(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)

Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!

Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.

Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.

Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.

Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?

Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.

Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.

Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!

Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...

Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.

A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?

A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!

Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-

A szó elakad, a szívem megszakad,
mint egy haldokló égi gondolat.
A lelkem sír, zokog, riadt, mint egy véres,
kegyetlen, láthatatlan kés árnyéka.

Könnyeimmel küzdve, félve, remegve kérlek,
gyere vissza, lelkem legőszintébb lénye.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.

Már nem fáj neked, drága édesapám,
ki mindig óvott, védett, mint egy édesapa a legnagyobb álmát.

Örökké a szívemben fogsz élni, és ha az égre nézek,
tudom, hogy a legnagyobb csillag ma is nekem fénylik.

Mert eljött a búcsú, legfájóbb ez nekem.
Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,
mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.

Télapó, te fehérszakállas, szavasszánon utazó!
Télapó, Te gyermeki öröm könnyet kicsalogató…

Ha jönnél és meg is érkezel, akkor lesz itt sírás-rívás,
Aminek mindannyian örülnénk, mi öröm sírás-rívás…

Télapó, ha beléptél már veheted is le a puttonyod,
Remélem, hogy a fájdalmas könnyeket látni nem akarod…
Tálapó, remélem lánykákat, fiúcskákat jutalmazod,
Remélem, hogy a vásárlásodnál, volt kellő akaratod…

Ha mindent rendben elintéztél, akkor még majd én is örülök!
Ha gyerekek sírva mulatnak, akkor jók a téli örömök…

Igyekezz kérlek, akár tekerd előre a naptárt,
Itt már mindenki rólad beszél, előre a naptárt…
Tudd, hogy van gyerek, aki már pityereg, hogy lehet, nem is jössz,
Tudd, hogy én nem győzőm vigasztalni, bízunk… jössz, vagy mi a szösz?

Ha arcod nem is fog nagyon látszani a nagy bajusztól és szakálltól,
De szemedet mosolyogtasd lefele, ne ijedj a sok kis baráttól…

Vecsés, 2022. december 1. – Kustra Ferenc József

(3 soros-zártükrös)
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
Szán menetszélben… nélkülöző szélvédőtől…
Mikulás arca biztos pozsgás a hidegtől.
*

(Bokorrímes)
Úgy néz ki a szán sunnyog, (ajándék nincs meg?) mert nagyon csendben jön,
Valami azért zöröghetne rajta, mondom én ökörködőn…
A gyerek meg már ideges, lassan kész rá, hogy még egy sort bőgjön.
*

(Senrjon csokor)
Lassan én is izgulok,
Fehér szakállú csak nem beteg?
Vigasztalandó…
*
Tényleg, mily’ csendes a szán.
Legalább kerék nyikorogna!
Jaj, Apu, hüppögi…
*
Meghallom, hogy valaki
Mászkál a tetőn, recseg a jég…
Gyermeki mosoly.
*
Magányos ló-nyerítés…
Jesszus! Rénszarvasnak mi baja?
Más nyelven beszél.
*
Látom, macska ablaknál
Éppen zuhan! De a télapó?
Már én is várom…
*
Gyerek nagyon kacarász,
Tetszik neki macska puffanás.
Lovaskocsi el…
*

(10 szavas csokor)
Feleségem szól, telefonáltak, majd reggelre itt lesz,
Ajjaj, ez fönnforgás…

Gyerek kérdezi, hogy ez biztos-e,
Mert neki még sírni kellene…

Feleségem elparancsolja fürdeni,
De ezért meg kell küzdeni.
Nehezen fürdeti.

Csomagfutár az árokban, ezt én tudtam meg.
Nekünk is hiányzik…

Vecsés, 2020. december 1. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.

(1. septolet csokor)
Hátralévő, koraérő, hazatérő,
Elbeszélő, hasbeszélő, gőgicsélő, félrelépő.

Lélektépő, idegtépő,
Ingyenélő,
Felemésztő, elemésztő.
Dülöngélő,
Régmeglévő.
*

Meglévő gondozónő, ápolónő,
Zsörtölődő, önemésztő.

Béketűrő,
Megigéző, múltidéző,
Ösztökélő, hitfélő,
Rábeszélő, ékelődő
Szívtépő csipkelődő.
*

Közelítő közvetítő, lelkesítő,
Édesítő egyesítő, együttérző.
Húrfeszítő félrelépő.
Édesítő egyesítő,
Szívderítő.

Istenfélő,
Szembetűnő jelenlévő.
***

(2. septolet csokor)
Hívogató, bátorító,
Reményhozó, bízva váró.

Szótlan élő,
Családőrző,
Könnyletörlő, sebkötöző,
Békehintő, reményt őrző,
Sorsviselő.
*

Szemsugárzó, mosolyt adó,
Szívbuzdító, táncba hívó.

Szikrát hintő,
Vágyébresztő,
Ölelkező, lélekértő,
Csendtükröző,
Mosolygó nő.
*

Gondoskodó, simogató,
Erőt szóró, összetartó,

Álmot őrző,
Álmot szövő,
Béketűrő, békehintő,
Titkot őrző,
Újrakezdő.

Vecsés, 2025. november 5. – Siófok, 2025. november 8. – írtuk kétszerzősnek. Én írtam az első septolet csokrot. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam írta a másodikat.