szemlél.
Én, ki magam ellen vagyok,
Én, ki mindent tönkre tesz,
Én, ki fajtám ellen adok,
Én, ki minden jót elvesz.
Végül nem vagyok én se más
Épp az vagyok, ami te
Valamelyest ez megnyugvás
Önnön elmém őrülete.
Ha van miért még élnem,
Letakarlak egy lepellel.
A tükör mögött figyelsz ébren,
S küzdök a belső sebekkel.
Szemem vakította a fény,
Mi lesz ha megfordulok, vajon?
Dermesztő, sötét, ocsmány lény.
A tükörből tekint vissza rám,
Elbitorolta arcomat magának,
Önnön undok, mocsok fajtám,
Vége van életem javának.
Az úton pedig csak mennek
Mintha mit sem érne semmi.
Kocsik, biciklik, emberek
Már ennyi embernek lenni.
Hiánytermék lett az élet,
Végül ez is elhalványult,
Néhány belátja, hogy téved,
S a végtelenbe tova száguld.
Leromboltad, amit tudtál,
Romokon lépkedve tapsolsz,
Régen karjaim közt voltál.
Saját véred ellen volnál?
Te, ki magad ellen vagy,
Te, ki mindent tönkretettél,
Te, ki fajtád ellen fogad,
Te, ki mindent rosszul szemlél.
Én, ki magam ellen vagyok,
Én, ki mindent tönkre tesz,
Én, ki fajtám ellen adok,
Én, ki minden jót elvesz.
Végül nem vagyok én se más
Épp az vagyok, ami te
Valamelyest ez megnyugvás
Önnön elmém őrülete.
Ha van miért még élnem,
Letakarlak egy lepellel.
A tükör mögött figyelsz ébren,
S küzdök a belső sebekkel.
Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volna
Ha mindketten hátat fordítunk a múltnak?
Akarod-e tudni, mik lehettünk volna
Ha hangot adunk a szívből jövő szónak?
Kíváncsi vagy-e, ki lenne melletted
Ha tudnák titkaid mik betöltik életed?
Érdekel-e, hogy érdekelsz-e még?
Vesztegetnéd időd így, hogy csak egyszer élsz
Rám, kinek ez az egy élet is kevés
Veled, hiszen mikor megfogtad a kezem,
Az örökkévalóságot akartam szüntelen.
Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volna
Ha mindketten csak bólintunk a jóra?
Akarod-e tudni, mik lehettünk volna
Ha végül igennel feleltünk volna?
Kíváncsi vagy-e, hogy ott lennék-e még
Ha büszkeséged félretéve a helyes útra lépsz?
Szavaid, mint apró tőrök szúrták át szívemet,
Tetteid, mint futótűz égették fel életem.
Megtörve, egyedül, de mégis itt állok,
Egy világban, hol remény reményt öl,
Reménykedve csak rád várok.

Értékelés 