Látunk egy közeli háborút, és éledőn fölütötte a fejét a -sajnálatos- világháborús világhelyzet…
(Bokorrímes duó)
Emberek a fronton halál és sebesülés van, de nincs pihenő.
Nincs hétvége, vágyakban sem, hajjaj, ez bizony igen röhögtető…
Aki meg hiszi, hogy háború vágyfüggő, ő maga röhögtető…
Aki meg ezt hiszi, annak a családjában a bú üldözendő?
Én már első nap is hinni akartam, hogy sokunknak a békevágya teljesül,
Én már első nap is hinni akartam, ki ilyen annak az életvágya teljesül.
De fekete kosok irányította élen nem adott semmit, de halált elvetett,
A halál meg rohamot kezdett, majd első értesítésként a halálsoron kezdett.
*
(3 soros-zárttükrös trió)
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón…
Minek ilyen luxus, amikor ellennek ágyúja tör be a bunker ajtón…
A fronton nincsen, hogy reggel az angyalok csengetnek, kopognak bunkerajtón.
Persze ez is egy munkahely, de itt pihenőidő nélkül folyamatos a munkarend!
Meg már százezrek vannak, akik örökre helyben maradtak, ők haza sohasem mehend’…

A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye,
A fekete kosok meg zsakettban, Krasznaja Moszkvával befúva, mennek az életbe…
A frontvonal halál tere, az elhunytaknak meg végső vagy idegilenes sírhelye.
*
(Senrjon trió)
Szerelemben kén’ hinni,
Háborúra kén’ nem gondolni!
Világ pusztítás!
Lehetne a jó reggelt
Isteni… halál takarodna.
Világ pusztítás!
Reggeli erős kávé
Is a kosoké, literszámra!
Világ pusztítás!
*
(Senrjú trió)
Életben halál
Most bizony irányadó!
Világ pusztítás…
Hinni dolgokban
Ami értelmes és jó?
Él a pusztítás…
Hétvégéken is
Lőnek, robbannak, halnak!
Halál… darabra!
*
(HIQ csokor)
Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
A padon,
Hallom, lövések!
Halálsor.
Katonák,
Megmenekülnek?
A halál…
A kosok,
Épp’ bálba vannak?
Gazdagok!
Nem igaz...
Élet népírtó!
Szegények!
Kos gondja:
Csak gazdagodik!
Szegények…
Vecsés, 2023. február 24. – Kustra Ferenc József- írtam a jelenkori „nagy háború” első évfordulójára: a világ, az emberiség jelen történelmi -élő háborús- helyzetéről. Végveszély van! Mindennap látjuk a híradókban! [A HIQ saját fejlesztésem: szótagszám = 3-5-3 Tilos a rím és az elválasztás. Kell a haiku-elviség.]

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös duó)
Aki ordasok közt -egyedül- sikert keres, ne számítson nagy győzelemre.
Aki csoda folytán mégis sikert talál, az alkalmas a háborús győzelemre…

A háború, a lélek és az ész végzetes megrontója.
A háború a mentális egészség súlyos lerontója…

(Leoninus csokor)
A szomszédál is háború van, de a sorozásra várók hada fogyóban.
Láttuk videokban, hogy férfiakat -örökre- utcákon szedtek össze.
Voltak sokan, akiket a gyermekük mellől vittek el, nagy túlerővel…
Ők mind az egyedüliek, akiknek a győzelemre esélyük sincs… minek.
A fronton sokaknak négy órás lett a létük, mert sorsuk tette ezt velük.
Egyedül a pénzhatalom a diktátorok, had-, és nagyurak ellen… haldoklók!
Egyedül a nagyon sokat keresők ellen, amikor neki már mindenki… ellen!
A gyerekének azt mondták, majd hazajön apa, majd halkabban, ha van malaca…
Az emberi faj a sokakból áll, de a csak az ordas-horda, ami pénzt kaszál…
Az ordasok közt nincsenek, akinek bombázták házát… kímélik ezt az ordas marhát?
Ordasok közt egyedül, át kell élnie, hogy az a kisbogár már nem neki hegedül…
Ordasok a legvadabb állatok a földtekén, ők irányítják a többit a föld felszínén!
Ordasok mára már a legjobban keresők… halnak a frontokon a végleg elmenők!
Ordasokat nem érdekli, egyedülinek van-e gyereke, mert ő a pénz hatalom fenegyereke.
Ordasok közt -aki egyedül- sikert keres, ne számítson nagy győzelemre, mert az retkes…
Az ordasoknak lejárt szavatosságú, 20 éve gyártott lőszerrel… tele a vájú.
Ezt most mindet a frontra küldik, közben mondják ők becsülettel teszik…
Eddig nem tudhattuk, az ordasok hada maga a gonosz, ezek hada mind gonosz.
(senrjon)
Mindezeket naponta
Több TV csatorna bejátssza.
Mikor lesz vége?
Vecsés, 2023. július 11. – Kustra Ferenc József- íródott: a világ, az emberiség jelen -háborús- történelmi helyzetéről, alloiostrofikus versformában. És egész nap láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is…

A hiány nem életcél, de… hétköznapi pszichológia…
(Leoninus trió)
Hosszú életemben részese voltam mindennek, mi elérhető, pontosan... semminek!
De még az sem volt nekem elérhető, mert az is nekem csak látens volt, nem visszatérő!
Volt még olyan, hogy a visszatérő bejelentkezett, de nem láttatta magát eleget!
A semmi eltűnt,
Valamitől menekült,
Ha érkezik, marad, mint sebesült.
*
A semmik pedig kicsinyessé teszik az embert, mert hiánnyal szemben, mindegy, mit kertelt…
Hiány: látens, bujkál, rejtőzködik, ember meg keresés közben jól leértékelődik.
A hiány híd alá űzi a peches embert, ki örülhet, hogy tető van feje felett!
Az értelmet keresi szenvedve,
De nem talál csak gonosz emberre.
*
Más van a dominánsoknál, a gazdagoknál, mert bőven nő a fűszál… a nagyuraknál.
Ők észreveszik, ha fűben gaz üti föl a fejét, gyökerestől irtva a lényegét.
Konklúzió adott; ki hová született, sorsa úgy alakult, ahhoz való lehetett!
A pénzes ember védett,
Mert szegényre lépett,
Kegyetlenül gyengét sértett.
*
(A nagy Konklúzió, bokorrímesben)
Ki, királyfinak született
Az bizony biztos király lett,
S bármilyen bolond lehetett.
Esélytelen igazság,
Világszerte elterjedt valóság
Isten előtt mind csak adósság.
Vecsés, 2023. április 6. – Arad, 2023. április 7. – Kustra Ferenc József – A leoninust én írtam, alá a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam: Ghica Izabella Iasmina.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolodjon el, de harcoljon a verseivel…
A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki döntse a kerítést…
Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…
Egyáltalán minek a szeretet, ha nem élhetek vele, Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közelben távoliak, lelkükben még távolabbiak…
Azért van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…
Én írásfüggő vagyok… most erre jön a süvítés, éppen a szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem sikerült a telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
*
(Senrjon)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.
*
Vagy vinnének kis a francba a frontra? Ez az, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok rothadt port folyvást lekefélni…
Ma délután le is eresztettem, mint a kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök egy kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom…
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Bírnám, ha besorozna valami.
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot. Én meg itt írom a poéta másságot.
Le kell írnom, a tetves háborút a gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
De a sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek…
Én itt vagyok a teraszon magányomban tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…
Szeretetlenségben, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Tán’ megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
De embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…
A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Az utca tele van özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a totális pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…
Jézus! Egy sorozatvető egy már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Tőlem kéz háznyira elpucolt…
Atya Isten! Egy vadászbombázó telibe kapta a panziót… Tőlem száz méterre ledöntötte, mint legot…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…
Élni kéne még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztosa sokan gyűlöljük a más háborúját, Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én még maradok, kéne valakit szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…
Vecsés, 2023. június 7. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon…

Félelmetes hegyek és bérceik között,
Lankával szemben, juj, de nagy erdők között,
Csühögve halad a kicsiny, hegyi vasút.
Hegytetőre gyalog vagy vonat! Nincs más út.
Az utasok talán el is vannak hűlve, e sok szépségtől,
A sin szál illesztésénél mindig kattogó –sok- keréktől,
Mik megnyugtatóan hatnak az utasok garmadájára,
Mert tudják, hogyha lassan is, de fölérnek a bércre máma.
Itt az ülések már régiek, szépen simára kopottak,
De minek kellene első osztály? Oly szépek a látottak.
Látni hegyi kecskéket és ők megállva nézik vonatot,
Közelbe persze nem jönnek, de tán’ élvezik pillanatot!
Masiniszta nagy viccesen nagyon rájuk füttyent, hosszabban,
A kecskék, meg uzsgyi! Egy kicsi meg is botlott a futásban.
(3 soros zárttükrös)
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe,
Tehát értő ember volt, ki a mozdony fűtője…
A gőzös fehér füstöt lihegett föl a légbe.
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra,
Ahol a sok utast elöntötte az öröm mámora…
Közben persze komótosan, csak fölértünk a fennsíkra.
*
(Senrjon)
Alapélmény már rendben,
Utasok, gyorsan szétszéledtek.
Vajh’, ki miért jött?
*
Masiniszta jó hosszantit füttyentett, majd még kikiabált a mozdonyból,
Hogy senki ne feledje, mert lemarad, az ötkor visszamenő vonatról.
(Bokorrímes)
Pihentünk, közbe nagyokat nézelődtünk,
Gyerekekkel levél-fajtákat gyűjtöttünk,
Iskolába kell, főleg ezért is jöttünk!
*
Igyekvést foglaltunk helyet a kocsiban, de most a másik oldalon,
Hogy a gyerekeknek mindent megmutathassunk, ama túlsó oldalon.
Este lefekvés előtt is még csak napi eseményekről beszéltünk,
És azt mondtuk, hogy de jó lesz, mert reggel az újabb álmokkal ébredünk!
Vecsés, 2016. május 31. – Kustra Ferenc József – íródott alloiostrofikus versformában.