Szófelhő » Mindenem
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
BÁRKI, BÁRMIKOR

Nekem nem volt elrendelve semmi,
nem tudtam kit kell gyűlölni, szeretni.
Szellentésnyi létem törvénye is olyan,
mint bankoknak a fedduoczhetetlen hozam.

Én csak kukáztam magamban másokért,
míg futóbolonddá tett a sok-sok érv.
Most futkoshatok le-föl, mint a fény
magamra zárt cellám összes szögletén.

Megvallattak, hogy vérzett már a szívem.
Erkölcs és törvényem mindenemből kitett.
Most húzhatok minden köré falat,
mert nem engedtem kibeszélni magam.

Talán ostobán lettem, ami lettem,
de nem azért mert másképp nem tehettem.
Mert jól tudom, hogy lenne olyan élet,
melyhez bárki, bármikor visszatérhet.
Beküldő: Szűcs György
Búcsúzom, Kedvesem!


Csoda volt az élet veled,
Az a csodálatos kék szemed,
Első látásra szerelem,
Boldogságot hoztál nekem.

A magány hosszú órái,
Fájdalmas percek búskomor formái.
Te jöttél az ismeretlenből,
Megmentettél a végtelentől.

Szakadék szélén állva,
Te megfogtad a vállam,
Nem engedted a zuhanást,
Fülembe súgtad: 'Én vigyázok Rád!'

S mikor ajkad ajkamhoz ért,
Felcsillant a fény, s a remény.
Elfeledtem minden rosszat,
Te lettél szívem fogja.

Kis gond - nagy gond.
Erre mondtuk:
Együtt majd megoldjuk!

Az a sok elhullatott könny,
Démon, sátán, és szörny.
Veszekedések által szívbe szúrt tőr,
A végtelenségig hajszol, majd megöl.

Férfiként a léted képtelen,
Női lelkem szárnyal, s féktelen.
Neked adtam mindenem,
Szívem, lelkem, s az életem.

Fájdalmas napok vették kezdetét,
Elhanyagoltál, s eltűnt a fény.
Hiába minden, már nincs esély,
A búcsúzás veszi most kezdetét.

Búcsúzom Tőled Kedvesem,
Nagy az ár, de én titkon mégis Szeretlek.
Fáj a szív, s a búcsúszó,
Ezt csak elfeledni volna jó.

Véget ért, mert nem volt más esély,
De Veled bármikor újra kezdeném.
Te gyűlölsz már, mert kimondtam,
S szívem felemészti a sok fájó gondolat.

Másfél év, nem kevés idő,
Visszaforgatni már túl késő.
A szívem Téged akar, az eszem viszont taszít.
S többé már a jelenléted sem boldogít.

S hogy mi a helyes döntés?
Nem zárkózhatom el örökké.
Az emlékek már csak foszlányok,
A hitem majd kárpótol.

Vessünk hát véget ennek az egésznek,
Én emlékezni fogok Rád, míg csak élek.
Bocsáss meg nekem, kérlek!
Beküldő: Császár Dóra
Nem vagyok más, és nem vagyok rosszabb,
mint bárhol máshol az emberek,
ember vagyok csak. Oly sok hibával,
fogadj el így, és így szeress.

Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,
mint a láng, amely megsebez,
vöröslő nyelvét rám öltögetve,
összeégetve mindenem.

Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.
Hiszen te voltál mindenem!
Hozzád szólt minden imádságom,
minden felvirradt reggelen.

Szerettem volna tenéked adni
mindent, de nem volt semmi sem,
amit adhatnék, csak a szívem,
azt törted össze teljesen.

Nem volt kincsem. A gazdagságom
szívemben hordtam, bár neked
kevés volt. Ma már én sem kellek.
Mért is kéne egy nincstelen?

Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!
Nem tökéletes senki sem.
Megbocsátottam minden bűnöd,
mégsem akarsz most látni sem.

Majd keresnél. Talán még sírsz is,
de már késő lesz, elmegyek,
megdermedt ködbe burkolózva,
akár a kóbor fellegek.

S akkor, mikor majd nem találsz már,
akkor érzed majd, mit jelent,
s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól
az egyetlen embert, ki szeretett.
Beküldő: Meggyesi Éva
Szinte mindenem elveszítettem.De ha egyszer le kellene mondanom mindenről és ha csak egy valamit vihetnék magammal téged választanálak.
Mióta az életem része lettél,minden nap új dolgokat veszek körülöttem észre.Olyanokat amik eddig is léteztek de nem láttam őket.
Mert a múlt árnyékában éltem,míg meg nem ismertelek.Folyton a tegnapokon rágódtam,elfelejtettem megélni a mát,és nem láttam a holnapokban rejtőző lehetőségeket.
Hosszú és nagyon göröngyös nehéz utat jártam be, még betegen rád találtam.
Most már nem hagyom,hogy a múlt tönkre tegye a jelenemet.Reggelente még mindig félelemmel ébredek,de már nem az elmúlt életem,hanem az előttem álló nehézségek táplálják a félelem érzetet.

A legértékesebb vagyonom te vagy.
A te létezésedért vagyok a leghálásabb.
Órákat mélázok minden nap magamban,hogy jó választottam hűséges ember vagy e.
De ha téged nekem szánt a teremtő isten akkor nem lehetsz olyan rossz ember.

Minden este mielőtt elalszom imádkozok istenhez,hogy reggel találkozzunk.
Ez tart fenn bennem egy érzést,melyet még soha senkivel nem éltem át.
Biztonság és bizalom -ezt teremtetted meg,és alakítottad át a fogalmat számomra érzéssé.
Valóban úgy van,hogy amit láttál és látol,azt még nem mutattam senkinek,
ha nem láthatnálak többé belehalnék. A lelkem semmi nem menti meg, csak a melletted ébredés.
Mert olyan melletted ébredni mint megszületni.
Ha két test összeolvad azt nem lehet elválasztani,éppen úgy mint az összehegesztett vasat.
Én ugyan azt gondolom és hiszem.

A szobámban zárt halk sóhajok őrzik a tegnap este emlékét.
A redőnyök repedésén szemérmesen kukucskál be a reggeli napfény.
Még most is érzem a libabőrt ha felidézem a tenyered nyomait a testem minden táján. Bőröm a bőrödön - testek fedésében -izzadt homlokod nyomod az enyémhez,s én a sötét hajadba túrok.
Szoros ölelések apró simogatások - ziháló lélegzeted még most is a fülemben hallom.
A szemeid majd felfal,kíváncsiskodik simogatva végigpásztáz,s közben magamat látom benne.
Már nem szégyenlek tőled,merek melletted fingani pisilni és pucéron fürödni.

Mert mi már egyek vagyunk s így szeretsz. Ide-oda puszit adsz a szemeid mosolyognak rám,tudod és érzed mi jó nekem. Nagyon jó amikor nézel,szeretem látni a szemedben és arcodban amit érzel.
Megosztom magam veled,s te velem magad.Nagyon jó ilyen sebezhetőnek látni,mikor a gyönyör mámorában a fellegekben úszol.
Szóval megadtuk magunkat egymásnak.
S azóta valami furcsa csillogás van a szemedben.
Hevesebben dobbog a szíved.
S már szavakkal le sem tudom írni,hogy mennyire szeretlek imádlak.
Beküldő: Debreceni Zoltán


Este van, ideje lefeküdni,
Nyugalmas álomban elmerülni.
Felnyitom felnyílós ágyamat,
Veszem ki a kelléktárgyakat.

Kispárna, takaró előrepül,
A hálósipkám is megkerül.
Fülemben ott a két füldugó,
Lecsuknám - nem enged az ágyrugó.

Próbálom, mozgatom, nem akarja.
Mérgesen rugok az ágyamba.
Nyúlok a rugóhoz, hogy piszkáljam,
Rögtön odacsípte három ujjam.

Ugyanekkor, ezzel egyetembe,
Az ágyam rázuhant a fejemre.
Hiába füldugóm tompítása,
Ordításom az agyvelőm rázza.

Mit léphetnek a szomszédok most?
Rendőrt hívnak vagy állatorvost?
Fejemen ágy, ujjamon rugó.
Nem vagy épp erre doktor Bubó?

Mindenem kiszállt mindenemből.
Hogy szabaduljak helyzetemből?
A végsőt bedobva egyenesedek,
Kihúzom ujjaim és fejemet.

Helyére dörren a kanapé,
Elismerésem a magamé.
Végre vízszintesbe kerülök,
Lidérc lázálomba merülök.
Beküldő: kocsis antal
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák