"Néhai Horváth György barátom emlékének."

Ma visszajöttél újra régi jó barát
Visszaszállott halvány, sápadt szellem-arcod.
Láttalak, mint egykor régen, ma már régen
Ifjan kacagva pompás búja réten
Láttalak vágyva nézni szőke nők után
Mint oly sokszor, oly sok tavaszi délután,
Láttalak mosolyogni sötét szemeddel.
Ma visszajöttél újra régi jó barát.

Egy tűnő arc után vágyódom
Mosolygó, tarka arc után
Egyszer láttam, egy téli délutánon.

Kikacagott a meleg prémből
Az arc friss volt, üde, hamvas
Rózsaszínű a sok krémtől.

Egyszer láttam, többször nem,
De ma is látom, sokszor látom
Amint kacagva tova libben.

Kerestem, de nem találtam
Jártam kertben, téren, utcán
S kerestem mindamerre jártam.

Hiába jártam nem találtam
Elvesztettem tolongásban
S örökre tőle - jaj - elváltam.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni, vígan, szépen, kéken
Lassan halkan tovaúszó felhő
Nézni fentről, amint a virág nő.

Felhő szeretnék lenni az égen
Élni szeretnék kacagva szépen
Járni lassan, mint felhő az égen
Az ezer veszélyt átélni épen.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni minden sötétségen
Élni világosságba, fénybe, színbe
Belelátni egy apró női szívbe.

Kármin ajkad, mint a vérszirom
Ízzik arcod fehér mezején.
Kék a szemed, mint a nyári ég
Pilláid bársony-feketék.

Tested selymes, lágyan hófehér
Hókezeden kéklőn kék az ér.
Mosoly torzítja ajakad
Aranyeső dús szőke hajad.

Május kacag az arcodon,
A Tavasz veled vérrokon
Május csörgedez eredben
Vörös vágy fehér keretben.

Arcodon mámorvirágok égnek
Borus szemem csak Téged lát szépnek
Szemedben ég az új Tavasznak lángja
Bolond ki a Nyárt, Őszt, Telet bánja.

Valentini János festményéhez.

Szalmaágyon fekszik a lány félkönyéken,
Barna szép feje nyugszik a tenyéren.
De szemei nem nyugszanak; az ágy végén
Ott révedeznek egy ifju hangszerén.

Féloldalt ül az ágy végén a legényke;
Ám az nem baj, hogy rongyos a kabátja,
De a szive és szemei tiszta fénybe
Föllángolnak ahogy a leányt látja.

S féloldalról amint nézi mosolyogva
A leány figyelő arcát, keblét, nyakát;
Ujjaival a gordonkát fölhangolja
S adja lágyan epedő szivük dalát.

Hol a müvészet és önzetlen szerelem
Árasztja el a szép ifju sziveket,
Itt a kis szobán át süt a nap melegen
És reájuk egy ujvilág fölnevet . . .