Ön vár engem egy találkozásra
és ez valóban több mint amit reméltem
közben bejött az ősz
esőtől-terhes szürke fellegek úsznak
az égen
ma még nem esik
napnyugaton is eltüntek a bíbor
fények
a lemenő nap vérző színei

Itt már hűvös az alkony
de a találkozásunk még mindig
beláthatatlan
nem úgy hogy egyáltalán
nem látjuk egymást
csak úgy találkozunk levélben
hogy az
nekem kevés
lehet sokat képzelek Önről
az érzemekről
s lehet tévedek
ha azt hiszem, hogy ez magának sem elég

nekem kevés
mert
nem tarthattam még
a karjaimban
nem éreztem csókjainak ízét a számon
úgy telt el a nyár
hogy én csak álmodoztam
magáról
írígy vagyok ? tudom: nem szép dolog ?
hogy van aki
mindennap megérintheti bárhol
míg én
csak a szemeimmel vetkőztethetem le
ha a képét látom


egy képet
hidegen hagy az én százfokos
lázam
szelíd és vad szerelmi ágaskodásom
kitárt karjaim
lüktetése amely ölelésébe zárná
az Ön kívánatos testét
formás csípője feszülését
büszke farát
Ölelném önt
száz karommal százszor
míg levetném
a bársonyos barna ruháját magáról

bársonyos barna ruháját levenném
ahol gyönyörű
melleit
sejtetni engedni
de
én látom holdudvarát is
amikor szemeim levetkőztetik

Én várok Önre mint férfi várhat
egy nőre
most hűvös ősz van majd
tél közelít
én várok Önre majd akkor is
ha dermesztő fagy jön
akkor is
ha az ön vágya értem kihül
ha az Ön szerelme
számomra
elveszik

Sorsomat már fent megírtam,
Ám, leszületéssel felejtődnek a megírtak.
Nem értettem a történtek okát,
Tudtam, senki sem kerülheti el sorsát!
Szükség volt a más állapotra,
Hogy bekövetkezhessen a csoda!
Nagyon féltem, de hittem,
Istennek célja van velem.
Mély álom után, ébredéskor,
Már megjutalmazott Istenem!
Átélhettem más állapotban a létet,
Ébredéskor áthozhattam a képet!
Aranyszínű energia függöny kísérte érkezésem,
Ahogy a csillogó fénykapun átléptem.
Csodálatos fátyolként lebbent a térben,
Köszönöm Istenem, hogy ezt megértem!
Míg mély álomba merülve nézegettem,
Láthattam, hogyan dolgoznak értem!
S ahogy, lélekként közlekedtem,
A lélekpáromra ráismertem!
Amit, földi testünk addig eltakart,
Azt, a lélek most könnyen áthidalt.
Földön túli érzést magammal hoztam,
Mely ősi kötésünk által lángra lobbant.
Megtörtént hát a csoda,
Ehhez szükség volt a más állapotra!

Rég láttalak kedvesem,
Hiányodtól sokat szenvedek!
Olykor magam elé révedek,
Lám, rád talál a képzelet.
Majd két szemed tüzében elégek.
Csak mosolyogsz és nézel,
Ahogy utolsó emlékemben megőrizlek!
Látom minden rezdülésed,
Hallom bársonyos hangodat.
Mintha most is szólnál hozzám,
S én örömmel válaszolok.
Érzések kavarognak,
Képek peregnek,
Mint a néma filmekben.
A szavak néha eltűnnek,
Az energia rengetegben!
Búcsúzóul átölelsz,
Én boldogan simulok hozzád,
Biztonságot nyújtó karjaidba.
Pár pillanatra, együtt ver szívünk,
Ám mostoha az élet,
S szétfoszlanak a képek.
A távolból még kedvesen,
Visszaintesz nekem.
Ne félj Kedves,
Míg élek megőrzöm e képet,
S amit irántad érzek!
Csak ez maradt meg nekem,
Majd, ha szólít a végzetem,
Utolsó képként, boldogan átviszem!
Majd egyszer, ott újra találkozom veled,
Addig, híven őrzöm lelkemben,
Az őszinte, mély szeretet.
Egy örök életre drága szerelmem!

Azon a reggelen
amikor visszatért
amikor
szép arcát újra láttam
száz karral öleltem volna
mert feltámadt Önért újra a vágyam

Én írtam Önnek s ennél több mi lehet
köszöntésként szerettem volna vezetni
parázna
angyalként
a kezét testemen
hogy szeliden és vadul ismerkedjék velem
de a vers amit írtam önmagáért
beszélt

Én is szinte látom büszke kék
tekintete tüzét ami talán megvet
de szeretem mégis

tudom
amit Önről tudok az még kevés
szinte semmit sem árult el az a pár
beszélgetés
ami közöttünk volt
semmit sem árult el magáról
az én vágyakozó szerelmes éjszakáimról
s rólam se persze

Ha Ön
másba szerelmes mincs mit
tennem
kifeküdhetek az Ön küszöbe elé
a hóra tudom
akkor sem ér
semmit
az én lángolásom szen a nyári
alkonyon

Ön úgy vélem erős társat keres
kinek szövetséget ajánl
vagy nem keres senkit
míg
én szerelemről beszélek

ami egyszeri és megismételhetetlen
és
ami vihar
ami nem vár, nem kérlel
ami jön mint maga az élet

Ön mondhatja azt
hogy ez csak testiség
Ön azt mondhatja
ha húsz éves lenne,és én is fiatal
lehet elsodorná
verseim szirén-hangja

nem tudom
csak azt tudom, hogy
csak a most van
most kell szeretni ha még szeretni akarunk
most kell ölelni mielőbb és gyorsan
metrt ki tudja lesz e
holnap

bár a versem önmagáért beszél
én
Önt
szeretném ha szerethetném

ha az
Ön ölelései engem
szeretnének
minden nap ünnepnap lenne
mert ölelései elraganának
és egy másik
világba
elvinnének

ha hűs tenyerébe rejthetném
lázas arcom
ha ölelő karokkal várna
ha elfogadna
ha átringatna egy másik
világra

ha láthatnám többször édes arcát
ha hallhatnám a gyönyörtől
ujjongó
hangjait
gyönyörű lenne
s ha szemem sugarai fellobbantanák
az én vágyam tüzén
s az Ön vágyait
ha érezhetném forró ujjainak
érintéseit

térdrehullva
szeretném imádnám csókolnám
az Ön csodáit
el nem követett büneim
bűnbocsánatát is várva
térdre hullva
csókolnám Önt csókjaimmal
egy nagy mindent elsöprő
feloldozásban

Érezni akarom
a testedet

szemeimmel inni a
látványt

a tested minden
gyönyörű hajlatát

ahonnan sugárzik
az asszonyi vágyad

ahová képzeletemben
most is rá forrasztom
a számat

ahol levetem rólad
minden ruhádat

ahol vad és szelíd
csókjaimmal
elhalmoználak

s ha csúcsra ér a lázunk
s ha számba veszem

szemérmes ajkaidat
csiklód keményedő
háromszögét

úgy csókolom majd
ezt a forróságod
hogy kéjed

a csúcsra érjen
a ott engem bevárjon

szerelmed síkos nedveit
ízlelni fogom öled
illatából

hogy újabb vágyat keltve
izzanak majd a számon !

És ha jő a szent
feloldozás amikor

nagy sóhajok
s halk sikolyok között
tövig benned lesz a vágyam

akkor szorosan
a kajaimba zárlak

s csípőm apró mozdulásaival
finoman löklek majd téged

Mozdulj te is ! Szeress !

míg betakarnak minket
s elaltatnak
százfokos esti fények