Idő 
Értékelés 
Értékelés Békés élet kellene, sors ad magatehetetlent!
Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent,
Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent.
*
(haiku)
Szenderül a táj,
Elnémult a madárdal.
Ezüst ruhát ölt.
(senrjú)
Lassan mozdul már,
Sok év terhét cipeli.
Vágya békés lét.
*
Dér hidegen októberi, őszi a reggelem!
Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene nekem?
Sors csak fütyül rám, csak tapos tovább, bele a lápba
És látszik, jól érzi magát, ebbe a mulatságba?
*
(septolet)
Bősz
Ősz
Hideget kettőz.
Deres reggelen
Ülni kinn kellemetlen.
Ősz körülöttem,
Őszbe ért életem.
*
Az immár sálviselős októberi reggelen,
Felismerem? itt a tél, jóm alig van? ne vesszen.
Sorsom, nem fázik, saját mocskában engem üt, izzad
És ez azt eredményezi, pozitívum nem fakad?
*
(sedoka)
Csípős már az ősz,
Közel kóricál a tél.
Meleg szoba? szív kövül.
Ha nincs, ki ölel,
Meleg szoba nem segít.
Szél süvít, kinn s szívemben.
Vecsés, 2019. szeptember 12. ? Szabadka, 2020. március 26. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, senrjú ?t, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Elnémult a madárdal
Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent,
Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent.
*
(haiku)
Szenderül a táj,
Elnémult a madárdal.
Ezüst ruhát ölt.
(senrjú)
Lassan mozdul már,
Sok év terhét cipeli.
Vágya békés lét.
*
Dér hidegen októberi, őszi a reggelem!
Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene nekem?
Sors csak fütyül rám, csak tapos tovább, bele a lápba
És látszik, jól érzi magát, ebbe a mulatságba?
*
(septolet)
Bősz
Ősz
Hideget kettőz.
Deres reggelen
Ülni kinn kellemetlen.
Ősz körülöttem,
Őszbe ért életem.
*
Az immár sálviselős októberi reggelen,
Felismerem? itt a tél, jóm alig van? ne vesszen.
Sorsom, nem fázik, saját mocskában engem üt, izzad
És ez azt eredményezi, pozitívum nem fakad?
*
(sedoka)
Csípős már az ősz,
Közel kóricál a tél.
Meleg szoba? szív kövül.
Ha nincs, ki ölel,
Meleg szoba nem segít.
Szél süvít, kinn s szívemben.
Vecsés, 2019. szeptember 12. ? Szabadka, 2020. március 26. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, senrjú ?t, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Elnémult a madárdal
Előre? én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?
Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.
Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.
Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!
Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.
Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?
Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?
Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...
Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!
Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!
Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.
Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...
Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc
Enyém a születés, a szavak készlete,
enyém a tudásom, e világ nézete.
Lüktető rímképlet.
Önző hittel gyűjtök, megtörténhet bármi,
változó a ritmus, tenni és a várni.
Szívem dala élet.
Féltek és vigyázok, hisz engem is óvtak,
nevelgetett anyám szelídnek és jónak.
Egy gondtalan részlet.
Rég túl vagyok rajta. Emlék, tarkabarka.
Angyalok vigyáznak, Isten úgy akarta.
Szívem dala élet.
Enyém a lendület, a változás joga,
enyém a mértéke, a szabadság foka.
Nincs üres ígéret.
Hűséget fogadok, azért, mert szeretek,
imába foglalok családot, gyermeket.
Szívem dala élet.
Nem hiszek jóslatnak, nem hiszek átoknak,
a hajnal vet véget rémséges álmoknak.
Remény velem ébred.
Enyém, ami elmúlt, de enyém a jelen,
megbecsült minden perc, az út nem végtelen.
Szívem dala élet.
enyém a tudásom, e világ nézete.
Lüktető rímképlet.
Önző hittel gyűjtök, megtörténhet bármi,
változó a ritmus, tenni és a várni.
Szívem dala élet.
Féltek és vigyázok, hisz engem is óvtak,
nevelgetett anyám szelídnek és jónak.
Egy gondtalan részlet.
Rég túl vagyok rajta. Emlék, tarkabarka.
Angyalok vigyáznak, Isten úgy akarta.
Szívem dala élet.
Enyém a lendület, a változás joga,
enyém a mértéke, a szabadság foka.
Nincs üres ígéret.
Hűséget fogadok, azért, mert szeretek,
imába foglalok családot, gyermeket.
Szívem dala élet.
Nem hiszek jóslatnak, nem hiszek átoknak,
a hajnal vet véget rémséges álmoknak.
Remény velem ébred.
Enyém, ami elmúlt, de enyém a jelen,
megbecsült minden perc, az út nem végtelen.
Szívem dala élet.
A Nagy háborúban
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott?
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis ?lázas? jókedvet.
Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.
Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.
A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt?
A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi?
Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott?
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.
Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét?
Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott? amíg lába érintette a föld porát?
Halotti csend uralkodott mezők felett?
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.
A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt? nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását?
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt?
Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön?
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön?
Szomjas volt? beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére? patakokkal.
A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba?
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította?
Vecsés, 2015. augusztus 17. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A Nagy Háborúban
A két gép a hangárok előtt várta a pilótákat,
És kapitány, mindig maga próbálta ki hajózókat.
Tegnap jött meg Maury hadnagy, aki már gyakorlott pilóta,
Ő ült előre, kapitány, mint megfigyelője hátulra.
Chenina Des Dames fölé repülni, volt a feladata.
A másik gépet meg Deschamps vezette,
Givall volt a társa, megfigyelője.
A motorjukon javítani kellett, mert ?amerikázott?,
Így később egyedül indultak, lekésték közös szeánszot.
Kapitány kérte a zászlóst, mint parancsnok helyettesítse, míg oda vannak,
Ő meg igyekezett helytállni a bizalomnak, felemelő feladatnak...
Aztán valaki kiabált, hogy jön a kapitány gépe?
Lassan, láthatóan motor nélkül, csak siklott lefele?
Landoltak és mesélték, négy ellenséges Fokker volt a nyakukon,
Mind lőtt rájuk, alig kaptak be? de hűtővíz elfolyt egy kis lukon.
Kapitány kérdezte, hogy Deschamps megjött-e, hol van,
De csak azt tudták, hogy feladaton? valójában.
Az idő gyorsan elmúlt és a mézszínű földtakaró
Hirtelen sötétszürke lett. Repülő még nem látható.
Mindannyian idegesek voltak, süket félelem lakozott bennük,
Bajról nem beszéltek, -babona- nem lehetett, le volt hajtva a fejük.
A kantinban ücsörögtek, beszélgettek, volt ki részegen,
Ma, korán sötétedett, mondta a zászlós?! Csak úgy félszegen.
Telefonáltak állásokba és megfigyelőkhöz,
Hadtest-parancsnokságra az összes felderítőkhöz,
De sehol nem tudtak semmit tenni az előzőkhöz.
Valaki kérdezte a kapitányt, hogy négyen voltak a támadásnál?
Thélis kapitány csak nézett, nem felelt... Kantinba besuhant a halál.
Vecsés, 2015. augusztus 01. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
A két gép a hangárok előtt várta a pilótákat,
És kapitány, mindig maga próbálta ki hajózókat.
Tegnap jött meg Maury hadnagy, aki már gyakorlott pilóta,
Ő ült előre, kapitány, mint megfigyelője hátulra.
Chenina Des Dames fölé repülni, volt a feladata.
A másik gépet meg Deschamps vezette,
Givall volt a társa, megfigyelője.
A motorjukon javítani kellett, mert ?amerikázott?,
Így később egyedül indultak, lekésték közös szeánszot.
Kapitány kérte a zászlóst, mint parancsnok helyettesítse, míg oda vannak,
Ő meg igyekezett helytállni a bizalomnak, felemelő feladatnak...
Aztán valaki kiabált, hogy jön a kapitány gépe?
Lassan, láthatóan motor nélkül, csak siklott lefele?
Landoltak és mesélték, négy ellenséges Fokker volt a nyakukon,
Mind lőtt rájuk, alig kaptak be? de hűtővíz elfolyt egy kis lukon.
Kapitány kérdezte, hogy Deschamps megjött-e, hol van,
De csak azt tudták, hogy feladaton? valójában.
Az idő gyorsan elmúlt és a mézszínű földtakaró
Hirtelen sötétszürke lett. Repülő még nem látható.
Mindannyian idegesek voltak, süket félelem lakozott bennük,
Bajról nem beszéltek, -babona- nem lehetett, le volt hajtva a fejük.
A kantinban ücsörögtek, beszélgettek, volt ki részegen,
Ma, korán sötétedett, mondta a zászlós?! Csak úgy félszegen.
Telefonáltak állásokba és megfigyelőkhöz,
Hadtest-parancsnokságra az összes felderítőkhöz,
De sehol nem tudtak semmit tenni az előzőkhöz.
Valaki kérdezte a kapitányt, hogy négyen voltak a támadásnál?
Thélis kapitány csak nézett, nem felelt... Kantinba besuhant a halál.
Vecsés, 2015. augusztus 01. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.
