Oh, emberi elégtelenség,
mely sokat kíván,
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet csodás varázsát?
Mit ártott hát Ő neked,
hogy te mégis így kínzod!
Bőrét mocskolod,
húsába vasat szúrsz.
Vérét is te átkozod,
oh, emberi elégtelenség.
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet teremtő gyönyörét?

Ő az ki életet biztosíd neked,
ő is az ki ezáltal gondviselőd lett.
S te, oh emberi telhetetlenség,
te mégis így bántod Őt?
Bár éltetőd,
s temetőd is Ő lesz majdan.
Neked rosszat nem kívánt soha,
Vérével is Ő mosdat,
s bűneid miatt neki soha,
Soha egy rossz szava nem volt,
mi ártott volna számodra.
Miért? Mond, miért bántod Őt?
Őt, ki még most is éltetőd.

Ma bősz, zord nap jött.
Száll a por, és zúg a szél.
Ős fák közt tép, zúz.
Hull a könny hisz sír az ég,
Tört a hit, tán itt a vég?

Vén fán nincs ép ág.
Huny a vad és búj a nép.
Mind fél ki itt él.
A szép táj most rút színt kap,
Rég nem volt már ily csúf nap.

Szasz! Én leszek csábítód, Ella,
Ne rebegj, nem leszek én béna…
Gyere vacsizzunk meg…
Jólesett? Desszert meg…
Ülj le bátran… már foglak Ella!
*
Ó, hát szevasz, te nagy szívtipró!
Szavaid, mint pezsgő, – csiklandó!
Vacsorád fenséges,
Desszerted veszélyes...
Fogni csak az tud, ki hódoló!
*
Félsz? Egyesítsük lelkeinket,
Száj, szájba… ne mozogj, se tetet.
Amígy ezt nem lehet…
Ölelj, add szemedet.
Jó, ha rám tapasztod testedet!
*
Nem félek, csak érzem szívedet,
Szavak nélkül tudom, mit lehet.
Ha szemed rám talál,
A világom szétmál.
És magamhoz húzom testedet.
*
Befúj a szél az ablakomon,
Párnám harapom… haverkodón!
Téged kén’ megenni…
Húsodat csókolni…
Minket fúj a szél ablakomon.
*
Te vagy, ki elcsavart a szélben,
Simogatón, de nem is félszen.
Jöjj hadd harapjalak,
Karomba zárjalak!
Szívem tárva... ott lenni éden!
*
Felkérlek tangózni az ágyba,
Őrületbe űzlek… a vágyba.
Közben beszélgetünk…
Képek, miket élünk…
Egyénileg süllyedünk vágyba!
*
Táncba hívsz, mily’ csábító szavak!
Majd ringunk, mint vízen a csónak.
A szóval is ölelsz,
Karoddal átölelsz.
Őrülté tesznek égő vágyak!
*
Asztalon volt, megszólalt telód!
Szemedben volt, hogy kár… Akarod!
Külföldön volt… megjött
A férjed, itt… lökött!
Lelkünk együtt… tangó! Tagadod?
*
A telefon tévesen csörgött,
A férjem már rég elköltözött.
Én nem vagyok ravasz,
Most jön egy új tavasz.
Nem tagadom, lelkünk összejött!

Vecsés, 2025. április 11. – Siófok, 2025. április 12. -Kustra Ferenc József- írtuk: romantikus LIMERIK csokorban. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva a párosakat írta!

(3 soros-zárttükrös)
Ha szép a búcsú, az maga a dal…
Szép búcsú olyan, mint egy örök dal…
Ha szép a búcsú, az maga a dal.
*
(leoninus)
Sokatoknak tizennyolc évesen, ez első nagy búcsú lényegében!
Itt már elmúlsz fiatalkorúnak lenni, felnőtt korra kell még várni…
Az huszonnégy évesen jön el, addigra már egyetemet végzed el.

Ez a ballagás, ahol most énekelsz, nem egy művész karc, de kezdődő, hosszú kultúrharc.
Az egyetem, ahová elballagsz, maga a szentély és megy veled barátod Elemér.
Tán’ nem látsz az öledben lévő virágoktól, énekelve búcsúztok az iskolától.
*
(Septolet)
Ballag a vén diák,
Életfirkák,
Életindák,
Diákok jópofák.

Ballagás, végleges elvonulás,
Fiatallét siratás,
Búcsú-sírás…
*
(leoninus)
Innen elmenni komoly szándék, már választottál, el is döntve, akarnék…
Talán utoljára fogjuk a másik vállát, énekeljük búcsúnótát...
*
(Bokorrímes)
Ölnyi virág a szeretetet szimbolizálja,
Szintje és a sokféle színe a szimbolika
Értésének, a búcsúkultúrája a mába…
*
Tanárokkal, társakkal
Holnaptól el is váltok végleg!
Új lét… menjetek.

Társasági életet,
Immár új társakkal élhettek!
Új lét… menjetek.
*
(Bokorrímes)
Még egyszer a dalt énekeljétek, ez már a végső búcsú vége!
Hmm… és nem lehet tudni, kinek lesz hosszú, boldog sőt, sikeres léte…

Vecsés, 2023. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a középiskolai ballagásról.

Ballag már a vén diák, tudja is már, várják a középiskolák.
De még csak tizennégy évesen, ez jó döntés, precíz döntés lészen?
Több helyre jelentkezett és oda megy, ahol az iskola jelentkezőt felvehetett!
Nem tudni előre, hogy negyven évesen, mi lesz a sorsa, foglalkozása mi lészen…

Itt most az osztállyal nagy a búcsúzkodás, körbejárnak mindent, megy a nagy énekmondás.
Szülők, rokonok már elhalmozták őket virággal, köszöntés is, szinte sírós szájjal.
Ősszel majd az új isiben, lesz más az iskola, a tanárok, a társak és így minden.

Az elballagással már egyféle élettel följebb lépnek, nincs helye fellebbezésnek.
Ölbe a virág, énekelnek, elől lévő vállát fogják, már elballagni készülnek!

Vecsés, 2023. április 21. – Kustra Ferenc József - íródott; leoninusban.