Pöttyös hátú katica
Jól áll rajta a ruha
Piros palást kis kalap
Az idén is ez nagy divat
Messze zengi a mező
Ez a bogár nagymenő

Jánoska a lámpás bogár
Aludni ő nem jár korán
A haverokkal világítva
Repdesnek az éjszakába
Mint a csillag úgy fénylenek
Táncukhoz most párt keresnek

Nagyot szökken szöcske koma
Új csizmáját mutogatja
Zöld a frakkja egyedi
A réten ez most megteszi
S míg a tücsök vígan húzza
Elugrál a réti bálba

A százlábú már vígan járja
Lendül jobbra balra
Pördül fordul de elszédült
Összefűlt a lába
Német úr az akad bőven
S mindnek herr-nyó a neve
Mohó vággyal ropogtatnak
Az ágnak nincs már levele

Sunyin lapít a csótány banda
Elöl lökdösődnek éppen
S mögöttük egy vörös hangya
Indulót vezényel
Ezer szúnyog tolakodik
Csak potyára várnak
Hátha akad egy kis falat
Ha vége lesz a bálnak

Össze gyűltek seregestől
Apraja és nagyja
Másoknak kis maradékot
Egyikük sem hagyna
Nagy a nyüzsgés szól a zene
Az idulatok forrnak
Egyik s másik rovar fajta
Csatázni indultak

Így hát aztán hamar bizony
Vége lett a bálnak
Takarodót fújtak
Az összes bogárnak

A holnap egyre közelebb ér
És ereimben a vér
Nyugtalanságot szül
Olykor
Súlyos lépteitől
Mint lápos talajon
Reng a föld talpam alatt
S egy részem a múltból
A régi kertben maradt

Ott ahol az első léptek
Homokba süppedtek
Békét árasztón
Illatozva virágok öleltek
Hol minden növény
Minden szeglet velem alakult
Ahol az évek emléke már
Foszladozott s megfakult

Most
Szürke, nyirkos, árnytalan a tér
A hangulat is csak bokáig ér
És a tél
Az ismerős fák között
Hunyorog az év küszöbén.

A fű a fa
S a kertnek minden zuga
Szívembe mar
A régi ház sem otthon már
Indulok hamar
A fűzfa még beint mint régen
De a poggyász útra készen

Egy darab a lelkemből
E kertben lett elásva
s most itt állok némán
A búcsú kapujába
Új idők vonata
Érkezik a peronra
Felszállok
Még egy rövid zutazásra

Naponta
Folyik az élet
Hasítják éles élek
Elmondhatod Most
Még Élek

Olykor
Bár süllyed
Lehúz a kor
Némely alkalomkor
De a szürke por
Elszáll
Megtisztuláskor

Tapaszt a sebedre
Az Idő ad kezedbe
Hajnalhasadáskor

Az estfény eltűnik a napfény elaludtával,
A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával.
Erdei manók mennek aludni, párosával.

Szép
Este
Bágyad most,
Csillagtalan,
Mégis reményes.
*

Csillagösvényt most a dunnától nem látni,
Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi,
Ettől ott vannak lovasok seregei.

Alkonyi vágyad
Mint részeg tánc jár már át.
Küzdő csillag vagy.
*

Később már a fák közé feszített pókháló sem látszik,
Kutya is már házában van, az apport-fával nem játszik.
Kiscsikónk délután még viháncolva ugrált az udvaron,
Most meg már a gyertya mellett néz ki az istálló ablakon!

(„erős vágyakozás” „Ku- xiangsi” - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Valami csodás éled.
Remény is,
Mert nézed
A csillagot,
Ott ragyog véled...
Messze fenn, végtelenség.
Angyalok,
Veszélyek...
*

Elcsendesült minden, esti harangszó is messzire ment,
Elteszem magamat holnapra… a holnap is eszement?

Vecsés, 2018. február 27. – Mórahalom, 2018. július 2. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, alá az apevát, a haikut, a kínai versformát, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.

HIAQ csokorban írta meg a szerzőpáros…

Ködös, fakó álom.
Nyálkás ködben, nincs meg utam.
Már nem kell. Ébredtem!
Lábaim visznek előre,
Nem jutok egyről kettőre.
*
Béke! Jöttem, sírtam.
Volt vágyam, adtam örömet…
Lét, semmit nem díjaz…
Szükségem lenne erőre,
Sorsomat tudnám előre.
*
Lépj ki, ketrecedből.
Nem megy? Legalább nyúljál ki!
Érthetetlent, vesd el!
Akadályt venném elsőre,
Nem sírnék kíntól vergődve.
*
Jártam a sírkertben
Loptam avart ő, kísérőm…
Most, majd, kiszárítom.
Nincs szükségem szemfedőre,
Saját testem-lelkem őre.
*
Múlttól elfordultam.
Szemem, végtelen fürkészi…
Ez a jövő útja?
Szert teszek egy segítőre,
Aki engem nem tesz tönkre.
*
Ég, lassan gomolyog,
Beleér, sötétszürkébe.
Éj, sötéten köszönt.
Árván vagyok egyelőre,
Nem lelek két óvó kézre.

Vecsés, 2016. július 5. . Kustra Ferenc József - A HIAQ - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Járatlan utakon”.