Mosolyrügyeit
Elsorvasztja a közöny...
Búbánat-kóros.

Kedvtelenséget
Űző szép gondolatok...
Derültségesek.

Szórakoztató,
Sziporkás szösszenetek...
Szikraszórósak!

Hangulatvesztés...
Kinn a természet ölén
Orvosolható.

Lelked beérik
Miként hajad fürtjei
Kifehérednek.

Megírattatott:
Végzet elől menekvés-
Lehetetlenség!

Borús időkben
Dagonyás, lucskos utak...
Létszekér döcög.

Zavaros jövőt
Szennyes idők vizében
Gyermek is látja.

Gaz-tettek nőnek,
Mint égig érő paszuly...
Mértéktelenség!

Ó, a gyermeki mosoly,
Szülőnek hosszú életet ad…
Boldog nevelés…

Vecsés, 2025. május 24. – Kustra Ferenc József- írtam: senrjúban!

Első pillantás – egy lopott varázs,
szívem kihagyott egy dobbanást.
Mosolyod könnyű szélként ért,
s én már tudtam: elvesznék.
​
A szerelem, mondják, mély víz,
hát ugorjunk bele – miért is ne?
Ha süllyedünk, hát együtt tesszük,
s ha úszunk, hát nevetve.
​
Ölelésed parttalan óceán,
benne ringatózom csendesen.
Nem bánom, ha hullám ráz,
csak te legyél a végtelen.
​
És ha egyszer megkérded tőlem,
miért szeretlek, miért vagyok veled,
csak annyit mondok: mert mit sem érnék nélküled.

Szív melengetően simul rám az érkező új tavasz,
Lassan már a sugárkéve is erősödik… jő tavasz…
Szív melengetően simul rám az érkező új tavasz.
*
Meleg szellő száll,
tavasz érint gyengéden.
Szívem mosolyog.

Éled a világ,
lágy sugár simogatja.
Álmodik a föld.
**
Hajnalokban még a télvégi eső szitál, fázok is kicsit,
Szétnézve látom, hogy a felhők nem oszolnak... semmiért semmit…
Hajnalokban még a télvégi eső szitál, fázok is kicsit.
*
Fázós hajnalban,
szitál a semmiből is.
Felhők makacsok.

Hajnali cseppek,
futnak az ablakomon.
Fény visszaalszik.
**
Tegnap hajnalban arra ébredtem, dübörög a kinti ébresztőóra,
Villámlott is és ez talán a tavasz eleje volt, tegnap virradóra…
Tegnap hajnalban arra ébredtem, dübörög a kinti ébresztőóra.
*
Vihar doboltat,
álmok párnáját veri.
Ébred a tavasz.

Kinti morajlás,
villanó álmok között.
Megmozdul a fény.
**
A sárgás sugárkévében ébredt a közép-erős szél, leveleket fujt el,
Két kotorék kutyánk egy házban fáznak, laknak, nem keltek… az isten hidege…
A sárgás sugárkévében ébredt a közép-erős szél, leveleket fujt el.
*
Sárga fény lobban,
a szél leveleket űz.
Kutyák szuszognak.

Fázik a ház is,
üres udvaron remeg.
Két szív melege.
**
Közben már napok óta látom, szemem nem fedi sűrítő ködfátylom,
Mintha színesedne a tájkép, mire vágyok, éremélem nem álom…
Közben már napok óta látom, szemem nem fedi sűríti ködfátylom.
*
Álom, vagy valós?
Tisztul a szemem előtt,
a vágyott tájkép.

Színesedik már…
halk ködfátyol lebbenő.
Hit ígérete.
**

Vecsés, 2025. április 26. – Siófok, 2025, április 27. Kustra Ferenc József- írtam 3 soros-zárttükrösben. A senrjúk, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája.

Ahogy közeledett a húsvét, a mi nyuszink nyűgös lett.
Persze jogos is, mert neki meg a munka közeledett.

A nyulam-bulam, már húsvét este eltűnt,
Csak hagyott egy kis cédulát, ami feltűnt,
Mert az ajtóra szögezte, hogy elment a melóba,
Ha reggelre télutó lenne, keressük a hóba…

Hogy a macska rúgja meg ezt a húsvétot
Mi aztán most várhatjuk az ajándékot…
Mi hogyan kapjuk meg, ha saját nyulunk éppen máshol kézbesít!
Meló fontos! Ránk, meg akik etetjük, nem is gondolt egy kicsit?

Reggel én jó korán felkeltem ideges éjszaka után…
Nyúl a ketrecben elnyúlva... a fárasztó éjszaka után,
És látom, beste, teremtette, kirakta az ajándékokat,
Az udvaron fészkekbe, nem elfeledve el a háziakat.

Szabad-e hát történetem után, lányok-asszonyok
Elővennem a szagos vizem, mert most locsolkodok…
Mosolyogtok ti, majd tőle télen is és nyáron...
Ha ügyes voltam, kérem én a piros tojásom…

Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József