Idő 
Értékelés 
Értékelés Rozsdamarta az
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…
Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…
Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.
Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…
Idő, fény ravatalán.
Árnyak hosszabbak.
*
Mohás kőkereszt,
Rajta krizantém csokor.
Lassú hervadás...
*
Még nem találkozunk, mert még nem egy földben nem lakunk,
Lelkem érzi a lelked, de még nem egy hely a lakunk…
Te ott lent élsz vagy fent laksz, érzed magadon a hideget,
Én meg most is érzem a karcosan simogató szelet,
És itt érzem, a gyenge, de cirógató napmeleget…
*
Virágtengerben
Gyertya és mécses lobog.
Lelket világít.
*
Az én sorsom itt csak, bóklászik a sárba,
Abban is nehezen szinte térdig járva…
A Te sorsod végleg, rég' volt megirkálva.
*
Virágcsokroknak
Garmada, díszítőleg.
Lobogó lángok…
*
Míg élek addig Te is élsz, mindegy, hol is vagy…
Emlékeim szépíted és mindegy merre vagy!
Nyirkos és párás már, sok megélt esztendőm,
Arcomon, nyakamon a ránc, a fejkendőm.
Sok éve elmentél már, hiányod az óta is fájom,
Hogy nem volt jobb kapcsolatunk, én azt, az óta is bánom…
Hiányzol és a lelkem tovább szereti a lelkedet,
Ha itt ücsörgők a sírodnál... feltöltöd a lelkemet.
*
Haldokló levél
Indul társai után.
Hajnalban már fagy.
*
Lépő láb alatt,
Halott levelek élnek.
Bokor, átlátszó.
Vecsés, 2015. november 29. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…
Porból valánk és porrá leszünk?
Porrá lesz a földi porhüvelyünk…
Mi még csak valánk, de meddig?
Szeretteink, már nem újrakezdik.
Sírkertnek hívják a lakhelyüket
Ott lelték meg végső nyughelyüket.
Szeretteinkről szólok, emlékezésül,
Könnyes szemmel emlékezünk, keményül.
Szeretteink már itt laknak, véglegesen,
Itt is maradnak, most már ténylegesen.
Így mi járunk hozzájuk, halottak napján,
És év közben is, többször néha napján.
Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja,
Melegségével a sírhalmot beborítja.
Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát,
Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát.
Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol,
Szeretetteljes emlékezés egybelakatol.
Szüleink és nagyszüleink, a rokonok
Itt nyugszanak, várnak minket a barátok.
Számunkra megmaradnak már ilyennek,
Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek.
Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak
Szívünkben, szeretettel megmaradtak.
Engem még neveltek a nagyszüleim is,
Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is.
Ők is még élnek, itt vannak velem,
Emlékükből a sok erőt, bajban merítem.
Szüleim is régen elmentek, haragban haltak,
Ez maradt, emlékemben így maradtak.
Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam,
Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam.
Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben,
Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben.
Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök,
Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök.
Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott,
Szeretett halottaink lakhelye csinosodott.
Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk,
Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk.
Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József
Porrá lesz a földi porhüvelyünk…
Mi még csak valánk, de meddig?
Szeretteink, már nem újrakezdik.
Sírkertnek hívják a lakhelyüket
Ott lelték meg végső nyughelyüket.
Szeretteinkről szólok, emlékezésül,
Könnyes szemmel emlékezünk, keményül.
Szeretteink már itt laknak, véglegesen,
Itt is maradnak, most már ténylegesen.
Így mi járunk hozzájuk, halottak napján,
És év közben is, többször néha napján.
Viszünk gyertyát, ki fényét árasztja,
Melegségével a sírhalmot beborítja.
Teszünk a sírra egy szál sárga rózsát,
Szerettünk érzi az áradó szeretet szavát.
Emlékeink föltolulnak, lelkünk zakatol,
Szeretetteljes emlékezés egybelakatol.
Szüleink és nagyszüleink, a rokonok
Itt nyugszanak, várnak minket a barátok.
Számunkra megmaradnak már ilyennek,
Szívünkben tovább élnek bölcsességnek, büntetésnek.
Kedves halottaink nem távoznak, itt vannak
Szívünkben, szeretettel megmaradtak.
Engem még neveltek a nagyszüleim is,
Jól emlékszem rájuk, ha rég volt is.
Ők is még élnek, itt vannak velem,
Emlékükből a sok erőt, bajban merítem.
Szüleim is régen elmentek, haragban haltak,
Ez maradt, emlékemben így maradtak.
Én már nem haragszom rájuk, megbocsátottam,
Elmúlt az életük, a békét én is gátoltam.
Ott nyugszik Pista bácsi, vár minden évben,
Virágot, gyertyát kap, mint szeretet becsülésben.
Más barátok és ismerősök, tán várnak… jövök,
Rólatok is emlékezem, ti régmúlti hírnökök.
Szép a sírkert, gondozott, új kerítést kapott,
Szeretett halottaink lakhelye csinosodott.
Elmúlik az élet, mi is porrá leszünk,
Remélem, lesz, aki mondja… néha emlékezzünk.
Vecsés, 2010. október 15 – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom.
Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’!
Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze,
És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze…
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze.
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom,
Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom…
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom.
*
Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart,
Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart.
*
(Septolet)
Mennék másfelé
Jófelé,
Élet az éjjelé…
Istené.
Köd sorsomnak segít,
A mindenit…
Engem dühít!
*
Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm,
Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom.
A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni,
Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni!
Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre,
Készíti nekem a zárótüzet… előbbre!
De milyen az ilyen sors,
Mert nekem biz' nem sármos...
*
(Senrjú)
Látom köd marad,
Sorsommal együtt halad.
Életutálat!
Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom.
Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’!
Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze,
És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze…
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze.
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom,
Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom…
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom.
*
Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart,
Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart.
*
(Septolet)
Mennék másfelé
Jófelé,
Élet az éjjelé…
Istené.
Köd sorsomnak segít,
A mindenit…
Engem dühít!
*
Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm,
Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom.
A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni,
Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni!
Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre,
Készíti nekem a zárótüzet… előbbre!
De milyen az ilyen sors,
Mert nekem biz' nem sármos...
*
(Senrjú)
Látom köd marad,
Sorsommal együtt halad.
Életutálat!
Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!
Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.
Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.
Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!
Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.
Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.
Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Kishitűség – hűség – örök hűség…
Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…
Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?
Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…
A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…
Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…
Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…
Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…
Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…
Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!
Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…
Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…
Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?
Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…
A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…
Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…
Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…
Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…
Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…
Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!
Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…
