Idő 
Értékelés 
Értékelés Fáradt és csüggedt voltál,
a műhelyed teleszórva ötletekkel.
Balzac gipszből, tekintete délnyugat felé,
a Táncos agyagból egy nedves szövetbe burkolva.
Árnyék és fény,
de inkább a Pokol Kapuinak árnyalatai.
Gipsz, bronz, agyag és szépia -
egy fakuló, süllyedő estélynek vállalatai.
És akkor a múzsád hátulról támadott -
elragadta torkodat
hogy szemeid majdnem vérrel könnyeztek,
Egy hosszú pillanatig összefonódtatok.
E pillanat olyan volt mint egy való jelenet.
Most meg van örökítve - Musée Rodin, Paris -
A SZOBRÁSZ ÉS MÚZSÁJA -
sötét csiszolt bronzból öntve,
melyben egy álom és egy látomás
egybe vannak kötve.
a műhelyed teleszórva ötletekkel.
Balzac gipszből, tekintete délnyugat felé,
a Táncos agyagból egy nedves szövetbe burkolva.
Árnyék és fény,
de inkább a Pokol Kapuinak árnyalatai.
Gipsz, bronz, agyag és szépia -
egy fakuló, süllyedő estélynek vállalatai.
És akkor a múzsád hátulról támadott -
elragadta torkodat
hogy szemeid majdnem vérrel könnyeztek,
Egy hosszú pillanatig összefonódtatok.
E pillanat olyan volt mint egy való jelenet.
Most meg van örökítve - Musée Rodin, Paris -
A SZOBRÁSZ ÉS MÚZSÁJA -
sötét csiszolt bronzból öntve,
melyben egy álom és egy látomás
egybe vannak kötve.
Borús éra – szélvihar…
Mentem volna ki a szabadba… nem voltam régen…
De vad, sötét, ólmos felhők lógtak le az égen.
Láttam, az út is nyálkás, csúszós, és sáros
És ez szabadba, nem kedvező, nem sármos.
Esik a fránya eső, hideg szél is fúj,
Még a kutyát is beengedem, muszájbúl.
Szegény pára ne szenvedjen, a rossz időtől,
Bent összebújva szabadulunk, csömörömtől?!
Kint… látom, a hideg szél dühöngve süvít, vadul,
Jobb nem kimenni, ő az úr, magának pazarul…
Bízunk kutyámmal, minden szélvihar véget ér egyszer
S kimegyünk a saját kiskertünkbe… ott nem lesz vegyszer!
A kéményben még haragosan fütyül a szél,
Behallik dallama… most semmi jót nem ígér.
Sötétlila felhők, kutyámmal vágyjuk, távozzatok!
Nekünk, ne süvítsetek, inkább menjetek hozzátok.
Hosszúra nyúlt, ez a hűvös, esős időszak
És bízok benne vége lesz… borús érának.
Én akkor gondtalanul élvezhetem, kertemben szabadságot,
Lesz szép napsütötte táj… Mi szívemben gyújtja szeretetlángot.
Vecsés, 2013. június 19. – Kustra Ferenc József
Mentem volna ki a szabadba… nem voltam régen…
De vad, sötét, ólmos felhők lógtak le az égen.
Láttam, az út is nyálkás, csúszós, és sáros
És ez szabadba, nem kedvező, nem sármos.
Esik a fránya eső, hideg szél is fúj,
Még a kutyát is beengedem, muszájbúl.
Szegény pára ne szenvedjen, a rossz időtől,
Bent összebújva szabadulunk, csömörömtől?!
Kint… látom, a hideg szél dühöngve süvít, vadul,
Jobb nem kimenni, ő az úr, magának pazarul…
Bízunk kutyámmal, minden szélvihar véget ér egyszer
S kimegyünk a saját kiskertünkbe… ott nem lesz vegyszer!
A kéményben még haragosan fütyül a szél,
Behallik dallama… most semmi jót nem ígér.
Sötétlila felhők, kutyámmal vágyjuk, távozzatok!
Nekünk, ne süvítsetek, inkább menjetek hozzátok.
Hosszúra nyúlt, ez a hűvös, esős időszak
És bízok benne vége lesz… borús érának.
Én akkor gondtalanul élvezhetem, kertemben szabadságot,
Lesz szép napsütötte táj… Mi szívemben gyújtja szeretetlángot.
Vecsés, 2013. június 19. – Kustra Ferenc József
Itt van a hőség,
Ez nem újféleség,
Vele küzd létezőség.
Meleg tűrés vakmerőség?
Izzadó higanyban görcsösség...
Hőmérő rosszallása hülyeség!
Melegben megbolondulni veszettség.
Hinni, hogy eljött a vég, tehetetlenség,
De ekkora hőség... lehet reménytelenség.
Melegben eljött a nyári idő, most van bőség,
Felhők elmenekültek, nem küzdenek... hőség-bőség?
Ezt a hőt nehezen bírjuk... győz az elviselhetőség?
Vecsés, 2018. július 31. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".
Ez nem újféleség,
Vele küzd létezőség.
Meleg tűrés vakmerőség?
Izzadó higanyban görcsösség...
Hőmérő rosszallása hülyeség!
Melegben megbolondulni veszettség.
Hinni, hogy eljött a vég, tehetetlenség,
De ekkora hőség... lehet reménytelenség.
Melegben eljött a nyári idő, most van bőség,
Felhők elmenekültek, nem küzdenek... hőség-bőség?
Ezt a hőt nehezen bírjuk... győz az elviselhetőség?
Vecsés, 2018. július 31. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".
Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Öregségemről… ez most vízióm?
Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?
A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.
Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?
Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?
Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.
Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.
Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.
Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.
Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?
Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?
Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…
Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’
Hmm… lehet, hogy őrült vagyok, mert öregen is reménykedek?
És még, ezt is titokban teszem, mint a kicsi gyermekek?
A
Remény
Állandó.
Vagy te idős,
Vagy apró gyermek.
Nem
Merem
Reményem
Felfedni. Még
Őrültnek hisznek!
*
Miért nem akarom észrevenni, hogy a halál már itt kaszál,
Miért nem hallom, hogy a túlvilágról a visszhangom visszaszáll?
Szól,
Hangom!
Senki sem
Hallja. Menni
Még nem akarok!
*
Tényleg őrült vagyok? Ne fáradjatok, én ezt, régen nem tagadom!
Minek, ha ilyen öregen, már nincs kezemben semmilyen hatalom?
Ha
Őrült
Is volnék,
Így öregen
Nincs elég erőm.
Már
Szenil
Lettemre,
Így öregen
Nincs elég erőm.
*
Rongy életemben mindig az illúzió-pillangókat kergettem
És rongy ember lehettem...soha semmiben nem volt, semmi sikerem.
Csak
Álmot
Kergettem,
Létem hitvány.
Siker elmaradt.
*
Boldogság? Röhej! Nekem, szemből fel, csak a mesékben csillant,
Pedig ez volt vágyaim forrása, de csak a ködben villant.
Mi
Az, hogy
Boldogság?
Az létezik?
Hiú ábránd volt.
*
A bánat, az aztán kitöltötte létem, mint vörösbor a hordót,
De főleg disznótrágyával, mint tenyészmalacok az egész akolt.
Bú
S bánat,
Az volt, mint
Tengerben víz.
Csakhogy nem, elnyelt.
*
Hinnem, már nincsen is miben, és megöregedve már nem tudok
Szeretni? Nincs kit, nincs mit… meghalni vajon, nyugalomban fogok?
Hit?
Elszállt,
Nincs miben.
Szeretni? Nincs
Kit s mit. Béke lesz?
Nincs
Miben
Hinnem. Nincs
Kit szeretnem.
Békét kaszás hoz.
*
Mesélik, hogy a kárörvendő halál, majd kárörvendve nézi az utolsó perceket,
És kimondottan élvezve hallgatja majd, az utolsó, mámortalan leheleteket…
Vecsés, 2017. március 11. – Szabadka, 2017. november 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe: ,,Van-e még remény?’’
