Megrágott alma lett a földünk,
sohasem lesz már ép.
Imákat már csak mélybe küldünk,
nap fénye fakult árnykép.

Vetíthetünk mi szebb világot
vágyaink vásznára,
egy bűzlő portalan virágot
törzsből lett szilánkra.

Hittel, tűzzel, vággyal harcolunk
hitetlen ellennel.
Tűzette múlt, hogy mindent tudunk,
veszett, rossz elvekkel.

Képen vágott, arcon köpött
mérget szóró gyilkos jelen.
Megmerítkeztem a múltban,
kérve Istent, hogy más legyen.

Emlékszem egy szebb korra,
mi tán örökre elveszett,
igen, volt egy boldogabb kor,
mit jelen múltja elfedett.

Nagyon ködös még a jövő
telve bújó félelmekkel,
hajlott fejjel áll egy virág,
hittel festett levelekkel.

Évek múltak el, és te elmaradtál,
emlékeimben lassan megfakulsz,
nem fáj már úgy, ha lehunyt szemeimmel
arcodat látom, ahogy lángra gyúlt.


Messzire tűnt az idő sodrásában
szemeid fénye mely úgy csillogott,
hogy el hittem azt a két szemedbe nézve,
veled lehet csak biztos holnapom.


Ma már tudom, hogy hazugság volt minden,
s hazug volt minden szó az ajkadon,
és az a tűz mely szemeidben égett,
hazug volt, mikor értem csillogott.


Évek múltak el. Szívem mélyén dér van,
nem maradt más, csak néma, bús közöny,
sötét hajamra sűrű dér szitál már,
s a rút idő szárnyán én is őszülök.


Néha még feltűnsz elmúlt álmaim közt,
de az emléked ma már oly ködös,
mint megfakult kép az esti szürkületben,
míg halk sóhajjal az este beköszönt.

Már kisgyermekként észrevették rajtam,
ha játszottam az öreg zongorán,
lábam rögtön gyors ütemre váltott,
ha éreztem a zene ritmusát.

Egyik reggel jött hozzánk egy bácsi,
s elvitte az öreg zongorát,
én bennem is elhalkult a dallam,
fájt a szívem, s nem tudtam mi bánt.

Évek múltán, poros kis pincében
találtam egy ócska zongorát,
és azóta minden egyes nappal
slágerektől visszhangzott a ház.

Azóta is minden este játszom,
s dalba mondom, ha valami bánt,
mert amíg a torkomban egy hang van,
gyönyörűvé válik a világ.

Játssz még: súgja egy halk hang,
játssz még! Dalold el mi bánt,
Játssz még! Énekelj, kérlek!
Zenével szép a világ.

A múlt szépsége elveszett
másképp néz ki a világ,
minden annyira elcseszett
az idő mindent megrág.

Retusált kép a hölgyeken,
újra mázolt festmények.
Összetört kockaköveken
pattannak az emlékek.