Idő 
Értékelés 
Értékelés SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Múlt-időben?
Kongatja a múló időt hegedű vonója,
Elhúzza az időnótát bim-bammal az óra.
Ló patájától csendben visszhangzik a kövesút,
Jövőbe még mehetsz, de múltadba nincs visszaút!
Vecsés, 2014. június 22. ? Kustra Ferenc
Kongatja a múló időt hegedű vonója,
Elhúzza az időnótát bim-bammal az óra.
Ló patájától csendben visszhangzik a kövesút,
Jövőbe még mehetsz, de múltadba nincs visszaút!
Vecsés, 2014. június 22. ? Kustra Ferenc
Emlékezzünk, nyárra, a tavaszra, sőt még őszre
És ami idén történt, minden jóra és szépre,
Ne feledjük, miben részünk lett, az örömökre!
Ez már a múltunk és ez év is az lesz jövőre!
Rohanvást közeledik az év vége és akkor előre...
De nehogy bánkódjuk, mert lesz újabb év, egy másik, jövőre!
Szilveszterkor koccintsunk a múltra és a jövőre
És jó, ha tudjuk, a sorsunk rohanvást megy előre!
Ha majd esik a hó, menjünk sétálni, együtt, vele
A múló évvel, lassan a régi évből kifele.
Vigyünk pezsgőt, éjfélkor álljunk meg, és ott koccintsunk vele,
Az érkezett újévvel, mert jövőre együtt élünk vele.
Vecsés, 2013. december 19. ? Kustra Ferenc
És ami idén történt, minden jóra és szépre,
Ne feledjük, miben részünk lett, az örömökre!
Ez már a múltunk és ez év is az lesz jövőre!
Rohanvást közeledik az év vége és akkor előre...
De nehogy bánkódjuk, mert lesz újabb év, egy másik, jövőre!
Szilveszterkor koccintsunk a múltra és a jövőre
És jó, ha tudjuk, a sorsunk rohanvást megy előre!
Ha majd esik a hó, menjünk sétálni, együtt, vele
A múló évvel, lassan a régi évből kifele.
Vigyünk pezsgőt, éjfélkor álljunk meg, és ott koccintsunk vele,
Az érkezett újévvel, mert jövőre együtt élünk vele.
Vecsés, 2013. december 19. ? Kustra Ferenc
Versben és senrjúban?
Az időm erős karja szorításában vagyok,
Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok?
Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok...
Magamnak én tartozok? így a múltamért fizetnem kell?
De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével?
A lelkiismeretemmel intézzem? éljek békével?
Sétálok magamban a sáros betonúton,
Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton.
*
Rejtőzik a múlt,
Sírástól, fátylat látok?
Érzelemsodrás?
*
Mérgezett a múlt?
Fakuló nappali fény!
Boldog? ízetlen.
*
Vágyak eltűntek,
De feltűnnek emlékben.
Lélekdarabok.
*
Rájöttem már, múltban nincs benne a felejtés!
A múlt maga a dicsőséges emlékezés.
Keresem önön magamat és ez nem kevés.
A múlt szavai talán bántóak?
A válaszok tán? meggyalázóak?
*
A lét világa,
Tán' lehet meggyalázó?
Világ színtelen?
*
Múlt kutatásban
Percek csak vánszorognak.
Kevés a jó hír!
*
A múlt való' szépsége, miért akarnánk, hogy eltűnt legyen,
Nem lehet, nem kívánhatjuk, hogy a múlt feledésbe menjen?
*
Régről álmodunk,
De valósan megtudni?
Rettegés ural?
*
A múlt adata
Mint zsarátnok, csak éget?
Múlt az alapod!
*
Kiáltani a
Múltnak nem-e lehet? És?
Ott úgysem hallják?
Sors-utunk még nem vezetett soha sima utakon,
Soha nem volt, hogy csak túl lettünk volna fájdalmakon?
Folyt már biztos mindenki a szeméből fájón a sok könny,
Akik meg nézték, csak mutatták az érzést, ami közöny.
Már sokszor futottak vakvágányon a remények,
Aztán nem lett semmi és csak a múltba süllyedtek.
Ahogy melankóliába estünk, ők öleltek?
*
A múlt lakása
Árnyékvölgyekben ásott!
Valónk határa.
*
Az élő világunk a múlt ellen nem nyújt védelmet,
Ezért ne utasítsd el a reménykedő vélelmet,
Hogy múltban találsz finom, építő lelki élelmet?
Vecsés, 2015. november 30. ? Kustra Ferenc
Az időm erős karja szorításában vagyok,
Szabadulnék, ezért én lobbanó tűzet, szítok?
Pardon! Szítanék én, de hogyan is kell? Nem tudok...
Magamnak én tartozok? így a múltamért fizetnem kell?
De, sajnos harcban állok a vörös szőnyegem szélével?
A lelkiismeretemmel intézzem? éljek békével?
Sétálok magamban a sáros betonúton,
Csúszkálok, és csak merengek a rég elmúlton.
*
Rejtőzik a múlt,
Sírástól, fátylat látok?
Érzelemsodrás?
*
Mérgezett a múlt?
Fakuló nappali fény!
Boldog? ízetlen.
*
Vágyak eltűntek,
De feltűnnek emlékben.
Lélekdarabok.
*
Rájöttem már, múltban nincs benne a felejtés!
A múlt maga a dicsőséges emlékezés.
Keresem önön magamat és ez nem kevés.
A múlt szavai talán bántóak?
A válaszok tán? meggyalázóak?
*
A lét világa,
Tán' lehet meggyalázó?
Világ színtelen?
*
Múlt kutatásban
Percek csak vánszorognak.
Kevés a jó hír!
*
A múlt való' szépsége, miért akarnánk, hogy eltűnt legyen,
Nem lehet, nem kívánhatjuk, hogy a múlt feledésbe menjen?
*
Régről álmodunk,
De valósan megtudni?
Rettegés ural?
*
A múlt adata
Mint zsarátnok, csak éget?
Múlt az alapod!
*
Kiáltani a
Múltnak nem-e lehet? És?
Ott úgysem hallják?
Sors-utunk még nem vezetett soha sima utakon,
Soha nem volt, hogy csak túl lettünk volna fájdalmakon?
Folyt már biztos mindenki a szeméből fájón a sok könny,
Akik meg nézték, csak mutatták az érzést, ami közöny.
Már sokszor futottak vakvágányon a remények,
Aztán nem lett semmi és csak a múltba süllyedtek.
Ahogy melankóliába estünk, ők öleltek?
*
A múlt lakása
Árnyékvölgyekben ásott!
Valónk határa.
*
Az élő világunk a múlt ellen nem nyújt védelmet,
Ezért ne utasítsd el a reménykedő vélelmet,
Hogy múltban találsz finom, építő lelki élelmet?
Vecsés, 2015. november 30. ? Kustra Ferenc
Értsd a múltadat!
Ez intelem, segítség!
Ebből merítsél.
*
Ne vesd el múltad,
Abból tudsz építeni.
Ne tagadd magad.
*
Révedj múltadba!
Múltadban van a jövőd,
Így vagy valaki.
*
Büszke légy múltra,
Abból csináld a jövőt
Így leszel magad.
Vecsés, 2013. augusztus 1. ? Kustra Ferenc
Ez intelem, segítség!
Ebből merítsél.
*
Ne vesd el múltad,
Abból tudsz építeni.
Ne tagadd magad.
*
Révedj múltadba!
Múltadban van a jövőd,
Így vagy valaki.
*
Büszke légy múltra,
Abból csináld a jövőt
Így leszel magad.
Vecsés, 2013. augusztus 1. ? Kustra Ferenc
