A fákat színes-őszies vegyes szín belepi,
A hajnali alig meleg… levél szőnyeget teríti,
Köd-sürjes pára lebeg a színtelen rét felett,
Jó lenne itt, újra megint járnánk az avar felett!

Séta közben hallgatnánk, levelek múlás dalát,
A hűvösben a kantáta, alig szedi össze magát…
Lenagyobb hangot a fölre esett levelek adják,
S ha rálépünk, recsegés lesz… fáj, mondják.

Nemrég még meleg volt, ősz nem mutatott nyomot,
Most azonban lecsapott és ügyesen mit ki sem hagyott!
Felhős most idő, éjjel a hold, igy nem is tud körülnézni
De holnap már napnak szabad lesz, tájra melegcsét küldeni.

Vecsés, 2016. július 14.- Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Kishitűség – hűség – örök hűség…

Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…

Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?

Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…

A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…

Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…

Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…

Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…

Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…

Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!

Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…

Ősz miatt elsorvadt levélhalmaz a talpad alatt,
De, hogy rálépsz, emiatt nehogy ostorozd magadat.
Ez bizony benne van az életben, ez az elmúlás rendje,
És majd jön biz' a tavasz és lesz új levél… növény új sejtje.

Tavasszal, lesz talán bú vagy esetleg harag,
De mi nyugodtan pihengetünk a fák alatt…
Tavaszi nap sugara villódzva töri meg a süket csendet,
Közbe sajnálkozva nézzük, egy koldus… szemetesben rak rendet.

Most még az életvonatom száguld a ködben.
És én komoran, csendben, csak ülök a csöndben.
Azon mélázok, hogy mikor lesz már melegedő tavasz,
És bízok, hogy eljő, ki kell várni, ez csak életszakasz.

Ez egy téli vonat, érzem, hogy fűtenek,
De bennem már tavasziak a vágyképek.
Majd ez a vonat lefékez, megállunk múló télben,
Kinézünk és gyönyörködünk a tavasz szépségében…

Vecsés, 2015. február 4. – Kustra Ferenc József

Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó,
Hmm… még talán az ott fénylő csillag is, mi egyelőre lobogó…
Hmm… ez a világ úgy van berendezve, hogy minden múlandó.

Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon,
De hangoztatjuk egy nem… örökön fájón…
Minden veszendő ezen a hétköznapi tájon.

Mert, ha igaz lenne, hogy a szeretet örök, nem volna háború, az ellenségeskedés örök.
Mert, ha igaz lenne, hogy az ember fő oszlopa a boldogság, nem lenne örökös a harca.
Mert minden múlandó ezen a világon, közben meg az enyészet az úr a boldogságon.
Mert sokan állitják a szeretet az örök, végtelen pusztaságon, közben meg ott minden örök.
Mert most is háború van és romba dől a világa, mégis van ki hirdeti, ez a szeretet világa.
Mert azt is mondják, hogy új élet terem a pusztaságon, s aranymag nő elszárad virágon.

Minden mulandó ezen
A világon, szem is lezárul...
Szeretet fényben.

Ha végtelen setét lesz,
Pusztán boldogság, tovább ragyog…
Szeretet fényben.

Minden múlik világban,
De talán szeretet velem lesz…
Szeretet fényben.

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Madách Aladár: [1848 – 1908] azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában.

Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után,
Itt maradnak, tündökölnek csillagok… tán’ furán.
Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje…
Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte…

Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak,
Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak.
A csillagfényben, álmos szemmel látszik, nincsen titok…
Még látom, hogy a lámpaburán meg, túl sok a piszok….

Vajon mit rejt előlünk a sötét csend sűrűsödő fátyla?
Van-e az utakon, árokpartot jelölőn, sok-sok fáklya?
Mit rejt a jelenkor, tudjuk-e, mert az idő nem áll, halad…
Vagy végleg a rosszban poshadunk, és minden régiben marad…?

Most már nem kéne semmi rosszat elfogadni tán'... mástól…
Reggel úgy kéne ébredni, hogy megszabadultunk mától…!

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József