Pedig érdemtelen vagyok rá…

Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem,
Mert ez a mostani a végső lehetetlenem…
Tálán azért egy jobbas élet járna ki nekem.

Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött,
A csendem a semmi, addig körözött, míg lelkembe nem öltözött…
Ahogy öregszem, már lassan nem is fáj a csend, ami kifejlődött.

Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe,
Ezzel a léte kiteljesedik, az élete végzetes semmiségébe…
Minden ember ki öregszik, az öregségével, rohan a nagy semmijébe.

Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek,
A sorsok azonban összefogtak, így aztán mi lettünk az érdemtelenek…
Pedig öregek között többen is vagyunk, kik talán jobb sorsra érdemesek.

Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem,
Az idő és így az öregség sem áll meg, létem, sorsom a tehetetlenem…
Az újra törekvő vágyam, talán célszerűbb, ha immár végleg elengedem.

Vecsés, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József - íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az! Ráadásul az ízlésünk sem ugyanaz!)

Olvad a hó, felmelegszik a jég.
Látom, már jő a tavasz, ez tél vég.
Milyen szomorú lenne meghalni,
Amikor mind úgy vágyódunk élni.
*

Tavaszodik, esték példátlanul szépek,
Felhőtlenek, aranyosan sötétkékek
És díszített, vakítóan fényes Holddal
És mint planetáriumban, csillagokkal.
*

Látom az orgonacsokor példátlanul szép,
Fürtöket mintha márványból faragták volna.
Ebbe a szép tavaszi csokorba minden szép,
Örülök, mert nem látnám, ha tavasz nem volna.
*

Ha az életünk folyónak képzelhető lenne…
Olykor feneketlen örvényekre bukkansz benne,
Vergődsz, forgolódsz, úsznál, nyakig merülsz eleve.

Odafent vígan és áldottan folyik az élet…
Az események úsznak egymás felé, lásd mindet…
Örvényből kikerülni is lehet, úszd a szintet…
*

Ha a trombita hangja nem recseg,
Ha pletyis szomszédasszony nem fecseg,
Akkor oly' jó nagy a csend-fergeteg.
*

Együnk mindenféle főzeléket,
Hajón gyorsan tömjük be a léket,
Így tegyük egészségessé létet.
*

Amikor testet ölt az álom,
Akkor lesz valóság, a vágyom,
Mit elgondoltam és nem bánom.
*

Élet viharában nagyobbacska örömök jelentik napfényt
És a sok icike-picike öröm meg az apró csillagfényt.

Vecsés, 2012. október 12. – Kustra Ferenc

Harcos léptekkel
Taposom életösvényt.
Vezérfény nincsen.
*
Harcos gondolat
Lehet vezércsillagom.
Vezérfény minek?
*
Könnycseppem gördül.
Lelkem lökte arcomra.
Vezérfény segít?
*
Könnyektől látok,
De mintha ködben lennék.
Vezérfény ködben?
*
Szél tépi hajam,
Egész életben kócolt…
Vezérfény elbújt?
*
Könny-ködben megyek,
Araszolok halálig.
Vezérfény kihuny?

Vecsés, 2019. július 11. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban.

Mintha visszafelé folyna az idő.
Ahogy írok, úgy fogynak a szavak,
Míg csupán, csak egy marad.

Hiányzol?

Vagy valami más áll ott?
Az időben megrekedt a világ.
Még a fény is megállt.

Mi lehetett az első szó?
Tudnom kell, kiáltom!
De már nem látom.

Belefagytam a pillanatba
Mozdulatlanul, vakon
S’ a tintával festett papíron

Egyetlen szó.

Űzöm az agyam
Mint vadász a vadat
Milyen volt az a pillanat?

Amikor megszületett
Mikor a gondolat mozdulattá lett
S’ a mozdulat szóvá érett

Talán jobb lenne, ha hagynám

Hagynám, hogy visszafelé folyjon
S’ akkor megint hófehér lesz a lapom
És az első szót újra leírom

A rostok ismét felisszák a tintát
S’ azt a szót újfent leírván
Végre megtudom, mi volt a kezdet

De vajon ugyanaz a szó lesz?

Lépnem kell, az idő megint halad
És ha nem tudom meg,
Nem lehetek szabad

2021.03.19.

Hétköznapi pszichológia

Bármilyen az a kín, az csak lélektaposó lehet!
Ha meg a szívben van, csak azt nagyon facsaró lehet!
Mély és felemelő gondolat, még biz’ jó is lehet,
De
De ha, közben üres gondolat szádból... csak lehelet?

A bezárkózásod, oly’, mintha valaki ön- temet…

Vecsés, 2019. november 7. – Kustra Ferenc