Reggel korán piacra mentem és a ködfátyol, mint táncos jól ki is tett magáért!
Néha eltűnt, visszahúzódott, ilyenkor a kelő napnak bő helye volt magáért.
Én a reggeli pirkadatba néztem, a fejem is jól arra fordítottam,
Mire a piacra kiértem, arcon kipirosodtam, pirospozsgás voltam.
*
(3 soros-zártükrös)
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott,
Semmivel nem törődött, kicsit sem alkalmazkodott!
Már a piacon kemény, zömök ködfelhő fogadott.
*
(anaforás, 3 soros-zártükrös, önrímes)
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott,
A napfény velem fúzióba lépett, arcomon látszott…
A köd, a pirkadati napfénytől rózsaszínnek látszott.
*
(Bokorrímes)
Bevásároltam, de az utcákban hazafelé, hol volt köd, hol eltáncolt,
Ahol nem volt, ott napfelé fordultam, de ködfátyol rendre visszatáncolt.
*
(Leoninus)
Otthon elsőnek a tükörbe néztem, pirospozsgám maradt, ezt reméltem.

Vecsés, 2016. december 26. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Aki egyszer toll percegtetőnek beáll,
Annak a nyugalma, örökre tovaszáll…
Estéit, gyertya halvány fényénél tölti,
Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti.

Aztán, mire a papirusz tele lesz,
A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz!

Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva,
Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya…
A ceruza, ha volna hegye, még leírná,
De a lélek, azt, akkor is örökre fájná…

Papiruszba vésett igazságok,
Csak zúgnak a szélben, mint platánok,
És a régmúlt, halott emlékei…
Olyan már nincs, kinek elmeséli…

Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam...
Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam.

Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József

Jöjj már hideg!
Egész nyáron melegem, volt, már ilyen nem kellene!
Hideg karod, élvezettel fogna, úgy ölelgetne…
Kérem, akkor elmúlhatna a szenny, a bűn, a sár,
Ez az mire sokan is vágyunk, megtörhetne már.

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…

Jöjj már hó!
Építenénk klassz időjárást álló hóvárat és meg hógolyóznánk…
Kesztyűbe nem nagyon lehet hógolyózni, meztelen kézzel meg fáznánk.
Aztán gyorsan egymás ellen fordulnánk,
Hógolyót kemény-acélosra gyúrnánk…
Klassz lenne a végzetünk ellen megküzdeni
Ezért még a szembe árokba is elmenni…

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…

Jöjj már fagy!
Gyere csak, úgy hallottam a forró szívek orvosa vagy…
Jóságból tán’ szép szavakat rebegnél… Velünk oly’ jó vagy.
Az én és a mi álmainkat hűtenéd, perzselő nyár már úgyis elillant,
De bizony, mi még szeretettel a szívünkben őrizzük… rémült, ha rád pillant!

(Leoninus)
Majd’ felvet a bölcs élet, de csak majdan kérek ilyet…

Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Jörgné Draskóczy Ilma (1884-1945) „Jöjj tél!” c. verse átirataként!

Tisztán és tükör nélkül
látom a világot.
Minden a helyén van,
én már többé nem vitázok.

Reggelenként felébredek
s aztán megreggelizek.
Csinálom a napi tennivalót.
Este nem veszek be altatót.

Zűrös régi életemnek vége.
Az akadályok megszűntek.
Nincs bennem több kígyó mérge.
Minden mást a múlt tűzére!

Szóval mire van szükségem?
A sok zűrzavar földön s égben?
Az összes lutrit hátra hagyom,
és élek a szeretet hitében.

Agya sosem volt slampos.
Már mint vörös hajú,
szemüveges kis taknyos
komoly gondolkodó volt:
.
- Jaj! Mi lesz ha fütyülőm
többé nem fog felállni,
és egy táguló világban,
mit is fogunk csinálni?

Édesanyja megnyugtatta:
- Brooklyn viszont nem tágul!
Fütyülője csak annak lankad,
ki túlmértékben hozzányúl!

Egyszer megkínálták kokainnal,
de ettől hatalmasat tüsszentett.
Száz dollár értékű fehér hó
a levegőben elveszett.

Csínos leány lett szeretője.
de mire viszonyuk leromlott,
a leány bakancsban járt,
mert fasiszták kőzt kódorgott.

Sok filmje a zsidókról szólt,
Mert ő maga is zsidó.
Tudott önmagán nevetni,
és jó humorral szónokolt.

Úgy változtatta szeretőit,
mint más ember az alsóneműt.
Még él, de már nyolcvanhat.
Vajon fütyülője ép maradt?