Van-e a távolban nekünk felcsillanó kis reménysugár,
Ha az utunkon defektet kapott a fakerekű batár?
Van-e kiút az egyre mélyülő sárkátyúból már,
Ha kiderül, hogy ez egy mindent beszippantó mocsár?
*
Összekötözött
Bokával menekülni?
Kínlódva várni!
*
Kilátástalan,
Ha nincs kilátás hegyről…
Futni? Csermelyből?
*

Mindig van remény, mondják az okosok, bizakodók!
De tudják-e, hogy csak híresztelik, ők a megmondók?
*
A gyakorlatban
Mi valamirevaló?
Életiskola!
*
Megoldások és
Vágykeltők, erősítők.
Kilátástalan?
*

Van, hogy a tornyok is csak úgy magukba dőlnek,
Mert amik magasak, azok le is fekhetnek…
Összedőlhet, mert berobbantják, vagy lassan, földrengéstől,
És ha még látjuk is, akkor szív remeghet rettegéstől…
*
Pap, ha prédikál,
Ő megmondja a tutit!
De kinek? Mi bűn?
*
Befolyásolhat
Bármi, ami szembejön.
Negatív utak.
*

Ködben menve eltévedni, nem is olyan nagy művészet,
Ott hamar megérzi tévelygő, mi kéne… az egészet.
A ködben biz' nincs okosság, csak botorkálsz, mint vak a sötétben,
És nem tudod, mi lesz a vége… mint rózsaszín leányregényben?
*
Megoldások és
Lehetőségek. Vágyak!
Reményvillanás…

Vecsés, 2015. július 2. – Kustra Ferenc József - Versben és senrjúban írva

Utamon sár, tócsa s megannyi árok vár,
Lépteim gyorsak, szaporák, előttem mocsok,
Mögöttem kiéhezett hiénafalka vár.
Válaszút elé terel megannyi erő, most küzdj,
S válassz, vagy tested lesz a várva várt etető.

Nem tágít a gaz dögevő, életem megrontója lesz ő,
Várja fáradt, elvérzett testem porba-hulltát,
Hogy vigadjon s örömtáncot járva kacagjon.
Ez lenne a torz, vad világ, hol a vadnak mindent,
S nekem, fáradt utazónak megvetés dukál.

2013.

De jó volna újra élni mindent;
Látni a tavasznak üde virágzását,
Érezni a Napnak éltető sugarát,
Hallani az őszi falevelek halk susogását,
S érezni szívemnek minden dobbanását.

De jó volna mindent, mindent elölről kezdeni,
De jó volna álmodozó gyermeknek lenni,
Ki felhők hátán száll, s álmai a mennyekig röpül,
Feledni, mi fáj, bút s bánatot eldobni;
De jó volna újrakezdeni...

Fáknak lombja alatt vakult az éjszaka,
Felhőbe bújt a Hold, nem ad fényt sugara.
Ezernyi hang suttog, neszeknek halmaza,
Kitárul lúdbőrös rejtelmek ablaka.

Levelek rezdülnek lidérc fuvallatban,
Titkok merülnek hömpölygő folyóban.
Sötétség étvágya hízik a bokrokban,
Palástján szuszogva lapul az avarban.

Korom fekete tinta erdőnek a lelke,
Szétterül párával mindent kebelezve.
Borzongató félelmek osonnak reszketve,
A nyúlszívű izzad, és rejtőzik a hetyke.

Hegyezett fülekbe pattognak a hangok,
Feszült éjszakában hallgat minden dalnok.
Erdő rejtekében élet-halál harcok,
Hajnalig az idő bezsebel lét-sarcot.

Pirkadatnak fénye ingereket lágyít,
Zsibbad az éberség a szél is már sántít.
Felébred a foton horizonton sárgít,
Szemfüles mi mozgott jó nagyokat ásít.

(Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*

(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.

Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*

(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.

(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***

(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…

Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!